h i r d e t é s

A növények hallják a hangokat és ez segít nekik megtalálni a vizet, ami a túlélésükhöz szükséges

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A növények hallják a hangokat és ez segít nekik megtalálni a vizet, ami a túlélésükhöz szükséges

2017. május 23. - 21:29

Sokan évtizedek óta állítják, hogy a zene segíti a növényeket a növekedésben, de ezt eddig nem sikerült döntő módon bizonyítani. Az új kutatások azonban azt sugallják, hogy néhány növény képes érzékelni a hangokat, például a víz csöpögését vagy a rovarok zümmögését. - írja a paranormal.hu.

Forrás: paranormal.hu

Egy nemrégiben elvégzett tanulmány során Monica Gagliano, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem evolúciós biológusa és munkatársai borsó csemetéket helyeztek egy fejjel lefelé álló Y alakú csőbe.

Minden egyes edény egyik felét egy vizes tálcába vagy egy tekercselt műanyag csőbe helyezték, amelyen keresztül víz áramlott. A másik fele csak sima földben volt. (1)

A gyökerek a Y alakú cső folyadékkal érintkező karja felé nőttek, függetlenül attól, hogy könnyen hozzáférhető volt a víz vagy rejtve volt a csőben.

Tudták, hogy víz van ott, még akkor is, ha az egyetlen dolog, ami érzékelhető volt, a cső belsejében áramló víz hangja

 – mondja Gagliano.

Mégis, amikor a palánták választhattak a vízcső és a nedves talaj között, a gyökereik az utóbbit kedvelték.

Gagliano feltételezi, hogy ezek a növények olyan hanghullámokat használnak, amelyekkel távolról érzékelik a vizet, de a nedvesség növekedését követik, amikor közelebb kerülnek a céljukhoz.

Nem ez az első kutatás, amely azt sugallja, hogy a növények képesek észlelni és értelmezni az ilyen információkat.

Egy 2014-es tanulmány kimutatta, hogy a sziklakerti Arabidopsis, a káposzta rokona, képes megkülönbözteti a hernyók rágó hangjait és a szél keltette rezgéseket – a növény több vegyi méreganyagot termelt, miután “meghallotta” a táplálkozó rovarok hangját. (2)

Hajlamosak vagyunk alábecsülni a növényeket, mivel az általuk adott válaszok általában kevésbé láthatóak számunkra. De a levelek rendkívül érzékeny rezgés érzékelőknek bizonyultak,

 – mondta Heidi Appel, a Toledói Egyetem környezetvédelmi tudósa

Egy másik jel is utal arra, hogy a növények hallhatnak, ami a “beporzási zümmögés” jelenségéből származik.

Ennek során egy adott méh egy bizonyos frekvenciával zümmög, ami a megfigyelések szerint ösztönzi a pollen felszabadulását.

Más kísérletek azt mutatták, hogy a hangok hormonális változásokat eredményezhetnek a növényekben, befolyásolhatják oxigénfelvételüket és megváltoztathatják növekedési ütemüket.

Az idei év elején közzétett tanulmány kimutatta, hogy a hanghullámok az Arabidopsisban befolyásolhatják a génkifejeződést.

Michael Schöner, a németországi Greifswald-i Egyetem biológusa, aki nem vett részt az új kutatásban úgy véli, hogy a növényeknek vannak olyan szervei, amelyek érzékelik a hangokat.

A hang rezgései kiválthatják a növények reakcióját mechanikus receptorokon keresztül – ezek nagyon finom, szőrös struktúrák, bármi, ami képes membránként működni,

– mondta.

paranormal.hu