h i r d e t é s

A Schadl–Völner-ügy dönthette be az esztergomi helyi tévét is

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A Schadl–Völner-ügy dönthette be az esztergomi helyi tévét is

2023. február 01. - 15:39

Miután vesztegetés miatt meggyanúsították Völner Pált, bajba került a hozzá köthető cégcsoport. A közbeszerzéseken többször nyertes építőipari cégeket átvette Szijj László, de az esztergomi helyi tévére már nem volt szüksége. Év elején meg is szűnt a Régió TV Esztergom, pedig az adó Völner bukása után is hű maradt a kormányhoz. - írja a Szabad Európa)

Forrás: Régió Tv Esztergom/Facebook

„2023. január végén a Régió TV Esztergom működése megszűnik.Több mint egy évtizeden keresztül azon dolgoztunk, hogy a térséget informáljuk a körülöttünk zajló eseményekről és történésekről. Több ezer órányi adást, köztük rengeteg saját készítésű tartalmat gyártottunk. Szívünket és lelkünket beletettük, és habár voltak nehéz pillanatok is, mindig nagyon élveztük, amit csináltunk! Jó volt veletek, hiányozni fogtok, búcsúzunk tőletek!”

Ezzel a rövid bejegyezéssel jelentette be megszűnését a magánkézben lévő Régió TV Esztergom (RTVE). Indoklást ugyan nem fűztek a bejelentéshez, de a Szabad Európa úgy tudja, hogy a televízió finanszírozása Völner Pál volt igazságügyi államtitkár meggyanúsítása után lehetetlenült el. Kérdéseinket elküldtük az RTVE-nek is, választ cikkünk megjelenéséig nem kaptunk.

Noha az RTVE az utóbbi években rendre kapott támogatást a Médiatanácstól (még 2022-ben is 6,6 millió forintot), úgy tűnik, a Schadl–Völner-ügy magával rántotta őket is.

A Régió TV Esztergom mögött álló cég, a Regionális Televízió Esztergom Kft. 2019-ben került a Völner Pálhoz köthető Horseradish Kft.-hez. A Horseradish többi cége (például az ország legdrágább gyorsforgalmi útját építő Dömper Kft.) alapvetően építőiparral foglalkozik, tulajdonosa pedig egészen 2022 végéig egy bizonyos Abronits Róbert volt.

A két nyergesújfalui illetőségű férfi, Abronits Róbert és Völner Pál kapcsolatáról a Válasz Online írtrészletesen. Az RTVE Völner Pál fiának cégétől bérelte irodáit – ugyanebben az irodaházban volt a helyi Fidesz irodája is. Völner Marcell az irodaházat tulajdonló céget Abronits üzlet- (és a lap szerint élet)társától, Varga Zsuzsannától szerezte meg. Völner Marcell pár év alatt lett majdnem egymilliárd forintos cégvagyon birtokosa – elsősorban annak köszönhetően, hogy Varga Zsuzsanna többször is igen nagyvonalú volt, amikor Völner fiával üzletelt.

Miután azonban 2021 végén a Legfőbb Ügyészség hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsította meg Varga Judit államtitkárát (a vádhatóság szerint Völner Pál igazságügyminiszter-helyettesként összesen 83 millió forintot kapott azért, hogy korrupt módon befolyásolja a végrehajtói kinevezéseket többek között Schadl Györggyel együttműködésben), a hozzá köthető cégcsoport működése is megnehezült.

A Szabad Európa már októberben megírta, hogy bajban lehet az Abronits nevén lévő cégcsoport. A Dömper Kft. már akkor féléves csúszásban volt az M85-ös gyorsforgalmi út 4. szakaszának építésével, egy hónappal később pedig kiderült, hogy a Szijj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt átveszi a Horseradish-anyacéget, ezzel megmenti a Dömper Kft.-t és a többi építőipari vállalkozást. A Regionális Televízió Esztergom Kft. azonban nem kellett Szijj Lászlónak: a tévé szeptemberben közvetlenül Abronits Róbert nevére került, most pedig bejelentették megszűnését.

A gyanúsítás után nemcsak a Dömper Kft. és az esztergomi tévé került bajba, hanem Völner Marcell cégei is – többek között az a Taga Kft., amelyik bérbe adta az irodákat a Régió TV Esztergomnak. Az ügyészség ugyanis zár alá vette a céget – ahogyan vitték a Völner fiú piros Porsche Cayman S sportautóját és Mini Cooper Countryman ALL4-ét, és lefoglalták több ingatlanát, valamint némi készpénzt is. (Szabad Európa)

„Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.”