A pesti közéletet persze az egészből leginkább az foglalkoztatja, hogy a Fideszt hasonló módon veri-e meg a Jobbik 2018-ban, illetve hogy a magyar baloldal az elkövetkező években hasonló utat jár-e be, mint a lengyel kollégáik, azaz eltûnhet-e a süllyesztőben az MSZP és a többi kisebb baloldali párt. A Hetek cikke, melyet az ATV oldalán találtunk.

Az eddig kormányzó, most alapos vereséget szenvedő mérsékelt, jobbközép Polgári Platform (PO) rossz szerepléséhez elemzők szerint több ok is hozzájárult. Egyrészt a párt évekig meghatározó vezetője, Donald Tusk 2014 decemberétől európai jelentőségű politikai tisztséget nyert el, ő lett az Európai Unió egyik csúcsszervének, az Európai Tanácsnak (ET) az elnöke. (Az ET az EU állam-, illetve kormányfőinek, valamint az Európai Bizottság elnökének közös szervezete – a szerk.)

Utódja a jóval gyengébb politikusi képességekkel rendelkező, lényegesen szürkébb Ewa Kopacz lett. 

A választást hatalmas előnnyel megnyerő Jog és Igazságosság (PiS) párt tényleges vezetője, a lengyel közélet egyik legmegosztóbb szereplőjének tartott Jaroslaw Kaczyński viszont talált egy olyan jelöltet maga helyett, aki kevésbé volt vitatott személyiség, mint ő, de kellő határozottságot tudott mutatni. Beata Szydło a kampánya középpontjába azt emelte, hogy hiába jók a lengyel gazdaság úgynevezett makrogazdasági adatai (GDP-növekedés, alacsony államháztartási hiány, illetve alacsony adósság ráta), ha a hétköznapi emberek ezt a saját életszínvonaluk esetében – különösen vidéken – nem érzékelik. Szydło egyik sokat hangoztatott jelszava az volt, miszerint „Statisztikákkal nem lakunk jól!”. Megjegyzendő, Lengyelországban az elmúlt 7 évben majdnem 25 százalékkal bővült a GDP, miközben az átlagbérek is 20 százalékkal magasabbak ma már, mint a magyarországiak. Összehasonlításképpen:

Magyarország talán ebben az évben jutott el oda, hogy a 2008-as GDP teljesítményt tudja produkálni.

A PiS úgynevezett negatív kampánya részévé tette azt is, hogy az elmúlt években urambátyám viszonyok kezdtek kialakulni a lengyel gazdaságban, a kormánypárt elszakadt a néptől, és gyanús politikai leszámolások, lehallgatási botrányok zajlottak a kormányzó párt, a PO különféle befolyásos csoportjai között. Emellett Beata Szydło támadta a kormány szerinte puhány migránspolitikáját, aminek egyebek mellett az is oka volt, hogy az európai vezetővé vált Donald Tusk miatt ebben a kérdésben az eddigi kormánypárt „tojásokon járt”, azaz kénytelenek voltak nagyon óvatosan fogalmazni. Érdekesség, hogy

Lengyelországban úgy vált a bevándorlás témája az egyik legfontosabb kampánytémává, hogy jelenleg közvetlenül a lengyel társadalmat nem érinti ez a kérdés, feléjük nem halad migránsútvonal.

A PO pozitív kampányának legfontosabb eleme az volt, hogy – a kedvező gazdasági folyamatokra hivatkozva – gyerekenként, magyar fizetőeszközre átváltva 36 500 forintnyi családi pótlékot ígértek be, illetve ezekre a kiadásokra nem a keményen dolgozó kisembereket, hanem a multikat és a bankokat megadóztatva szereznek forrást. 

A választás másik meglepetése az volt, hogy az Egyesült Baloldal, amelyet a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD), illetve az új baloldalhoz sorolt Te Mozgalmad (TR) és több kisebb baloldali tömörülés alkotott, nem került be a parlamentbe.

Az Egyesült Baloldal hiába nyerte el a szavazatok 7,55 százalékát, mivel több párt összefogásaként indult, 8 százalékos bejutási küszöb vonatkozott rá.

Orbán itt lesz, a magyar baloldal nem biztos

Magyar kormánypárti politikusokat kérdezett a Hetek arról, hogy nem fordulhat-e elő, hogy bár kedvezőek a magyar gazdaság úgynevezett makroadatai, lengyel mintára a Jobbik mégis „kiénekelheti a sajtot” a Fidesz szájából 2018-ban. Azt a választ kapták, hogy a lengyel mérsékelt jobbközép párt vereségéhez hozzájárult, hogy Tusk európai szintérre való távozásával a Polgári Platform tehetséges és rutinos vezér nélkül maradt.

A Fidesz esetében fel sem merül az, hogy Orbán Viktor távozna a párt, illetve a kormány éléről.

A fideszesek álláspontja szerint ennek ellenére óvatosságra int, hogy a kedvező gazdasági adatok, a fellendülés sem garancia az újrázásra, de szerintük a lengyel példa inkább a magyar baloldal számára hordoz figyelemfelkeltő üzeneteket, mintsem a Fidesznek.

Krausz Tamás történész, baloldali értelmiségi szerint valóban fennállhat a veszélye, hogy a „varsói gyors” megérkezik Budapestre, és a magyar baloldal hasonló sorsra jut, mint lengyel kollégái.

Az egyetemi tanár szerint egész Európára jellemző, hogy a baloldali pártok nehezen találják azokat az üzeneteket, amelyekkel tömegeket lehet megszólítani. Ráadásul a kelet-európai baloldali pártokat terheli az is, hogy államszocialista gyökerekkel rendelkeznek.

A magyar és a lengyel baloldal között azonban lényeges különbség, hogy az utóbbi vesszőfutása és felőrlődése korábban megkezdődött, hisz a nyolcvanas évek elején, a Szolidaritás feltűnésével megkérdőjeleződött a lengyel állampárt valódi baloldali jellege. A Szolidaritás ugyanis jelentős önszerveződő munkás jelleggel bírt. Bár a lengyel és a magyar rendszerváltás is tárgyalásos úton zajlott le, a Szolidaritás jobbra, kereszténydemokrata irányba fordult, aminek az lett a következménye, hogy a mozgalom baloldali, munkás szárnya kimaradt a rendszerváltás új elitjéből.

Mindeközben az államszocialista eredetű baloldal porondon maradt, és később átvette a neoliberális, vadkapitalista elméleteket. Ennek az lett a következménye, hogy a baloldaliak elvesztették a hitelüket, a lengyel munkások és „kisemberek” nem hiszik el, hogy szociális felemelkedésükben, az egyenlőtlenségek legyőzésben ez a baloldal hiteles programot tudna adni.

Krausz szerint kérdéses, hogy ugyanezen az úton jár-e a magyar baloldal – még akkor is, ha vitathatatlanul van párhuzam a magyar baloldal eljelentéktelenedése és a lengyel államszocialista gyökerű baloldal felőrlődése között.

Magyarországon is hitelességi deficittel küzdenek a baloldali pártok, a klasszikus szociáldemokrata elveket, a szociális felemelkedés és az egyenlőség eszméjének hiteles képviseletét nem tudják elfogadni széles néptömegek azoktól a politikusoktól, és értelmiségiektől, akik élen jártak a privatizációban és az igazságtalan, megszorító, emiatt a társadalmi egyenlőtlenséget növelő politikák kivitelezésében.

Lengyelország nem Magyarország

Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője a Heteknek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy kevesebb a hasonlóság és több a különbözőség a lengyel és a magyar pártrendszer között, minthogy kijelenthessük, hogy a „varsói gyors” a magyar baloldalt is biztosan elüti. A magyar baloldal ugyanis a kutatások szerint még mindig jelentős támogatói körrel bír a társadalomban, a magyar lakosság egyharmada baloldali érzelműnek tartja magát. Ha összeadjuk a baloldali pártok támogatóit, akkor a biztos szavazók között húsz százalék felett áll az „egyesített baloldal”.

Az igazgató úgy látja, a jelenlegi trendek alapján a baloldali és a jobboldali pártok között szinte nincs átjárás. Ha emelkedik a Jobbik, azt a Fidesz terhére teszi, és fordítva. Ehhez hasonlít az MSZP és a DK viszonya is, ők is egymástól „halásszák” a szimpatizánsokat.

Horn szerint abban azonban mindenképp található hasonlóság a magyar és a lengyel baloldal között, hogy mindkét országban egyaránt megosztottak a baloldali pártok, és jelenleg hitelességi- és témadeficittel küzdenek a baloldali szereplők.

Magyarországon éppen ezért most a baloldali pártok és értelmiségiek között az előválasztás lehetősége merült fel, mint olyan lehetséges metódusa, ami érdemi egységet és új gondolatokat eredményezhet ezen a politikai oldalon.

atv.hu / Hetek