A klímaváltozás hatásai ma már mindennapjaink részét képezik, hazánkban egyelőre kiszámíthatatlan, szélsőséges időjárási jelenségekben, hőhullámokban és szárazságban jelentkeznek. Nem is kell messzire mennünk, gondoljunk az idei történelmi aszályra, vagy csak nézzünk ki az ablakon: október végén, november elején a 20 fok feletti csúcshőmérsékletek messze meghaladják az átlagot.

A folyamatot globális felmelegedésnek is nevezik, hiszen Földünk éves átlaghőmérséklete növekszik, de ez közel sem annyit tesz, hogy mindenhol kicsit melegebb van. Sőt. Az éghajlatváltozás egyik közvetett következményeként elképzelhető, hogy Nyugat-Európában a nem is olyan távoli jövőben lehűlés kezdődik, ami a Kárpát-medencét is érinti. Ám ez a legkevésbé sem jó hír: a térség átlaghőmérsékletének csökkenése nem a 40-50 évvel ezelőtti „normál” állapothoz való visszatérést, hanem a mostaniaknál sokkal durvább szélsőségek átlagát jelenti, a gyakorlatban pusztító lehet.

Hogyan válhat a felmelegedés közvetve, régiós szinten lehűléssé? A választ az egyik legfontosabb globális szállítószalag, a Golf-áramlat lassulásában kereshetjük – az elméletről Molnár László meteorológu, a Kiderül.hu munkatársával beszélt.

A Golf-áramlat rendszerének ábrája a Wikipedián - Forrás: RedAndr - self-made, used map from http://www.ngdc.noaa.gov/mgg/image/2minrelief.html

Kiegyenlíti az energiát

A Golf-áramlat az úgynevezett nagy óceáni szállítószalag eleme, egy gigantikus folyó az Atlanti-óceánban: a Mexikói-öbölből indulva meleg, trópusi vizet szállít északkelet felé, hogy végül három ágra a szakadva Grönland, Izland és Északnyugat-Európa partjáig jusson. Tényleg hatalmas, a Föld minden folyója, patakja, egyszóval az összes felszíni vízfolyás az áramlás vízhozamának mindössze 1-2 százalékát tenné ki. Egyedülálló abban, hogy a sarkvidék és a trópusi öv között „ingázó” tengeráramlatok közül ez hatol a legmesszebb északra, miközben hatalmas energiát szállít.

A fizika törvényei szerint az egyenlítői meleg és a sarkvidéki hideg folyamatos kiegyenlítődésre törekszik, ezen energia 30 százalékát az óceánok vize, 70-et a légkör szállítja, előbbi dandárját pedig a Golf-áramlat

– mondja a 24.hu-nak Molnár László.

Témánk szempontjából a legfontosabb, hogy a fizika törvényei szabják meg azt is, milyen távolságra juthat északon ez a meleg tengervíz. Tudjuk, hogy a meleg víz fajsúlya kisebb, ám a sótartalom ellentétesen hat erre, növeli a fajsúlyt: a trópusok erős párolgása miatt a Golf-áramlat meleg, de nagy sótartalmú vize indul tehát az Északi-sark irányába.

Útja során egyre hidegebb tengervízzel találkozik, fokozatosan hűl, és elérkezik az az állapot, amikor a hőmérséklet „felhajtó ereje” már nem ellensúlyozza a sótartalom „lehúzó, gravitációnak engedelmeskedő” hatását. A Golf-áramlat vize ekkor lesüllyed, és a mélyben visszafelé áramlik délnek, hogy az energiakiegyenlítődés jegyében immár „hideget” szállítva folytassa útját az óceánokat átszelő futószalagon.

A folyamat persze nem egyik pillanatról a másikra zajlik, az áramlat alábukása az északi szélesség 30 és 10 fokánál történik – normál esetben.

Lassul, lassul és átfordul

A problémát pedig az jelenti, hogy egyre messzebb kerülünk fenti, „normál” esettől. A klímaváltozás hatására ugyanis nagy mértékben olvadnak az északi szárazföldek gleccserei, elsősorban Grönlandról elképesztő mennyiségű hideg édesvíz jut az Atlanti-óceánba, és szivárog dél felé.

Minél délebbi ponton találkozik ez a víz a Golf-áramlattal, annál »korábban« hűti ki, és kényszeríti lebukásra a melegebb, sós vizet. Ezt a mechanizmust nevezhetjük magyarul Észak-atlanti bukóáramlásnak (angol rövidítéssel AMOC). Manapság ez már sokszor a 40 szélességi körön megtörténik, a korábbiaktól több ezer kilométerrel délnyugatra

– magyarázza a szakember.

Az elmúlt néhány évtizedben kimutatható az áramlat 15-20 százalékos lassulása (és 2050-re még további 20 százalékos lassulást jósolnak), de ez nem egyenletes, nagyon nagy az úgynevezett varianciája. Ahogyan a grönlandi olvadás mértéke évszakról évszakra, sőt hónapról hónapra változik, úgy jelentkeznek a kilengések a Golf-áramlatban is, számunkra pedig a lényeg: működése instabillá vált.

A meteorológus példája szerint képzeljünk el egy búgócsigát, amelynek hosszú, stabil pörgés után a tengelye elkezd kilengeni. Instabil állapotba kerül, és aki nem először látott ilyet tudja, hogy nemsokára felborul. Ez a baj a Golf-áramlattal is. Lassulása elérhet egy olyan fordulópontot, ahonnan már nincs visszaút: új állapotba kerül, és már nem szállít meleg tengervizet messzi északra.

A témát kutató szakemberek diskurzusa most arra összpontosít, hogy jelenleg a fordulóponton innen, vagy már túl vagyunk – az viszont nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a fordulópont környékén állunk. A tudomány jelen ismeretei szerint előbb-utóbb be fog következni, „felborul” a búgócsiga, csak még azt nem tudjuk, mikor. A korábbi 300-400 éves becslések egyre inkább jelen korunkhoz kezdenek közelíteni, újabban már 10 százalék feletti esélyt adnak arra, hogy még ebben az évszázadban megtörténik.

És mivel jár, hogy ha északi ága gyakorlatilag elhal? Tragédiával Európa számára.

Iszonyatos szélsőségek

Általános iskolában megtanultuk, hogy a Golf-áramlat kontinensünk nyugati és északnyugati oldalát átkaroló folytatása, az úgynevezett Észak-atlanti áramlat télen fűti, nyáron hűti Nyugat-Európát. Amennyiben a meleg utánpótlása megszűnik, a kontinens nyugati részén, beleértve a Kárpát-medencét is, lehűlés következhet: a Brit-szigetek éves átlaghőmérséklete 6-8, hazánké 1-2 Celsius-fokkal csökkenhet, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a szabadföldi mezőgazdasági tevékenységet Európában a növények tenyészidejének lerövidülése, feldarabolása által.

A „globális felmelegedés” tükrében mindez akár örömhír is lehetne, Magyarország szempontjából visszatérne az időjárásilag ma már nosztalgiával emlegetett 1980-as évek.

Csakhogy ez az átlag iszonyú szélsőségek középértékeként jelentkezne: nagy nyári melegek, telenként drasztikusan hideg periódusok, és a csapadék egész évben jelentősen kevesebb lenne. Még a mostaninál is extrémebb módon

– emeli ki a meteorológus.

Történt már ilyen, 15 ezer évvel ezelőtt leállt az Észak-atlanti áramlás, következményeit több centis hamuréteg jelzi az európai talajrétegekben: a tartós aszályok akkoriban óriási erdőtüzeket eredményeztek, Portugáliától Lengyelországig az erdők 80 százaléka megsemmisülhetett. A felelős akkor nyilván nem Grönland és a felmelegedés volt, hanem egy kanadai jégfal összeomlása: a mögötte feltorlódott, irdatlan tömegű hideg víz jutott az óceánban nagyon rövid idő alatt.

A hatás hamar megszűnt, a Golf-áramlatnak viszont 200-300 évre volt szüksége a regenerálódáshoz. A grönlandi jégolvadás logikusan ennél sokkal tovább jelent negatív behatást, vagyis a mostani kiváltó ok eltűnése is akár évszázadok kérdése.

Már az idei aszály is

Egyelőre nyilván nem tudjuk, hogy mi fog történni, de a fenti olyan forgatókönyv, amivel a tudomány hosszú ideig nem számolt a klímamodellek készítésekor. Most már persze más a helyzet, a Golf-áramlat esetleges „leállása” egyre komolyabb aggodalmakat szül. Ráadásul olyan folyamatról van szó, ami már elkezdődött, az idei Nyugat-Európát és hazánkat is sújtó aszály (a La Ninával együtt) már részben ennek a következménye.

A közvetlen hűtő hatás csökkenésének közvetett következménye többek között a fokozódó hőhullámok kialakulása. Vagy kiemelhetjük azt a több millió négyzetkilométeres, az Északi-félgömbön példátlanul előforduló hideg vízfelület, amely az elmúlt három évben alakult ki Grönlandtól délkeletre.

E jelenség befolyásolja a ciklonok képződését, kedvez a tartós anticiklonális mezők kialakulásának nyáron Nyugat-Európa felett, egy szó, mint száz: elősegíti az aszályt. A meteorológus megjegyzi, hogy amint ősz lett, az óceáni „hideg folt” hőmérséklete már kevésbé üt el a környezetétől, és meg is jöttek az esők Nyugat-Európába. (24.hu)