Aki öngyilkosságot kísérel meg, nem meghalni akar, csak valamit nem tud tovább elviselni az életében. Hazánkban éves szinten mintegy 30-40 ezer - rosszabb napokon akár 150 - öngyilkossági kísérlet történik, ezek közül majdnem 2000 halállal végződik. A globális statisztikák szerint pedig minden negyvenedik másodpercben meghal valaki a világon öngyilkosság következtében. A legfájdalmasabb talán az, amikor fiatalok érzik úgy, nincs más kiút.

A regény három nő történetén keresztül teszi fel a kérdést: vajon felismerjük-e, hogy baj van, és tudunk-e segíteni, mielőtt késő?

Intő jelek általában vannak, mint például az eltávolodás, a bezárkózás, az elutasító magatartás. A fiatalok esetében azonban hajlamosak vagyunk a serdülőkorra fogni a viselkedés hirtelen megváltozását. A legtöbben nem gondolunk arra, hogy történhetett valami, amivel talán még egy felnőtt sem tudna megküzdeni.

Nincs abban semmi feltűnő, ha egy serdülő dacos. Lázad a világ meg a szülei ellen, harcol a
hormonjaival, a gyűlöletével, a reménytelenségével. Jól emlékszem, milyen voltam az ő korában.
Ha a kamaszéveimre gondolok, a folytonos lehangoltság és a kiszolgáltatottság érzés jut
eszembe. Az esték, amikor bármit megadtam volna, hogy magamra zárhassam a szoba ajtaját,
és csak bámuljam a plafont. De ez, amit akkor Ivett arcán láttam aznap délután, nem dac volt,
nem konokság, és nem is harag. Olyan fájdalom ült az arcán, amitől egy pillanatra
hátrahőköltem.

A világnap alkalmából a könyv kiadója, a Felhő Café Könyvek, egy-egy példányt ajánl fel minden megyei könyvtár gyűjteményébe.