h i r d e t é s

A nyelv és az ország mindannyiunké! A hangos és ismételt butaság, nem az igazság!

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

A nyelv és az ország mindannyiunké! A hangos és ismételt butaság, nem az igazság!

2020. február 12. - 17:18

 

Idén Vásárhelyi Mária kapta az Új Köztársaságért díjat. Ünnepi beszédét változtatás nélkül közöljük.

Vásárhelyi Mária szociológus (k), miután átvette az Új Köztársaságért díjat, a Demokratikus Koalíció pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriuma elismerését Gyurcsány Ferenctől, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökétől (b) és Kolber Istvántól, a Demokratikus Koalíció Új Köztársaságért Alapítványa kuratóriumi elnöke, a párt országos tanácsának elnökétől Budapesten, a Sofitel Hotelben. - Forrás: szekelyfold.ma

Először is szeretném megköszönni az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriumának és a DK tagságának, hogy rám esett a választásuk, és engem ért az a megtiszteltetés, hogy ebben az évben átvehetem az Új Köztársaságért díjat.

Most az a feladatom, hogy megosszam Önökkel a gondolataimat arról, hogy mit gondolok az Alapítvány céljairól. Azt hiszem, ha akarnék, sem tudnék égetőbben fontos közéleti kérdésről – a demokratikus politikai kultúra erősítésének szükségességéről - beszélni, mint amelyeket az Alapítvány az ars poeticajában megfogalmaz.  

Ma már közhelyszámba megy a megállapítás, mely szerint Magyarországon a demokratikus értékek mély válságát éljük át. Az 2010 óta regnáló Orbán kormány rövid idő alatt kiüresítette a demokratikus intézményeket, megszállta a politikai és gazdasági élet minden pozícióját, tébolyultan központosít minden hatalmat, felszámolta a hatalom kontrolljának intézményesített lehetőségeit, törvényekkel üldözi a közéleti autonómia minden formáját, a legfelső szinten intézményesítette a korrupciót, ahogyan Orbán Viktor egyikfő ideológusa egy őszinte pillanatában jellemezte a helyzetet, a "korrupció gyakorlatilag a Fidesz politikájának lényege".  És még hosszan sorolhatnám a válság jeleit és a Fidesz bűnlajstromát, ám azt gondolom, hogy a legszörnyűbb bűnöket mégsem a materiális világban követte el a Fidesz, hanem az agyakban, a lelkekben és az erkölcsök rombolásában. A jogállamot, az lerombolt demokratikus intézményeket ugyanis, ha komoly erőfeszítések árán is, de viszonylag gyorsan újjá lehet építeni, az értékrendekben, a mentalitásokban és a lelkekben okozott károk eltakarítása azonban évtizedekbe fog telni.    

Nem akarom szépíteni a helyzetet, mindannyian tudjuk, hogy 2010 előtt is meglehetősen rossz mentális, morális állapotban volt a magyar társadalom, amiben egyébként ugyancsak oroszlán szerepet játszott a Fidesz végsőkig destruktív, agresszív ellenzéki politizálása, de súlyos felelősség terhelte ezért a baloldali-liberális elitet is. Az a rombolás azonban, amit az elmúlt 10 évben a kormánypártok véghezvittek egészen más mértékkel mérhető.

Bizonyára sokan vagyunk, akiknek az életében vannak olyan könyvek, amelyeket mindig a keze ügyében tart, hogyha elakad, segítséget kérjen a körülötte történő dolgok, a világ megértéséhez. Nekem az egyik ilyen könyvem Sebastien Haffner: Egy német története című műve.

Sebastien Haffner a harmincas évek Németországában fiatal történészként élte át Hitler hatalomra jutását, a fasizmus térhódítását, és azt, ahogyan "egy egész nép hagyta gyáván, ellenállás nélkül, hogy bilincsbe verjék".    Ő így jellemzi a kort, amelyben élt: ""a gátlástalan cinizmussal szabadjára eresztett fantázia, a képtelenségek nihilista élvezete, az öncélúvá vált dinamika. A németség egy egész nemzedéke  vesztette el ekkor azt a lelki szervét, amely az embernek tartást, kiegyensúlyozottságot és olyan morális nehezéket ad, amely megakadályozza, hogy külső hatások játékszere legyen, és amely a lelkiismeret, a józan ész, a tapasztalatból leszűrt bölcsesség, az elvhűsg, az erkölcs és az istenfélelem formájában nyilvánul meg. Egy egész nemzedék tanulta meg ekkor, hogy ilyen fölösleges ballaszt nélkül is lehet élni".

És ezt éljük meg most mi is nap mint nap. Mint tudjuk, a magyar társadalomnak korábban is súlyos hiányosságai voltak lelkiismeret, tartás, morális nehezék dolgában, de úgy gondoltuk, hogy a rendszerváltás, a demokrácia megszilárdulása éppen arra fog szolgálni, hogy szépen lassan betapassza ezeket a hiányosságokat.  És ezt a gyógyulási esélyt vette el a Fidesz a magyar társadalomtól hosszú időre, és vetette vissza egy évszázaddal korábbi állapotába.

A kormánypártok nem is titkolják, hogy hatalmi ideáljuk az a végtelenül igazságtalan, züllött Horthy-rendszer, amelynek végső mérlege közel egymillió magyar állampolgár meggyilkolása, az ország minden erkölcsi hitelének elvesztése és gazdaságának romba döntése. Ugyanakkor, ha igazságosak akarunk lenni, akkor el kell ismernünk, hogy a harmincas években pozitív, előremutató dolgok is történtek ebben az országban; látványosan csökkent az írástudatlanok száma, javult a közoktatás elérhetősége és színvonala, javult a kulturális infrastruktúra és a társadalombiztosítási ellátásban érintettek köre is jelentősen bővült.  Az Orbán kormányok azonban éppen ezekben a törekvéseiben nem tekintik példaképüknek a Horthy rendszert, hiszen nálunk 2010 óta egyre többen szorulnak ki az oktatási rendszerből,  évről-évre romlik az oktatás színvonala, folyamatosan forrásokat vonnak ki az oktatásból és az egészségügyből, egymás után verik szét a korábban jól működő kulturális intézményeket, és szűkítik a társadalombiztosításai ellátásban részesülők körét. Amiben követendő példaként tekintenek a Horthy-korszakra az a tekintélyelvű hatalmi berendezkedés, a szegényellenesség, az antiszemitizmus, a kirekesztés, a társadalmi csoportok egymás ellen uszítása a félelem- és gyűlöletkeltés. Ezzel rombolják tovább a társadalom kohézióját, a szolidaritás korábban is nagyon laza szövetét, így érik el, hogy ember-ember farkasává váljon.

Ehhez a legfontosabb eszközük a nyelv kisajátítása, a közbeszéd saját képükre formálása. Ahogyan egy másik kedvenc szerzőm Viktor Klemperer filológus a Harmadik Birodalom nyelvét elemezve írta:  "A legerősebb hatást nem az egyes beszédekkel érték el, nem is a cikkekkel vagy a röpcédulákkal, nem a plakátokkal vagy a zászlókkal, semmi olyannal, ami tudatos gondolkodással vagy tudatos érzelmekkel felfogható. A nácizmus a tömegek húsába és vérébe az egyes szavakon, a beszédfordulatokon, a mondatformákon keresztül fúrta be magát, amelyeket milliószoros ismétléssel rájuk kényszerített, ők pedig mechanikusan és öntudatlanul átvették. …a szavak lehetnek csipetnyi arzén adagok is: észrevétlenül lenyeljük őket, látszólag semmi nincs, de egy idő után a méreg hatása mégis jelentkezik".

És éppen ez az a terület, ahol mi demokraták mindannyian sokat tehetünk annak érdekében, hogy akadályozzuk e csipetnyi arzén adagok mérgező hatását. Ne hagyjuk, hogy kisajátítsák a nyelvünket, megszállják a beszédükön keresztül a gondolatainkat. Ne fogadjuk el az általuk kreált nyelvet, ragaszkodjunk a szavak eredeti értelméhez.

strong>Ne nevezzük a Fideszt polgári pártnak, hiszen mi tudjuk a legjobban, hogy amit ez a párt képvisel, az éppen az autonóm polgári lét tagadása. Mi, magyar demokraták vagyunk a polgárok, akik képesek vagyunk önállóan gondolkodni, véleményt alkotni, akik egzisztenciálisan nem függünk a hatalomtól, akik nem vagyunk hajlandóak alattvalóként élni. Akik nem tekintjük az államot fejős tehénnek, és tisztességesen kivesszük a részünket a közteherviselésből. 

És ne nevezzük a Fideszt nemzeti oldalnak, mert mi vagyunk a nemzeti oldal. Akik nem a közvagyon fosztogatásából akarunk megélni, nem akarjuk a családunkat és a barátainkat az államon élősködő parazitákká tenni, akik azt gondoljuk, hogy ez a nemzet csakis a teljesítményével emelkedhet fel, akik azt szeretnénk, ha Magyarország az európai közösség tagjaként találná meg helyét a globalizálódó világban.

És mi vagyunk a hazafiak is, akik nemzeti identitásukat nem a történelmi legendákból és hazugságokból, a valóság eltagadásából és meghamisításából, hanem a magyar kultúrából és tudományból, honfitársaink kiemelkedő teljesítményéből, Petőfiből és Adyból, József Attilából és Esterházy Péterből, Neumann Jánosból és Szilár Leóból valamint történelmünk valóban büszkeségre okot adó eseményeiből merítjük. Akik akkor vagyunk büszkék a hazánkra, ha ott jogegyenlőség, emberiesség, szolidaritás uralkodik, ha az elesettek, rászorulók és üldözöttek segítése általánosan elfogadott érték.  Akik nem a közösség kifosztásából élünk, és áldozatokra is képesek vagyunk a hazánkért.

Ne hagyjuk, hogy tovább rombolják, züllesszék anyanyelvünket és a közbeszédet, ne engedjük, hogy elvegyék a szavaktól valódi jelentésüket, hogy az igazság hazugsággá és hazugság igazsággá válhasson. Szóval szerintem ne a hegyeinket vegyük vissza, hanem az anyanyelvünket.


 

h i r d e t é s