A rendőrség statisztikája szerint szinte teljesen eltűntek a határsértők az utóbbi hetekben
A hivatalos statisztika szerint két hét alatt töredékére esett vissza a szerb-magyar határnál megjelenő határsértők száma. A török-görög határon lévő menekülteket is elszállították a török hatóságok.
"A magyar-szerb és a magyar-román határszakaszon is jelentősen csökkent a határsértők aktivitása" – ezt Bakondi György, a kormány belbiztonsági tanácsadója mondta még március 25-én az M1 Híradóban. Bakondi arról is beszélt, hogy Szerbia a magyar határtól az ország belsejébe szállítja vissza a határsértőket, elsősorban a koronavírus terjedése miatt.
És nem csak Bakondi szerint jönnek kevesen a határra. A rendőrség a police.hu-n teszi közzé a határsértőket érintő statisztikát. Ebből kiderül, hogy a március 16-22. közötti héten 203-an próbálkoztak Magyarországra bejutni, a március 23-29. közötti időszakban pedig már csak 98-an.
A korábbi hetek statisztikái rendre 1000 fő körüli határsértőt mutattak, vagyis nagy úgy tűnik, a szerbek, ha akarják, meg tudják állítani a Nyugat-Európába tartó menekülteket.
A görög-török határon is enyhült a helyzet, miután a törökök felszámolták az ott feltorlódott tömeget, ami egyébként éppen Orbán Viktor barátja, Recep Tayyip Erdogan okozott, amikor március elején Görögországra akarta engedni menekültek tízezreit.
De úgy tűnik, a kormánymédia malmai lassan őrölnek. Hiába mondta már március 25-én Bakondi, hogy alig van migráns, valószínűleg a rendőrség statisztikáit sem nézik a KESMA-tag Magyar Nemzet szerzői. Így lehetett, hogy március 26-án a Magyar Nemzet arról írt, hogy "Nem adják föl a migránsok, hiába zárta le Magyarország a határokat". A cikkben azt fejtegették, hogy "a Magyarország területére illegálisan bejutni próbálkozók nem igazán törődnek a járványveszély miatt meghozott szabályokkal, mi több, azt hiszik, a rendőrök is a vészhelyzetre összpontosítanak, s lanyhul a fegyelem a végeken."
Érdeklődtünk a rendőrségnél is, mi lehet az oka annak, hogy "eltűntek a migránsok". Az Átlátszó kérdésére azt a választ adták, hogy "a rendőrség folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli a migrációs helyzet alakulását. Az elemzőmunka megállapításait figyelembe véve mindig az adott helyzetnek megfelelő rendőri erő tartózkodik határainkon, szükség esetén megerősítő erők vezénylésére is sor kerül annak érdekében, hogy Magyarország és az Európai Unió területére ellenőrizetlenül senki se léphessen be. A honlapunkon közzétett heti migrációs adatok alakulását nem kívánjuk kommentálni."
Forrás: Átlátszó / Segesvári Csaba