Harsányi Gáborral az Origo készített interjút

Diplomázva a Thália Színházhoz szerződött, ahol tizenegy tartalmas évet töltött el. Utóbb a nagyobb kötetlenséget biztosító Mafilm társulatának lett tagja, majd egyik alapítója volt az ország első magánteátrumának, a Karinthy Színháznak. Dolgozott a Nemzeti Színházban is, majd a Vidám Színpadhoz igazolt. Idővel az Újpesti Kulturális Központnak lett a művészeti vezetője, a kerületben működik a színiiskolája is. A művészt már pályakezdése idején megismerte az ország, olyan filmekben, sorozatokban játszott főszerepet, mint a Fiúk a térről, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, az Egy óra múlva itt vagyok. Számos színdarabot is jegyez, a Börtönszínház Amerikában is sikert aratott. Júniusban ünnepelte 75. születésnapját. Ma is új terveken gondolkodik, ezek egyike egyik első filmsikeréhez kötődik.

Úgy tudom, hogy édesapja saját hivatásában látta volna szívesen.

Így igaz. Ő a háború előtt polgári bíró volt. Ingatlanperekkel, hasonló ügyekkel foglalkozott, amelyek kívül estek a büntetőjogon.

A háború változtatott a pályafutásán?

A háború után kitették az állásából, sok kollégájához hasonlóan. Egy csepeli sportlétesítménynél lett szertáros. Gyerekként én nem bántam. A csepeli klubba jártam focizni, kosarazni, és egyéb sportágakat is kipróbálhattam.

1971 - Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Édesanyja mivel foglalkozott?

Négyen voltunk testvérek, így ő maradt háztartásbeli. Édesapámat pedig 1958 után visszaengedték a hivatása közelébe. Nyugdíjasként szakmai kisegítőként dolgozhatott a bíróságon. Akkor valamelyest könnyebb lett az életünk. De nem lettünk a rendszer barátai.

Ha édesapját visszaengedték a hivatása közelébe, akkor az is megtörténhetett volna, hogy önt felveszik a jogi egyetemre. Miért fordult más irányba?

A budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban Rádics Károly, a Mikszáth-kutató irodalmár volt a magyartanárom. Ő küldte be egyik önképzőköri novellámat - egy pályázat keretében - a Magyar Rádió legendás szerkesztőjének, Padisák Mihálynak. Megnyertem a pályázatot, dramatizálták az írást, majd meghívtak az abból készülő rádiójáték felvételére. A technikai helyiség üvegfalán keresztül figyeltem, hogy miként alakítja Bodrogi Gyula az általam megálmodott főhőst. Addig is tagja voltam az önképzőkör diákszínpadának, de attól kezdve a színjátszás lett a fő csapásirány. Az érettségi után felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

Könnyű menet volt?

Nem vagyok daliás termetű, akkoriban a füleim is elálltak, arcomon ott voltak a kamaszkor pattanásai. A főiskola portása rám is csodálkozott, de beküldött egy terembe, ahol egy hatalmas, széles vállú férfi fogadott, ő volt a mozgástanár. Azt kérdezte: „Mondja, fiam, maga guggol?" Továbbküldött egy másik helyiségbe, ott volt a színpad, előtte a bizottság: Várkonyi Zoltán, Vámos László, Básti Lajos, Simon Zsuzsa, a legendás beszédtanár Fischer Sándor. Persze sokat nem láttam belőlük, lent ültek a sötétben. Elmondtam egy verset. Utána csend, majd Várkonyi odahívott magához, és megkérdezte: mi a baj, miért izgulok ennyire? Nem tudtam mit felelni. Azt mondta: „Az a baj, hogy alacsony, eláll a füle, meg pattanásos? Ne törődjön vele, nem számít. Koncentráljon, minden rendben lesz." Elmondtam még Petőfi Sándor Levél Arany Jánoshoz című versét. Felvettek.

Várkonyi egyetlen gesztussal megerősítette az önbizalmát?

Abban a szituációban erőt adott, de a későbbiekben voltak nehézségeim. Ám Simon Zsuzsa személyében olyan osztályfőnökünk lett, aki szeretett és jól irányított minket. Kompenzálta a nehezebb helyzeteket, amelyekben például beszédtanárunk, Gáti József óráin volt részünk. Gáti József kemény dresszúrával vezetett rá arra, hogy megtanuljuk: ez a pálya végtelen fegyelmet követel.

Forrás: Harsányi Gábor Facebook oldala

Miből állt ez a dresszúra?

Képes volt addig ismételtetni egy verset, amíg már képtelennek éreztem magam arra, hogy újra belekezdjek. Amikor aztán átlendültem a holtponton, magam is éreztem: most jó. Arra is megtanított, hogy ha igazán birtokba akarunk venni egy szöveget, akkor le kell írnunk, mielőtt megtanuljuk. Gáti József megtanította a tökéletes artikulációt, annak dacára, hogy elég rekedtes hangja volt. Rengeteg Gitanes márkájú cigarettát szívott.

Jó közösség voltak?

Igen. De mára csupán négyen maradtunk szem előtt. Szombathy Gyula, Esztergályos Cecília, Császár Angéla és én. Figyelünk egymásra, örülünk egymás sikereinek. Várkonyi Zoltánra visszatérve: amikor megkaptam az első Jászai Mari-díjamat, ő is ott volt az átadó ünnepségen. A főiskolai felvételimre utalva azt mondta: „Látod, megmondtam, hogy minden rendben lesz." Azóta kaptam egy második Jászai-díjat, és érdemes művész lettem. Bízom benne, hogy Szombathy Gyuszihoz és Esztergályos Cilihez hasonlóan mi is eljutunk Császár Angélával a Kossuth-díjig.

Maradjunk még a pályakezdésnél. A Tháliában kezdte gyakorolni a hivatását. Máshonnan nem kapott ajánlatot?

Várkonyi hívott a Vígszínházhoz. Harmadévtől a Tháliában voltam gyakorlatos, jobban ismertem az ottani társulatot, a direktort, Kazimir Károlyt. Tudtam: elkötelezett baloldaliként a kor egyik legbefolyásosabb színigazgatója.

De ön nem volt a rendszer barátja.

A politikai nézeteimet megtartottam magamnak. Ami a rendszert illeti: a legjobban az zavart, hogy nem utazhattunk kedvünk szerint. Ám fiatalon az ember nem azon sajnálkozik, amire nem kap lehetőséget, hanem igyekszik örömet találni abban, ami megadatik. Tudomásul vettem, ha már ilyen a rendszer, akkor nem lehet bajom belőle, ha egy olyan direktor színházában kezdem a pályát, akiről tudni lehet: 1956-ban nyugatra távozott, és keletről, a Szovjetunióból jött vissza.

Kazimir kedvelte önt?

Kedvelt. Harmadéves koromtól megterhelt feladatokkal, ami egy pályakezdő számára szerencsés helyzet. Játszottam a Tháliában egyebek között a Márió és a varázslóban, Fiorenzában. Később, már társulati tagként, egyéb darabok főszerepeinek és fontos karakterszerepeinek sorában. Tiborc is voltam a Bánk bánban, amelynek Bitskey Tibor alakította a címszerepét. Latinovits Zoltán helyett is beugrottam a Tóték című Örkény-darabba az Őrnagy szerepére, amikor Zoli nem tudta tovább játszani. Az különleges helyzet volt. Két-három éve voltam a pályán, nem szokták olyan fiatal színészre osztani az Őrnagyot, de szép sikerem lett. Ahogy a Tóték tíz évvel később színre került változatában is, amelyet már velem vitt színre Kazimir Károly.

Forrás: Harsányi Gábor Facebook oldala

A beugrását Latinovits miként nyugtázta?

Felhívott, és azt mondta: hallom, beugrottál a szerepembe. Mondtam, hogy igen, Zoli. Azt felelte: jó voltál, láttam.

Kazimir Károlynak hajlama volt különös külhoni eposzok, más sajátos művek színrevitelére. Egyes színészei értékelték ezt a késztetését, mások megszenvedték. Ön tizenegy évadot töltött a teátrumnál. Ez mit jelez?

Volt akkoriban a Thália Színházban egy kivételes műveltségű dramaturg-rendező, Gosztonyi János. Az ő sugallatára – és Kazimir Károly befolyásával – olyan szerzők művei is színre kerülhettek, akik a vasfüggöny túlsó felén alkottak. Ez sok mindent felülírt. Eljátszhattuk például Jean Paul Sartre Az ördög és a jóisten című darabját. Vagy Rolf Hochhuthtól A helytartót. Szellemi szempontból ezek az előadások nagy utazásokat jelentettek olyan „tájakon", amelyek amúgy tilos területnek számítottak.

Már főiskolás korában is szerepelt filmekben. Az 1963-as, Szász Péter rendezte Fiúk a térről igazi kultfilmnek számított – annak ellenére, hogy a pártpropaganda szándékával hagyták jóvá -, ön pedig annak kapcsán kezdett karatézni. Meg sem állt a fekete övig.

Karatézni eleinte Darvas Ivánnal jártunk el az Ausztráliából hazatért Polyák József több danos karatemesterhez. Szász Péter javasolta a dolgot, úgy gondolta, jót tesz a filmnek, ha nem csak utcaszinten használjuk benne az öklünket. A mai napig végzem a formagyakorlatokat. Ami pedig a mozi- és televíziós filmeket illeti: akkoriban egymás után jöttek a feladatok. Például a Jó estét nyár, jó estét szerelem 1972-ben. Nagy siker volt, maradandó alkotás, a mai napig műsorra kerül. Egy évvel előbb készült az Egy óra múlva itt vagyok című sorozat, amelyben Láng Vincét játszottam. 1973-ban készült a Palacsintás király, és volt még sok más filmes, televíziós feladatom.

Egy rendszerváltás után készült elemzés szerint a Kádár-rendszerben két olyan propagandasorozat készült, ami az 1945 előtti évek alig létezett kommunista ellenállását igyekezett hősi színekben feltüntetni. Az első az 1969 és '72 között forgatott Bors, amelyben saját – egyébként hívő görögkatolikus -, édesapám, Sztankay István játszotta a címszereplő, fürge eszű kommunista hőst. Apám utóbb úgy vélte: a kor lehetőségei között vállalható volt a szellemes forgatókönyv, ráadásul az egyes epizódok rendezői között olyan alkotók is akadtak, mint Herskó János, Palásthy György, Szabó István, Simó Sándor. A másik inkriminált, amúgy hasonlóképpen szórakoztató és népszerű sorozat az Egy óra múlva itt vagyok, amelyet Wiedermann Károly rendezett. Ő azt mondta a forgatás idején: „Viharos és véres korszakot ölel fel a tizenhat rész – 1937-től 1945-ig. E korszak szabadságharcosainak akarunk emléket állítani, s emellett vérbeli jó kalandfilmet készíteni". Az Egy óra múlva itt vagyok forgatókönyvét Pintér József írta, aki a sorozat kapcsán adott interjúiban rendre elmondta: bányászcsaládból indult, 1945 előtt megtapasztalta a nyomort; a „fényes szeleknek" köszönheti, hogy megváltozott az élete, Moszkvában tanulhatott, és az (ő kifejezését használva) „ellenforradalom" leverése után az Ifjú kommunista című lap főszerkesztője lehetett. A kritikák mindkét sorozatról vegyesek voltak. A Bors és az Egy óra múlva itt vagyok két főszereplőjének játékát viszont egyöntetűen dicsérték. Ön hogyan látja az egykori helyzetet?

Vérbelien jó kalandfilmek voltak, egyebekre akkoriban nem figyeltem. Mai napig ezerszámra kapom a leveleket, amelyek arról szólnak: a nézők szeretnék újra látni Láng Vincét. Azonban a hajdani propagandaszándék miatt erre nincs lehetőség. Illetve, csak az interneten. Kár. Sokkal keményebben „elvtársozó" alkotások is felbukkannak a televíziók képernyőjén. Ráadásul az Egy óra múlva itt vagyok – a Borshoz hasonlóan -, elképesztő szereplőgárdát vonultat fel. Csak néhány nevet említve: Avar István, Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Márkus László, Sinkovits Imre.

Forrás: Harsányi Gábor Facebook oldala

Színházi pályafutásához visszatérve: ha a Thália Színház nyugat-európai szerzők műveit is bemutathatta, akkor miért hagyta el a teátrumot tizenegy év után?

Kazimir Károlynak elege lett abból, hogy sokat filmezek. Le akart állítani a műfajról, én viszont folytatni akartam. Kazimir kiváló színházi ember volt, de végtelenül makacs. Akadtak egyéb konfliktusaink is. Az egyik darab próbáin például ragaszkodott hozzá, hogy álljak föl a székből, és úgy mondjam a szöveget. Mondtam, hogy nem állok fel. Ő erre keményebben:"Állj fel!" Odáig jutottunk, hogy azt mondta: nem kötelező a társulati tagság, de ha a Tháliánál akarok maradni, akkor kötelességem követni a rendezői instrukciókat. Jó, gondoltam, legyen. Felálltam, és mondani kezdtem a vonatkozó szöveget: "Itt ülök öt éve bénán."

Távozása után a Mafilm társulatához került, ahol négy évet töltött olyan kollégák társaságában, mint például Cserhalmi György, Garas Dezső, Bujtor István. A Mafilm társulatát – amelyben biztosítva volt a havi fix - azért hozták létre – a némileg puhuló diktatúrában -, hogy a nehezen alkalmazkodó művészek gyakorolhassák a szerepre szerződés jogát, a szabadúszást, a szabadúszással járó létbizonytalanságot kizárva. Ám kiderült, hogy egy diktatúrában mégsem fenntartható ez a struktúra. Ön azonban, továbblépve, egyik alapítója lett az ország első magánteátrumának, a Karinthy Színpadnak. Annak mi a története?

Úgy kezdődött, hogy Karinthy Mártont kirúgták a Thália Színházból, mert folyamatosan „visszaszólt" Kazimir Károlynak.

Pontosabban mikor szólt vissza?

Amikor nem tetszett neki valami. Karinthy Márton nagyon művelt, intelligens ember volt, aki szükségét érezte szóvá tenni, ha valami hamis. Távozása után előbb a Hökköm Színpadot alapítottuk meg, majd azt követően a Karinthy Színházat.

Sima menet volt a kádári világban?

Nem, de volt két pillér, amire építhettünk. Karinthy Márton kiváló kommunikációs készsége és az én népszerűségem. Az első öt év még így sem volt egyszerű. Mindjárt az alakulásunk évében kis híján elbuktunk. Nem volt tőkénk, ezért, hogy pénzt szerezzünk, kitaláltuk: csinálunk egy előadást a Budapest Sportcsarnokban, amely majd teremt némi anyagi hátteret a színházi vállalkozáshoz. A produkció Végh Antal könyve alapján készült. Az volt a címe: Miért bántják a magyar futballt, avagy te is totóztál, haver.

Lapok sora számolt be a bukásról, a produkció utóbb kabarétréfák ihletője lett. Csak a rendszerváltás után kezdték pedzegetni néhány cikkben: vajon miként került kilószámra paradicsom a nézőtérre, amellyel megdobálták a játszókat? Akkoriban sem volt szokás színházlátogatás előtt zöldségekkel felszerelkezni. Az ön olvasatában mi történt a sportcsarnokban?

Végh Antal könyvéhez egy valós futballbotrány adta a hátteret. Hihetetlen nagy volt az érdeklődés, amikor híre ment, hogy színdarab is születik belőle. A Madách Színház szervezése árulta a jegyeket. Szépen fogytak, de Schmitt Pál, a Budapest Sportcsarnok igazgatója már a bemutató előtt jelezte: kapott jelzéseket az MSZMP felső vezetésétől, hogy jobb lenne törölni a projektet. Nem tettük. Aztán jött, ami jött.

Állítólag Végh Antal sem volt elégedett a látottakkal.

Ami tény: már az előadás szünetében sportigazolványos pártkáderek követelték az előadás beszüntetését. A futballbotrány lényegében egy bundasorozat következtében robbant ki, amelynek az MSZMP-n belül is voltak érintettjei.

Ők finanszírozták a paradicsomot?

Annyi biztos, hogy mi tisztán kerültünk ki az ügyből. Kilenc előadást terveztünk, kettőt játszottunk el. Az elmaradt előadások után mindenki visszakapta a jegyek árát a Madách Színház pénztárában. Nem kerestünk egy fillért sem, de tartozásunk sem lett. A következő években pedig a külső játszóhelyeken bemutatott produkcióinkkal megerősödtünk. Végül a XI. kerületi Tanács bátorságának, illetve Karinthy Márton tárgyalókészségének köszönhetően saját épületünk lett a Bartók Béla úton. Az ezt követő időszak nem csupán a színház sikerei miatt volt meghatározó a pályámon, hanem azért is, mert akkoriban kezdtem színműveket írni. A Karinthy Színház mutatta be a Meghódítjuk Amerikát című darabomat, amelynek Szakcsi Lakatos Béla szerezte a zenéjét, a versszövegeket Bradányi Iván jegyezte.

Forrás: Harsányi Gábor Facebook oldala

Az volt a második műve. Az első, a Börtönszínház még Amerikában is színpadra került.

Egy Budapesten élő angol művésztanár megnézte a kétszemélyes darabot a budapesti Shure stúdióban, majd lefordította angolra. Utána benevezte egy off-Broadway fesztiválra, ahol huszonöt másik művel választották ki négyszáz pályázó darab közül. A fordító megkérdezte: megtanulnám-e angolul. Némi hezitálás után igent mondtam. A darab első díjat nyert a fesztiválon, többéves kapcsolat alakult ki a Börtönszínházat New Yorkban bemutató teátrummal. Ami pedig az írói elismertséget illeti: sokat jelent, hogy tagjai közé fogadott a Magyar Írószövetség.

A Karinthy Színház megindításának, megerősítésének idejére esett nemzeti színházi tagsága is 1983 és 1989 között. Tartalmas időszak volt?

Vámos László hívott a társulathoz. Bernard Shaw Sartorius úr házai című darabjának Lickchees-e szép feladat volt. De nem kaptam több átütő karakterszerepet.

Min múlott a dolog?

Nem tudták megemészteni, hogy tulajdonos vagyok egy magánszínházban.

A Karinthy Színháztól miért jött el bő tíz év után?

Karinthy Márton egy váratlan betegségtől gyötörve úgy érezte, hogy nem veszek részt kellő odaadással a színház vezetésében. Ebből feszültség támadt, én pedig léptem. Nem volt könnyű időszak, akkor született a harmadik lányom.

A Nemzetitől, illetve a Karinthy Színháztól is továbblépve csatlakozott egy magánszínházzá alakuló társulathoz, a Bodrogi Gyula vezette Vidám Színpadhoz. Jó döntés volt?

Jó szerepeket kaptam, és Bodrogi Gyula még két darabomat is színre vitte. A Mindhalálig szex és a Szinkron-kabaré is szép siker lett.

A Vidám Színpad a kétezres évek elején átalakult, Bodrogi Gyula némi szabadúszás után a Nemzeti Színház társulatához szerződött. Ön pedig jó nevű szabadúszókból összeállt truppal járta az országot, valamint rendhagyó irodalomórákat tartott Radnóti Miklósról, Babits Mihályról, Kosztolányi Dezsőről. Fellépett Németországban is, ahol a frankfurti magyar közösség gyermekeinek adott elő nekik készített játékos-színjátszós műsort, valamint televíziós, rádiós műsorokban is feltűnt. Stabil csapathoz akkor került újra, amikor a 2010-es évek derekán kinevezték a Dózsa László igazgatta Újpesti Színház művészeti vezetőjének. Miként került a pozícióba?

Színházszerető, ugyanakkor önjáró emberként olyan lehetőségeket keresek, amelyekben önmagam lehetek. Újpesten akadt egy ilyen helyzet. Hozzájárultak, hogy egy-egy saját darabot is bemutathassak. Dózsa Lászlóval együtt büszkék lehetünk mindarra, amit az elmúlt öt-hat évben létrehoztunk ott.

A hetvenötöt betöltve elégedett ember?

Az írás továbbra is a szenvedélyem. Van tizenhét színdarabom, ebből hét járja az országot, magas színvonalú utazótársulatokkal. Olyanokkal, mint a Pesti Művészszínház, a Magyar Drámák Színháza, a Pódium Színház. Rátekintve a jelenlegi helyzetemre, illetve életem utolsó harmadából visszapillantva is boldog embernek mondhatom magam. Csaknem száz mozi- és tévéfilmben játszottam. Nagyjából százötven színdarabban szerepeltem. Olyan szerzők műveiben, mint például Szomory Dezső, Vaszary János, Örkény István, William Shakespeare, Ben Johnson, John Steinbeck, Frank Wedekind. Talán elmondhatom itt azt is: van egy internetes oldalam, amit az utóbbi években egy kicsit elhanyagoltam, ám a járvány alatt elkezdtem foglalkozni vele, és megható gyorsasággal emelkedik a követők száma.

A közönség szeretete vajon eljuttathatja a Kossuth-díjig?

A pályám során hétszer voltam felterjesztve, hétszer hiába. Nehéz ügy ez, az nem ad esélyt, ha valamelyik nívós utazótársulat terjeszt fel, hiszen azok véleményét a zsűri nem veszi figyelembe. A közönség szeretete persze mindennél fontosabb.

Azonban a díj talán már el is jutott volna önhöz, ha mondjuk, pályája elején a Várkonyi Zoltán vezette Vígszínházat választja, és eltölt ott néhány évtizedet.

Talán simább az út, ha kevésbé önjáró a színész. De ha bármi is csupán ezen múlik, akkor megette a fene az egészet.

Az elmúlt években sosem gondolt arra: lehetnének előnyei a tagságnak egy elismert kőszínháznál?

Örültem, amikor nagyszerű színészek kerültek igazgatói székekbe. Tudom róluk, hogy tisztelnek, kedvelnek, ahogy én is őket. Nem hívtak. Nincs mit csodálkozni. Egész életünkben konkuráltunk egymással. Egyébként szerzőként is folyamatosan bizonyítok. A darabjaim olyan helyeken állják meg a helyüket, ahol nincs mese: a producer, a kultúrházak illetékese, a játszó színészek, a rendező mind meg akarják keresni azt, ami jár nekik. Ez azt jelenti, hogy a bemutatásra kerülő darabnak nagyon jónak kell lennie. Én Ray Cooney, Camoletti, Feydeau világsikerű vígjátékain nőttem fel, számtalan darabjukban játszottam. Pironkodva mondom, de tény: a saját darabjaim állják velük a versenyt. Ám még azokat sem tudom budapesti színházban elhelyezni. Ma már nincsenek Várkonyi Zoltánok. Várkonyit a minőség és a siker érdekelte, gond nélkül hívott a társulatához magánál is jobb színészeket.

Ami a privát életét illeti: több mint negyven éve él házasságban, három gyermekük lett, van már két unokájuk. A publikum bizonyos része másként képzeli egy művészember szakmán túli életét.

Iparművész feleségem olyan nyugodt hátországot biztosít, ami számomra létszükséglet. Olvastam, hogy a színészet, nehézségét illetően a bányászathoz mérhető. A színész az idegrendszerével, fizikumával, teljes szellemi kapacitásával dolgozik. Én ezt csak egy biztos családi hinterlanddal tudom elképzelni. Ami a hivatásom mellett a világlátásom miatt is fontos számomra: a kereszténydemokrata értékrend áll közel hozzám. Ugyanakkor nem akarok ítélkezni, nem állítom, hogy minden színész számára ez a tökéletes képlet.

A gyermekeik milyen szakmákban találtak hivatásukra?

Melinda lányom az általam alapított újpesti színiiskolát vezeti. Többféle pedagógusi és kommunikációs diplomát is megszerzett. Ditta lányom Magyarországon végezte a Műszaki Egyetem biomérnöki szakát, Németországban dolgozik egy ottani cég felső vezetésében. Viktor fiam Hollandiában végezte a jogot, aztán beleszeretett az informatikába.

Önnek vannak még olyan tervei, amelyek meglepetéssel szolgálhatnak?

Megírtam a Jó estét nyár, jó estét szerelem folytatását. Egyebek között arról szól, hogy mennyi nehézséggel kell szembenéznie a főhősnek, pusztán azért, mert tisztán akar élni, miután letöltötte a büntetését. Tanulságos, fordulatos történet. Képernyőre kerülve sok nézőt elgondolkodtatna.

origo.hu