h i r d e t é s

A Magyar Helsinki Bizottság kapta az egyik legrangosabb emberi jogi díjat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Magyar Helsinki Bizottság kapta az egyik legrangosabb emberi jogi díjat

2017. július 21. - 14:29

Azért ismerik el, amiért a kormány támadja őket. - írja a gepnarancs.hu

Forrás: gepnarancs.hu

A világ egyik legjelentősebb magánalapítású emberi jogi díját idén a Magyar Helsinki Bizottság nyerte el Jane McAdam ausztrál jogász kutatóval megosztva

– közölte a szervezet. Az elismeréssel 50 ezer euró – nagyjából 15 millió forint – pénzdíj is jár, amit csütörtök este vesz át a szervezet társelnöke, Pardavi Márta Lisszabonban.

Hiába díj ez, külföldi támogatásnak minősül, így máris regisztrálniuk kellene a bíróságon, erre azonban nem hajlandók.

A Gulbenkian-díj zsűrije “egyedinek és példamutatónak” tartja az 1989-ben alapított Magyar Helsinki Bizottság munkáját, szerintük

a menedékkérőknek és hontalanoknak ingyenes jogi segítséget nyújtó szervezet a hatalom túlkapásaival szembeni civil ellenállásra mutat példát.

A kormány ugyanezen okból Sorosügynöközik, és azzal vádolja a szervezetet, a menekülők útját szervezi, a magyar állam elleni perekkel meg csak pénzt akarnak keresni. Legutóbb két bangladesi férfi ügyében mondta ki a bíróság, Magyarország megsérti a menedékkérők jogát. A díjat odaítélők szerint

az egyesület a menekültek hangjának számít még a mostani kritikus időszakban is, amikor az állami menekültpolitika embertelen és jogtipró módon működik Magyarországon…

Az indoklás kitér arra, hogy a Magyar Helsinki Bizottság a hatósági, rendőri erőszak áldozatait is hatékonyan képviseli. Az elismerésben fontos szerepet kapott az is, hogy 2004 óta a magyar civil szervezet maga működtet egy nemzetközi, négynyelvű, online elérhető menedékjogi tudásbázist is.

A Gulbenkian-díjat évente adják át példamutató külföldi és portugál szervezeteknek és személyeknek, az alapító, Calouste Gulbenkian (1869–1955) örmény-portugál üzletember a világ egyik legbőkezűbb mecénásának számított.

A Helsinki Bizottság mellett idén díjazott Jane McAdam ausztrál jogász professzor a menedékjog nemzetközi hírű szakértője.

gepnarancs.hu