A legrosszabb következett be Észak-Koreában: az utcán esnek össze az éhező gyerekek
Sorra ájulnak el a gyerekek az éhségtől az észak-koreai Raszon tartományi jogú városában is, holott eddig úgy tűnt, hogy az ország nagy részében uralkodó rémisztő állapotokkal ellentétben itt a körülményekhez képest jól működik a gazdaság.
A kiszivárgott információk azonban másra utalnak. Ezek alapján a helyi állami tisztviselők egyre dühösebbek és frusztráltabbak. Úgy tűnik, attól félnek, hogy a nagyon nehéz gazdasági körülmények között lehetetlen megoldani az élelmiszerhiány problémáját - írja a DailyNK.
Az ájulásokról szóló jelentések nyomán az Észak-Hamgjong tartományhoz tartozó Raszon város pártbizottsága úgy döntött, hogy NÖVELI A GYEREKEKNEK SZÁNT FEJADAGOT, ÉS NAPONTA KÉT DARAB KENYERET BIZTOSÍT SZÁMUKRA.
"Raszon pártbizottsága olyan intézkedést fogadott el, amelynek értelmében minden három és hat év közötti gyermeknek napi két darab kenyeret biztosít" - nyilatkozta egy Észak-Hamgjong tartományban élő forrás a Daily NK-nak.
Bennfentes információk szerint a döntésben jelentős szerepet játszottak az igazgatás alacsonyabb szintjein dolgozó tisztviselők jelentései arról, hogy egyre több a súlyosan alultáplált gyermek.
A városban már régóta élénk kereskedelmi tevékenység folyt, köszönhetően annak, hogy kínai közelsége miatt különleges gazdasági térségként működik. A most hozott döntés azonban ékes bizonyítéka annak, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett határzár alatt, amely már több mint két éve tart, ebben a régióban is jelentősen romlottak a gazdasági körülmények.
A HELYI PÁRTBIZOTTSÁG KONKRÉT UTASÍTÁSOKAT ADOTT ARRA VONATKOZÓAN, HOGY A VÁROS ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓ ÜZEMEINEK, KÖZTÜK A SONBONG KENYÉRGYÁRNAK, MIT ÉS MENNYIT KELL TERMELNIE.
A helyi népi bizottságok pedig magukra vállalták, hogy gondoskodnak az alapvető élelmiszerek beszerzéséről, beleértve a búzalisztet, a kukoricát, a cukrot és az olajat.
Az itteni pártbizottság azt is eldöntötte, hogy a kereskedelem újraindulásáig nem várják tétlenül a központi vezetés segítségét, helyette inkább önellátókká válnak. Arra számítanak, hogy a helyi földtulajdonosok megosztják terményeiket a lakosokkal, és BÚZALISZT HIÁNYÁBAN ALTERNATÍV KENYÉRALAPANYAGOKAT KUTATNAK FEL.
Amint gazdasági helyzet javul, a növelt kenyérfejadagot kiterjesztik az általános iskolásokra is. Emellett arra is felszólították a helyi tisztviselőket, hogy a kenyérkérdés mellett más javaslatokkal is álljanak elő az emberek életminőségének javítása érdekében - különben szigorú büntetésre számíthatnak.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a gyerekek mellett az idősebb korosztályba tartozók közül is egyre többen éheznek. (Origo)