h i r d e t é s

A Microsoft magyar korrupciós ügyei miatt nyomoznak az amerikai hatóságok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Microsoft magyar korrupciós ügyei miatt nyomoznak az amerikai hatóságok

2018. augusztus 24. - 12:14

Az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet (SEC) is vizsgálja, hogy a Microsoft 2013-2014-ben korrupciós ügyletekbe keveredett-e Magyarországon – tudta meg a Wall Street Journal. - írja a varosikurir.hu.

Illusztráció: napi.hu

A hivatali gyanú szerint az IT-óriáscég a szoftvereit közbeiktatott vállalkozásokon keresztül értékesítette a magyar kormányzati intézményeknek, a haszon jelentős része ezeknél a cégeknél csapódott le – amelyek a profitból magyar kormányzati tisztségviselőket fizethettek le.

A WSJ-nek nyilatkozott David Howard a Microsoft egyik vezetője, aki lényegében megerősítette a hírt: eszerint a Microsoft tud arról, hogy 2014-ben “valószínűleg szabálytalanul járt el” és házon belül már le is folytatta a vizsgálatot, jelenleg pedig mindenben együttműködik az igazságügyi minisztériummal és a SEC-kel.

A cég az ügyben már elbocsátott négy alkalmazottukat, köztük Papp Istvánt, a Microsoft Magyarország országvezetőjét. Továbbá megszüntette az együttműködést négy olyan közbeiktatott céggel, amelyek a szoftvereket a kormányzati megrendelők felé továbbították.

A WSJ szerint a történet 2012-ig nyúlik vissza, amikor az óriáscég nagy erőkkel próbálta meggyőzni a magyar kormányt, hogy tartózkodjon versenytársak szabadforrású szoftvereinek a használatától. Ennek szellemében a cég egyik vezetője, Kevin Turner találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki egy csapat kisebb cég vezetőjével érkezett a tárgyalásra.

A kormányzati megrendelőket később nem zavarta, hogy az üzleti Microsoft-szoftverlicencek irracionális az ára, megesett, hogy az alapesetben 100 ezer forint körüli Office-licenceket a beszerzési árnál olykor 200 százalékkal drágábban adó viszonteladóktól vásároltak az állami ügyfelek.

A Népszava forrásai szerint a 2014-es választások után az uniós támogatásból bonyolított állami informatikai fejlesztések kulcsszereplője lett Orbán Viktor veje Tiborcz István, illetve testvére, Tiborcz Péter. Tiborcz István emellett 2015-ben jelent meg tulajdonosként a szoftverek kereskedelmével is foglalkozó HCS Experts nevű cégben.

 

varosikurir.hu