h i r d e t é s

A körmendi polgármester szerint valakik félelmet akarnak kelteni az emberekbe

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A körmendi polgármester szerint valakik félelmet akarnak kelteni az emberekbe

2016. május 07. - 09:22
0 komment

Bebes István rendkívüli sajtótájékoztatón cáfolta az atv.hu információit és felszólította a rendőrséget, hogy az ablaktörés mellett a rémhírterjesztés ügyében is végezzenek alapos vizsgálatot - írja a nyugat.hu.

Bebes István, Körmend polgármesterének rendkívüli sajtótájékoztatója 2016. május 6-án. / Fotó: Tánczos Mihály

Az atv.hu-n olyan híresztelések jelentek meg, amik nem tükrözik a valóságot sőt, azzal ellentétesek – közölte pénteken Bebes István. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság után tehát Körmend polgármestere is megerősítette: a szerda délutáni edzésen senki nem erőszakoskodott a kézis lányokkal.

A helyzet mielőbbi megnyugtató tisztázása érdekében, Bebes István felszólította a rendőrséget, hogy indítsanak széles körű vizsgálatot az ügyben. Egyrészt azt kéri, hogy derüljön ki pontosan hogyan tört be az ablak a tornacsarnokon. Másrészt, hogy ki és milyen okból próbálta félrevezetni a közvéleményt az ügyben.

Szerinte mindenki érdeke, hogy kiderüljön milyen úton jutott információhoz az atv.hu újságírója, aki – tudomása szerint – egyáltalán nem is járt a helyszínen. A Nyugat.hu információi szerint a portál munkatársa haveri alapon írhatta meg a cikket a körmendi képviselő-testület egyik tagja, Tompa László elmondása alapján.

A napokban elkezdik kiépíteni a térfigyelő kamerarendszert Körmenden, erre 24 millió forintot kap a város – mondta a polgármester, és hozzátette: a rendőrség többszörös létszámban van jelen Körmenden, és a honvédség jelenlétét is elegendőnek érzi.

Csütörtökön reggel jelent meg az atv.hu-n, hogy menekültek egy csoportja betörte a Rendészeti Szakközépiskola sportcsarnokának egyik ablakát, a cikk szerint azért, mert rájuk szóltak, hogy ne bámulják a bent éppen edzésen lévő lányokat. Még aznap a cikk állításait tételesen cáfolta a Vas megyei Rendőr-főkapitányság. A cikk szerzője úgy állította be a kézilabda egyesület elnökének szavait, mintha az elnök szemtanúja lett volna az eseményeknek, miközben a Nyugat.hu kérdésére Faragó László elmondta, hogy nem volt jelen, amikor betört az ablak.

Külön pikantériát kölcsönöz az ügynek, hogy Orbán Viktor, miniszterelnök az atv.hu cikkére alapozva csütörtökön rendkívüli intézkedések megtételére utasította a Belügyminisztert, éppen akkor, amikor a vasi rendőrség sajtótájékoztatón cáfolta az információkat. Kovács Zoltán, kormányszóvivő ma már gyakorlatilag elismerte, hogy téves információk birtokában voltak. Úgy fogalmazott: „azért mondta, azt amit mondott, mert akkor annyit lehetett tudni.”

 

nyugat.hu