Az olyan adatközpontoknak, mint amilyeneket a mesterséges intelligencia modellek betanítására és futtatására használnak, megvan az a bosszantó tendencia, hogy a helyi vízellátást hőcsere útján történő hűtés céljából elszívják, ami néha súlyosbítja a vízhiányt egy adott területen. Emellett annyi energiát is elnyelnek, hogy megnövelik a keresletet, és úgy tűnik, hogy ezért magasabb számlákkal fizetünk .

Talán a megoldás ott van az orrunk előtt: merítsük el az adatközpontokat az óceánba, és szélenergiával működtessük őket. Sanghaj Lin-gang különleges területén egy új, 226 millió dollárnak megfelelő költségű projekt bebizonyította, hogy egy ilyen projekt legalább átjuthat az építés korai szakaszán

. Elméletileg ez egyfajta ingyenebéd lesz a számítástechnika számára, ha elkészül: a víz már nem jelent problémát, ahogy az adatközpont szénlábnyoma sem. De vajon valóban jó ötlet?

A projektről több helyen is megjelentek beszámolók , többek között a Wiredben is . A Wired cikke megjegyzi, hogy a létesítmény jelenleg „teljes energiakapacitása 24 megawatt”. Ez olyan, mint egy normál, mesterséges intelligencia előtti adatközpont, a McKinsey jelentése szerint , amely megjegyzi, hogy azok az adatközpontok, „amelyek átlagosan több tíz megawattot termeltek 2020 előtt, várhatóan gigawattos méreteket fognak befogadni” az elkövetkező években. A cikk azt is megjegyzi, hogy a központ energiájának több mint 95 százaléka „tengeri szélturbinákból származik”, tehát úgy tűnik, mintha az energia szélből származna, amelyet aztán bekötnek, ahelyett, hogy egy szélerőművet telepítenének közvetlenül az adatközpontba. De ahogy a Wired is rámutatott egy tavalyi cikkében egy kisebb, de hasonló amerikai projektről, ez talán nem egy nagyszerű ötlet. Részben azért, mert bár zöldnek hangozhat, a GPU-k hőcseréje legalább bizonyos mértékig felmelegítené az óceánt – ez az egyik fő dolog, amit a klímavédők el akarnak kerülni. A NetworkOcean nevű startup alapítói azt mondták, hogy „egy GPU-szerverekkel teli kis kapszulát merítenek a San Francisco-öbölbe”, de ezt „anélkül tették, hogy bármilyen engedélyt kértek volna a kulcsfontosságú szabályozó hatóságoktól, nemhogy megkapták volna”, jegyzik meg a Wired munkatársai, Paresh Dave és Reece Rogers. Dave és Rogers több tudós véleményét is kikérték, és megtudták, hogy még a kisebb hőmérséklet-változások is az öbölben „mérgező algavirágzást okozhatnak, és károsíthatják a vadvilágot”. Egy adatközpontnak nem kell hatalmasnak lennie ahhoz, hogy problémákat okozzon. A hőmérséklet „bármilyen emelkedése” potenciális problémát jelent, mivel „káros algákat keltethet ki, és invazív fajokat vonzhat”. Egy 2022-es, víz alatti adatközpontokról szóló tanulmány továbbá azt feltételezte, hogy a kiszámíthatatlan események, mint például az óceáni hőhullámok az ilyen adatközpontok közelében, az állatok oxigénhiányos vízben való megfulladásához vezetnének.

A NetworkOceanról szóló Wired cikkében a szabályozói ellenállástól való félelem végül arra készteti a vállalatot, hogy az Egyesült Államokon kívüli más joghatóságokat is fontolóra vegyen, bár azt állítja, hogy továbbra is a San Francisco-öbölben akar működni. A NetworkOcean lehet, hogy nagyszerű cég, és én semmiképpen sem akarom kritizálni. Azért hozom fel, hogy emlékeztessem egy közhelyet: itt az Egyesült Államokban a nagy, diszruptív technológiai ötletek néha szabályozói ellenállásba ütköznek – és néha azért, mert több információra van szükség arról, hogy mi mehet rosszul.

Ezzel szemben a kínai projekt úgy tűnik, engedelmeskedett a helyi szabályozóknak, áll a Scientific American víz alatti adatközpontról szóló cikkében. A projekt értékelést kapott a Kínai Információs és Kommunikációs Technológiai Akadémiától, amely egy kínai kormányzati minisztérium égisze alatt áll.

Kínának azonban nagy ambíciói vannak az adatközpontok energiafogyasztásának csökkentésével kapcsolatban. Egy jelentés szerint az adatközpontok energiafelhasználási hatékonysága (PUE) globálisan átlagosan 1,56 körülire esett vissza, és lényegében stagnált. Egy tavalyi kínai kormányzati weboldalon megjelent sajtóközlemény szerint 2025 végére Kína 1,5-re csökkenti saját átlagos PUE-értékét.

Enyhe kifejezés lenne azt állítani, hogy Kína és az Egyesült Államok két eltérő üzleti és szabályozási környezet. Az óceán azonban egy hatalmas, összekapcsolódó erőforrás, amelyet mindannyian megosztunk. Számos adatközpont épül hamarosan. Remélhetőleg megvalósul az elárasztásuk az ambiciózus környezetvédelmi célok elérése érdekében, ha jó ötletnek bizonyul. (Gizmodo)