h i r d e t é s

"A kormány kormányzás helyett csak az ellenzéket támadja, ellenségképet épít fel"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

"A kormány kormányzás helyett csak az ellenzéket támadja, ellenségképet épít fel"

2017. augusztus 24. - 12:32

A fenti mondatot Orbán Viktor mondta 2006-ban.

Orbán Viktor sajtótájékoztatója a választási vereség után 2006. április 23-án. - Fotó: Isza Ferenc / AFP / 444.hu

A 444 régi, ma már a Fidesznek kellemetlen kijelentéseket gyűjtött össze.

Most egy ezekhez hasonló csapás érkezett a múltból. Ez a rövid részlet Orbán 2006. november 16-i parlamenti beszédéből tavaly decemberben került fel a Youtube-ra, de valamiért eddig alig látta valaki. Ebben a Fidesz elnöke a Gyurcsány-kormányt bírálva gyakorlatilag szétszedi a későbbi, azaz mostani kormányzását:

A parlamenti jegyzőkönyv szerint régi munkásmozgalmi, MSZMP-s taktikának nevezte azt az ellenségképzést, ami most a kormányzati/fideszes propaganda – sőt, az egész kormányzás – alapjának tekinthető:

„Ami az előttem szóló frakcióvezető asszony hozzászólását illeti, két rövid megjegyzést szeretnék tenni. Régi munkásmozgalmi taktikával van dolgunk, tisztelt hölgyeim és uraim (Derültség és moraj az MSZP soraiban. – Közbeszólások ugyanonnan: Már vártuk!). Két párt is alkalmazta ezt. Az egyiket úgy hívták, hogy (Közbeszólás az MSZP soraiból: Fidesz!) Német Szocialista Munkáspárt, a másikat pedig úgy hívták, hogy Magyar Szocialista Munkáspárt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ennek a politikai taktikának a lényege abban áll, hogy a kormánynak soha nem az a dolga, hogy kormányozzon, nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó döntéseket hozzon, majd próbálja megvédeni érvekkel azokat a változásokat, amelyek megtestesülnek a döntésekben, hanem – hogy közelmúltban közzétett iratokból is idézhessek – az a dolga, hogyaz ellenzéket folyamatosan támadni kell, ellenségképet kell felépíteni, veszélyt kell megfogalmazni, patás ördögöt kell a horizontra rajzolni (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem te csinálod ezt?), és utána ezt az ellenséget, ezt az ellenségképet meg kell vádolni a legképtelenebb vádakkal.(Közbeszólás az MSZP soraiból: Bagoly mondja verébnek!)

A történészek között vita van arról, hogy ezt a politikai taktikát Hitler tanulta-e Sztálintól, vagy Sztálin tanulta Hitlertől. (Dr. Ujhelyi István: És kitől tanulta Orbán?) Tekintettel arra, hogy (Zaj. - Az elnök csenget.) a magyar politikatörténet miatt hozzánk inkább a kommunista diktatúra időszaka esik közelebb, ezért azt kell mondanom (Közbeszólás az MSZP soraiból: Témánál vagyunk!), hogy itt egy régi, Magyarországon már ismert vitakultúra, rossz, hagyományos vitakultúra feléledését láthattuk.”

Orbán itt valószínűleg az MSZP és Ron Werber negatív kampányára utalt – amit aztán néhány évvel később a múlt héten elhunyt Arthur J. Finkelsteinnel sikerült sokszorosan felülmúlnia –, de már 2004-ben, két év ellenzéki politizálás után is arról beszélt, hogy:

„Nehéz idők következnek, a szocialisták provokálni fognak és háborút akarnak indítani. Kormányzati eredmények és tevékenység helyett, valójában gyűlöletre, megosztásra építik saját hatalmi számításaikat.”

A Fidesz politikusai most, kormányon is folyamatosan arról beszélnek, hogy nagyon durva kampány várható, amiért természetesen az ellenzék (Soros, Simicska, stb.) lesz a felelős.

 

444.hu