h i r d e t é s

A Magyar Nemzet leplez: Pintérék "elfelejtették kirúgni" a korrupcióval gyanúsított helyettes államtitkárt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Magyar Nemzet leplez: Pintérék "elfelejtették kirúgni" a korrupcióval gyanúsított helyettes államtitkárt

2015. március 07. - 08:51
0 komment

Eiselt csak azután ment el a tárcától, hogy elérte a nyugdíjkorhatárt.

Eiselt György helyettes államtitkár volt a belügyben, amikor 2011 júliusában hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg - el is ítélték miatta.

A lap szerint Pintér ezután azt mondta, hogy

A Belügyminisztériumnak az az érdeke, hogy a gyanú árnyéka se vetülhessen rá”,

és elfogadta Eisel lemondását.

Legalább is a helyettes államtitkárságról. Ugyanis kiderült, hogy ezek után még két évig főosztályvezetőként ott maradt a minisztériumban. Nyilán úgy nem vetett olyan gyanús árnyékot - írjaa 444.hu.

A kérdéses ügyben egyébként nem jogerősen két év szabadságvesztésre ítélték a Fővárosi Törvényszéken 4 évre felfüggesztve.

 

444.hu (Fotó: mno.hu)