h i r d e t é s

A NAV elkobozza a határátlépők pénzét, az EU bírósága kinyírhatja a magyar szabályt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A NAV elkobozza a határátlépők pénzét, az EU bírósága kinyírhatja a magyar szabályt

2015. május 07. - 20:22
0 komment

Egy lengyel férfi nem szólt előre, mennyi pénzt hozna be magával, a NAV elvette tőle annak 60 százalékát, 24,5 millió forintot.

Az Európai Bíróság dönt, de az előjelek a lengyel férfinek kedveznek: a főtanácsnoki indítvány szerint a magyar szabály ellentétes az EU jogával. - írja a hvg.hu

Elkobzó jellegű, ellentétes az uniós joggal az a magyar szabály, amely lehetővé teszi, hogy az adóhatóság akár a pénz 60 százalékát is elszedje az országba belépő személytől, ha az előzetesen nem jelezte, mennyi pénz lesz nála – ez a lényege egy mostani határozatnak. Az Európai Bíróság mellett működő főtanácsnok adott ki állásfoglalást, és bár az nem köti az Európai Bíróságot, de a döntések zöme lényegében átemeli a főtanácsnoki véleményt.

Az ítélet előzménye az az ügy, amelyről nemrég beszámoltunk. Egy lengyel férfi „elfelejtett” szólni, hogy mintegy 41 millió forintnak megfelelő bolgár leva, török líra és román lej volt nála, amikor Szerbiából Magyarországra érkezett, erre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 24,5 millió forintos bírsággal sújtotta, magyarán elvette tőle a pénze 60 százalékát.

A NAV szerint a lengyel férfi megsértette azt az uniós rendeletet és az ezt végrehajtó magyar törvényt, amely az EU területére belépő, illetve a területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szól. A lengyel férfi viszont lényegében túlzónak tartja a magyar bírságot, és azzal támadja a NAV-ot, hogy a magyar törvény bírságmértékei nem arányosak az elkövetett jogsértéssel.

A férfi több mint a tízszeresét próbálta behozni az EU területére a bejelentés nélkül engedélyezett összegnek. A NAV a honlapján azt írja, akkor kell szólni a határon, ha 10 ezer eurónál több van nálunk. Ha nagyobb érték van nálunk, és nem szólunk, a NAV az összeg 10, 40, vagy akár 60 százalékának megfelelő összegű bírságot is kiszabhat az összeg nagyságától függően. A bírságot a helyszínen kell fizetni, és ha valaki nem fizet, a vámosok elveszik a talált összegből.

Az ügyben most adott ki indítványt az Európai Bíróság mellett működő főtanácsnok. Az arról kiadott közlemény szerint “a főtanácsnok úgy véli, hogy a magyar szabályozási rendszer mégsem felel meg a rendelet által támasztott követelményeknek, mivel összemossa a nyilatkozattételi kötelezettség megsértésével a határon birtokolt összegek származása és rendeltetése vélelmezett jogszerűtlenségének, másrészt az említett kötelezettség elmulasztásának szankcionálását. A főtanácsnok véleménye szerint ugyanis a magyar szankciórendszer működése lényegében azon nyugszik, hogy csupán a bírság sávos jellegén keresztül vegye figyelembe a be nem jelentett készpénz származása és tervezett felhasználása jogellenességének lehetőségét, anélkül hogy előírná a magyar hatóságok számára az e jogellenesség tényleges fennállásának kivizsgálását és e vizsgálat idejére a kérdéses összeg lefoglalását.

Emellett a főtanácsnok rámutat arra, hogy az 50 000 eurót meghaladó készpénznél a teljes összegre kivetett 60 százalékos bírság gyakorlatilag elkobzási jellegű intézkedéssel szankcionálja csak magát a nyilatkozattételi kötelezettség megsértését, és nem teremt megfelelő egyensúlyt a közérdek követelményei és az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített, a tulajdonhoz való jog védelmének követelménye között.

Következésképpen a főtanácsnok szerint a vitatott magyar szabályozás nincs összhangban a Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló rendelettel."

 

hvg.hu (Fotó:  )

Posted by SEJT on 2015. május 7.