Az egyik az, hogy nemcsak intelligens nemzet vagyunk (erről múltkor is biztosított, de nagyon jó, hogy egy hét alatt sem hülyültünk el, pedig folyton szól hozzánk), hanem bátrak is. Mint mondta: „nem szoktunk berezelni".

Illetve, korábban talán szoktunk, de szerinte az elmúlt tíz évben „a magyarok bizalma és önbecsülése helyre állt", így aztán kardélre hányjuk a gazdasági válságot, „a vírust meg fel is nyársaljuk". Persze csak akkor, ha lesz már vakcina. Addig – mint elhangzott – együtt kell élnünk vele. Rezelés nélkül, intelligensen.

A másik hírtől éppen lehetne rezelni is. Kiderült, hogy május elejétől elkezdik enyhíteni az eddigi korlátozásokat, „újraindítjuk Magyarországot".

Épp elegem van nekem is a bezártságból, csak az tűnik kicsit furcsának, hogy egy hete úgy mondták: épp május elejétől tetőzik több héten át a járvány. Vagyis, amikor kevesebb fertőzés volt, el voltunk zárva, amikor meg sok lesz, kiengednek.

A stratégiaváltás világos, anélkül, hogy a miniszterelnök kimondta volna. Most azt az utat választjuk, amit kezdetben például a brit Johnson is akart, amíg sokakkal együtt maga is bele nem betegedett. Feltehetőleg az a terv, hogy inkább érjük el gyorsan az úgynevezett „nyájfertőzöttség", a tömeges betegségek állapotát, vállalva az ezzel járó emberáldozatokat, csak induljon meg a gazdaság.

Nem nagyon lehet mással magyarázni, hogy a járvány tetőfokán kezdődjék az érettségi, amelyről úgy beszélnek, mintha csak egyetlen napig tartana május 4-én, holott a valóságban minimum egy hetes, maximum két és fél hetes folyamat.

Mint ahogy azt sem, miért keverik megint ellentmondásba szerencsétlen tisztifőorvost, aki eddig folyton a kézmosásra nevelt, most meg közölte, hogy tárgyakon valószínűleg nem terjed a fertőzés.

Ez a logika abban is, hogy ennyi ágyat akartak – megint csak nem számolva az áldozatokat – felszabadítani. A döntéshozók sem szörnyetegek: a sok beteget a gazdaság kedvéért felvállalják, de azt azért nem, hogy ágy se jusson nekik. Valószínűsíthető, ezért kell a kiosztás helyett, állítólag raktárban őrizni milliószámra a maszkot, védőfelszerelést.

Nem gyilkosoznék le senkit. Az valódi kérdés, hogyan lehet az emberéletek védelmét összeegyeztetni a szintén embereket érintő gazdaság feltámasztásával. Én habozás nélkül a több megmentett emberéletre szavaznék, kellő segítséggel ellensúlyozva a gazdaság elhúzódóbb válságát. De nyilván lehetne valami értelmes fokozatosságot találni, amelyben nem a járvány tetőfokán adják fel az eddigi szigort.

Persze, ha a legfőbb cél a hatalom megőrzése, az más. Mert akkor az olyan kormányzásnak, amelyik egyrészt a kliensek megvásárlásán, másrészt a legszegényebbeknek juttatott filléreken alapszik, valóban az a legfontosabb, hogy gyorsan újra pénzénél legyen.

Lendvai Ildikó / hirklikk.hu