h i r d e t é s

A Jobbik kizárta Varga-Damm Andreát a pártból

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Jobbik kizárta Varga-Damm Andreát a pártból

2020. július 24. - 17:15

Kizárta soraiból a Jobbik Varga-Damm Andreát, aki a tavaszi parlamenti ciklusban lépett ki az ellenzéki párt parlamenti frakciójából. Ezt a politikus közölte pénteken, egy más témában tartott sajtótájékoztatóján.

Forrás: Dr. Varga-Damm Andrea / Facebook

A frakcióból nemrég kilépett korábbi két érintettről mindössze annyit árult el: "Farkas Gergelyt egyszer sem zárták ki, de Sneider Tamást kétszer" is.

Varga-Damm Andrea elmondta: kizárásáról a múlt héten kapott levelet, amelyet senki nem írt alá.
"Tárgyalást nem tartottak, nem akartak a szemembe nézni, a gyávaság útját választották a párt vezető tisztségviselői" - közölte.

A döntés ellen nem fellebbez, mivel az elmúlt hét eseményei számára azt bizonyították, hogy a Jobbik teljes mértékben elvesztette értékorientáltságát.

"Hogy már a Párbeszédből importálnak tagokat, hogy azt lehessen mondani: tagsága van a pártnak, hogy a VII. kerületben igazi jobbikosokat fosztanak meg tisztségüktől és ejtőernyősöknek adják át a pozíciójukat, azt jelenti, hogy már nincs jobbikos küldetés" - mondta Varga-Damm Andrea, hozzátéve: mindezt árulásnak tartja.
Emlékeztetett: a Jobbik alapszabálya előírja, hogy volt MSZP-, SZDSZ- vagy MDF-tagok nem lehetnek a párt tagjai, a Párbeszéd pedig az MSZP listájáról jutott a parlamentbe.

A Jobbik frakciójából idén kilépett öt képviselő esetleges platformjának kialakításáról annyit közölt, hogy tárgyalások zajlanak, ígérni azonban egyelőre semmit nem tud. (MTI)

 

Kizárása után Varga-Damm Andrea, immáron föggetlen országgyűlési képviselő a kormánynak tetsző sajtközleményt adott ki, amelyet az MTI rögtön, a Jobbikból történt kizáráa után közölt.

Varga-Damm Andrea független országgyűlési képviselő üdvözlendőnek nevezte, hogy iskolaőröket küld a kormány egyes intézményekbe, szerinte azonban mindez nem lesz elegendő: egy pedagógusokból és pszichológusokból álló csoportnak is segítenie kell az érintett iskolákat.

A politikus pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az iskolaőr intézményét sokan üdvözlik, hiszen rengetegen szenvedik el azt a problémát, amelyet a kormány így kíván orvosolni.
Ez azonban csak felszínes intézkedés. A gyerekek agressziója alapvetően a család nevelésének a hiányából, az otthoni mintákból ered - mondta a politikus.
Károsnak nevezve, hogy gyakran az iskolától várják el a nevelést, mivel a személyiségfejlesztésnek a család az elsődleges terepe.
Varga-Damm Andrea emlékeztetett arra, hogy az 1983 előtt született gyerekek tetteiért a szülők is felelősek voltak. Károsnak nevezte, hogy ma bármit tehet a gyerek, azért a szülőt semmiféle felelősség nem terheli.
Így számos gyermek nő fel a családban nevelés, értékorientálás nélkül - vélekedett.
Kérdésre közölte még: "szomorúnak tartja, hogy a Hírklikk című oldal álinterjút közölt a miniszterelnökkel.
Akármelyik oldalon állunk, hamis interjút nem közlünk
" - szögezte le.