h i r d e t é s

A jónak is vannak fokozatai

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A jónak is vannak fokozatai

2016. szeptember 05. - 08:56
2 komment

Attól, hogy valamit jónak mondunk, az lehet "elmegy" is és lehet szuper is. Egészségnap volt Esztergomban a hétvégén.

"Majd mi átvesszük, megszervezzük és lebonyolítjuk és nagyon szuper lesz!" - nem lett annyira szuper.

A közös cél és az összefogás szép dolog, tegyenek minél többen így és szebb lesz a világ. Azonban ha izzadságszagúvá válik egy szervezés, ott igenis el kéne gondolkozni olyan alapvető dolgokon, hogy hiába a jó költségvetés (10 millió forintról tudunk - a szerk.), hiába a tenniakaró szervezők, valamiért nem jött át a rendezni akarás és a rendezvény.

Esztergom második Egészségnapja, nemes egyszerűséggel megbukott.

Nem igaz, hogy nem volt érdeklődő.

A közreműködők várják az érdeklődőket.

Ez a stand is "kongós" volt, a fénykép készültekor.

Dobálhatnám még a közhelyeket, hogy "Győztes csapaton ne változtass" meg, hogy nem a "mennyiség, hanem a minőség" számít. A rendezvényszervezés egy szakma, a pénz önmagában nem minden. Az nagyon ritkán esik meg, hogy hozzáértés nélkül sikerül úgy megszervezni valamit, hogy tömegeket mozgasson meg (néhány rendezvény, amelyben aktívan részt vettem és szerepet vállaltam: Szent István Napok 2011, Hídünnep 2011 és a Miénk Itt a Park 2012, Családi nap a Magvetőnél 2014).

Egészségnapot szervezni szakmai háttér nélkül pedig egyenesen öngyilkosság.


Egészségnap 2015-ben és idén
Nagyobb méretért kattintson a képre!

Az egészségügyi szűrővizsgálatok mellett az ilyen típusú rendezvények szerves részei a koncertek is. A fenti kép mindent elárul az idei szervezők képességeiről, pedig elhihetik a jobb oldali képről hosszú vita volt, hogy olyan kerüljön a cikkbe, ahol a legtöbb ember látható. 

Lehet, hogy ez volt eddig a legkisebb közönségű Marót Viki és a Nova Kultúr koncert.

Rossz reklám, rossz időpont

Még a múlt héten írtam egy cikket a szerveződő Egészségnapról, amelyet nagyon sokan elolvastak, a szórólapokkal szemben ez a cikk átment a városon. Múlt hét kedden azt is írtuk, hogy az egyik szervező a Facebook-on arra kérte ismerőseit, hogy jelezzenek neki vissza, hogy kaptak-e szórólapot a rendezvényről. Ahogy a szerkesztőségünk, úgy például én otthon sem kaptam szórólapot a rendezvényről. Felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon sikerült-e egyáltalán elegendő számú szórólapot nyomtatni vagy a kézbesítésnél vérzett el a történet?

Dr. Zacher Gábor előadását sem "tépte szét" a tömeg - gondolom azért ilyen szögből készült a fotó.

Vivóbemutató az egészség jegyében, szó szerint lézengő vendégekkel.

Romanek Etelka Esztergom Polgármestere, Esztergom nevében, mint a rendezvény egyik fő támogatója.

A tavalyi év után idén is felbukkant a polgármester asszony az Egészségnapon. Tavaly még csak beugró szerepet kapott a rendezvény fővédnökeként, hiszen eredetileg Dr. Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkárt kérték fel a 2015-ös Egészségnap szervezői fővédnöknek, azonban más elfoglaltság miatt a fideszes politikus az utolsó pillanatban lemondta a felkérést. Ebből is látszik, hogy sántít az a vélemény, amikor olyan önkormányzatiságra van szükség, aki egy csapatban áll a kormánnyal.

Ebből a szempontból idén biztosra mentek a szervezők, hiszen az uniszex Romanek Etelka mellett Dr. Németh László az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója volt a rendezvény fővédnöke. Sajnos a szombaton 13 óra és negyed három közötti történésekről, így a fővédnök köszöntőjéről nincs anyagunk - lehet, akkor volt kint a Széchenyi téren a tömeg.

Az egeszesztergom.hu információs, egészség-honlapra még nem sikerült feltölteni az esemény képeit.


Forrás: egeszesztergom.hu

Bízunk benne, hogy az idei hullámvölgy után jövőre is rendelkezésre fog állni akkora forrás, mint idén és a 2015-ös évhez hasonló, színvonalas program szerveződik. Mert ezt az idei Egészségnapot illene gyorsan elfelejteni.

Ettől függetlenül, én az önkormányzat helyében nagyon alaposan kivizsgálnám, hogy mire és hogyan sikerült elkölteni a rendelkezésre álló pénzt. Az összes esztergomi rendezvény támogatása rendben van az önkormányzat részéről, hiszen a hivatal vagy a kabinetiroda alkalmatlan egy-egy rendezvény szervezésére - nem az a dolguk. Az is rendben van, hogy így támogatni tudják a helyi vállalkozókat, kapnak egy lehetőséget. A kérdés csak az, hogy jelen esetben, ez a rendezvény ár/érték arányban mit hozott a városnak?

Miért maradtak el az emberek?

A rendezvény sikertelenségéhez az is hozzájárulhatott, hogy az Egészségnappal egy időpontban Dorogon Bányásznap volt és valljuk be, hogy sokkal "erősebb" fellépőkkel várták az embereket. Az egy másik kérdés, hogy a szervezőknek minden esetben illene figyelembe vennie a környék programkínálatát is, hogy a lehető legkevesebb átfedés legyen a különböző rendezvények között.

2 komment