h i r d e t é s

A pilóta rosszulléte miatt egy utas tette le a gépet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A pilóta rosszulléte miatt egy utas tette le a gépet

2023. március 26. - 06:48

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le a Southwest Airlines gépén.

Forrás: COVID Intel

Rosszul lett a Southwest Airlines egyik járatának kapitánya, és végül egy épp a fedélzeten utazó, másik társaságnál dolgozó pilóta segített az első tisztnek letenni a gépet.

Az amerikai Southwest Airlines járata Las Vegasból tartott az ohiói Columbusba szerda reggel, ám a járat kapitánya rosszul lett, így a gép kénytelen volt visszafordulni Nevada államba  – számolt be a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA).

Mindeközben a Southwest közölte, hogy A JÁRAT ELSŐ TISZTJÉNEK EGY FEDÉLZETEN UTAZÓ, MÁSIK LÉGITÁRSASÁGNÁL DOLGOZÓ PILÓTA SEGÍTETT A LESZÁLLÁS VÉGREHAJTÁSÁBAN.

Az FAA szerint a Southwest Airlines 6013-as járata „helyi idő szerint reggel 8 óra körül incidens nélkül landolt a Las Vegas-i Harry Reid nemzetközi repülőtéren, miután az egyik pilóta az indulás után rosszul lett”. 

A légitársaság elmondta, hogy később egy másik személyzet juttatta el a gépet eredeti célhelyére, Columbusba. „Elismerésünket fejezzük ki a személyzetnek a professzionalizmusukért, és nagyra értékeljük ügyfeleink türelmét és megértését a helyzettel kapcsolatban” – írták.

Az FAA vizsgálatot indított az esettel kapcsolatban. A járat kapitányának egészségügyi állapotáról egyelőre nem érkezett hír. (Index)