A robotok már a spájzban vannak?
Az elmúlt hónapokban számos publikáció felváltva riogatott azzal, hogy a tomboló munkaerőhiány immár egyre komolyabban fenyegeti a gazdaság fejlődését, illetve hogy a felgyorsuló robotizálás már akár néhány éves időtávon belül is megoldhatatlan mértékű munkanélküliséget generál. - írja a vg.hu.
A hazai iparban a robotizálást elsősorban nem az élőmunka kiváltásának célja indokolja, hanem a termelés fenntartásának vagy további bővítésének igénye. Fotó: Veres Viktor Forrás: vg.hu
Lássuk, van-e okunk néhány éven belül bármelyik – egymással éppen ellentétes eredménnyel fenyegető – folyamattól komolyan tartanunk!
Az elmúlt évek iparfejlesztési stratégiája kiemelten koncentrált a nagy munkaerő-igényű, ugyanakkor viszonylag alacsony hozzáadott értékű gyártókapacitások telepítésére Magyarországon.
Ez a tényező is fontos szerepet játszott abban, hogy a betanított és szakképzett munkások között ma már gyakorlatilag megvalósult a teljes foglalkoztatás, vagyis aki szeretne, az rövid időn belül talál is állást magának ebben a körben.
A munkaerőpiacnak ez a szegmense igen hirtelen keresletivé vált, ami alapvetően hozzájárult a bérek gyors emelkedéséhez: országosan hétezer fő adatait megvizsgálva azt tapasztaltuk, hogy egy év alatt több mint 14 százalékkal, 760-ról 870 forintra nőtt a fizikai dolgozók átlagos órabére.
Ám még ez a jelentős változás is elégtelen volt ahhoz, hogy valamennyi betöltetlen munkakörbe sikerüljön alkalmazottat találni. Egyre gyakrabban merült fel a kérdés, vajon hol húzódik a munka költségeinek az a határa, amely mellett már megéri robotizálni a ma még élőmunkával termelő gyártósorokat.
A pesszimisták szerint ez a fordulat máris küszöbön áll.
Az egyik legnagyobb hazai munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cégként azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon ilyen fordulatra a következő öt-nyolc évben biztosan nem kerül sor.
Ennek több oka is van.
Egyrészt a bérek igen alacsony bázisról kezdtek növekedni, mértékük továbbra is jelentősen elmarad nem csupán a nyugat-európai szinttől, de a régió több országáétól is.
Ez azt jelenti, hogy ha belátható időn belül meg is indul egy jelentősebb automatizálási hullám, az nálunk hatékonysági okokból csak jelentősebb késéssel fog jelentkezni.
Bármennyire is gyorsan fejődik a robotika, mértékadó becslések azt mutatják, hogy a hazai munkahelyeknek csupán 10-12 százaléka váltható ki robotokkal, elsősorban a feldolgozóipar és a gépgyártás olyan repetitív munkakörei, mint a csomagolás, a szerelés vagy a hegesztés.
Ráadásul a robotok telepítése további üzemeltetők, karbantartók és mérnökök bevonását teszi szükségessé, ami tovább tompítja a felszabaduló munkaerő miatt keletkező nyomást. Amikor száz éve a hintókat felváltották az autók, egyszeriben sokkal kevesebb patkolókovácsra lett szükség.
Ám közülük sokan találták meg helyüket lakatosként, szerelőként. Ma elsősorban a digitalizáció az a terület, amely folyamatosan újabb és újabb munkalehetőségeket hív életre.
Programozó ugyan nem lesz mindenki, de a mai gyerekek számára ez már egy olyan természetes közeg, amely többségüket könnyen felszippantja majd ma még teljesen ismeretlen munkakörökbe.
Bár a technológiai fejlődésnek hosszú távon nem lehet útját állni, a robotok robbanásszerű elterjedését adott esetben az állam is jelentősen lassíthatja.
Ha mégis előáll annak a veszélye, hogy a robotok tömegesen lökik az utcára az embereket, a gazdaságpolitikának jelentős a mozgástere a munkabérre rakódó adók és járulékok (főképp az utóbbiak) mérséklésére, amivel ismét versenyképesebbé teheti az élőmunkát.
Jelenleg a hazai iparban a robotizálást elsősorban nem az élőmunka kiváltásának célja indokolja, hanem a termelés fenntartásának vagy további bővítésének igénye. Nem egy beruházó – felmérve, hogy a létszám bővítése csak jelentős idő- és költségtöbblettel valósulhat meg – azért automatizál egy gyártási folyamatot, mert a felszabaduló munkaerőt egy komplexebb gyártósoron kívánja házon belül elhelyezni.
Ha pedig mégis jár némi elbocsátással ez a folyamat, akkor sincsen nagy baj: manapság akár több száz fős leépítés esetén sem okoz különösebb gondot néhány hét alatt elhelyezni a felszabaduló munkaerőt.
Egyelőre tehát mindenképpen túlzásnak tűnik vészharangokat kongatni a robotok elterjedése miatt. Ha előbb-utóbb további komoly teret nyernek is, ez fokozatosan fog megtörténni, időt adva arra, hogy a szükséges átképzések végrehajtásával jelentősen csillapítani lehessen a munkaerőpiacon megjelenő munkanélküliek számát.
Amiatt pedig hosszú távon valószínűleg senki nem fog bánkódni, hogy elsősorban éppen a leginkább lélekölő, a kreativitásnak minimális teret adó munkakörökbe az eddiginél sokkal kevesebb munkatársat kell majd beállítani.
