Először is tisztázzuk, iszlám és iszlamizáció: Az iszlám egy békés vallás, az iszlamizáció pedig egy politikai folyamat vallási köntösbe csomagolva. Európát nem támadja és nem is támadhatja az iszlám, mert ez összeférhetetlen lenne a hitelvekkel. Európa egy olyan politikai folyamat részese, melyet részben ő indított el, képtelen megtalálni a megoldást és ellenségképet keres. Mihez vezethet mindez?

A muszlimok túlnyomó többsége békés, keresi az együttélés útjait. Jelenleg azonban két tűz közé kerültek. Fenyegetve érezhetik magukat saját, radikalizálódott társaik miatt, akik vahabita-szelefita elveket vallva, az iszlám állam hátterével kiprivatizálják az iszlámot. Ezek az elvek a XVIII. században keletkeztek és az olajbevételek óta jelentősen tarolnak, de e mögött nem szabad hitbéli-vallási megfontolást vélni. Ennek hátterében kizárólag az olajban gazdag országok és a mögöttük álló nagyhatalmi érdekek játszanak. Az ő pitbull tenyésztő hozzáállásuk nélkül nem jöhetett volna létre ez az ép ésszel megmagyarázhatatlan eszmevilág, aminek első ténykedése az volt, hogy az általuk elfoglalt területeken az iszlám tudósait, síitát, szunnitát egyaránt, kivégezzék, mecseteiket ledózerolják.  Szerintük csak ők azok, akik az iszlám útján haladnak, mindenki más káfir, azaz hitetlen, még a hozzájuk nem csatlakozott muszlim tömegek is. E mögött öböl menti arab országok pénzügyi körei állnak, melyhez közvetlenül, vagy közvetve valahol az EU is társult, hiszen a „mérsékelt” szíriai ellenzék támogatása kézen-kézközön a radikálisokhoz jut. Az iszlám állam áldozatainak 95%-a muzulmán! Ebben nem érez felelősséget az EU?

Az EU-ba biztonsági és egészségügyi szűrés nélkül özönlik az a tömeg, melynek sorsalakításában az EU is részt vett. Kezdve a gyarmatosítással, az ottani népek nemzedékeken át tartó folytonos kirablásán keresztül a mai állapot kialakításáig az európai operett színpad részt vett életek, sorsok alakításában. Európán belül, pedig tátott szájjal bámuljuk párhuzamos társadalmak kialakulását, radikalizálódást és olyan létformák kialakulását, ami nekünk, muszlimoknak is idegen. Ugyan kinek jó a francia Saint-Denis, vagy a balkáni szelefita falvak megerősödése? Ez itt is, ott is idegen, még a helyi muzulmánok számára is elviselhetetlen környezetet hoz létre. Hogy lehet, hogy egyre másra nőhetnek ki azok a mecsetek, melyekben az elidegenítő eszméket terjeszthetik?

A másik tényező maga az EU. Az EU, amely keresztényi elveket hangoztat, de azzal ellentétes érzésvilág, pl. gyűlölet erősödik meg. Az EU, mely hirdeti az emberi jogok és demokrácia elvét, de ezzel csak azok jogait, térnyerését erősíti meg, akik bomlasztani jönnek. Az EU, mely végletekig hangsúlyozza saját értékrendjét, de nem tudjuk mi az és mi az az EU-s identitás, az EU-s önazonosság. Ha pedig létezik ilyen azonosság, érték, akkor miért nem védik meg?

Azzal semmi gond nincs, ha a bűnt és azok elkövetőit közösen bélyegezzük meg, de akkor miért nem egyetemes emberi értékek mentén tesszük mindezt? Miért kell kiemelni egy olyan értékrendet, melynek értékeit annak saját egyháza sem képes érvényre juttatni? Miért kell bemocskolni egy másik hitet, amikor nem a hitben, hanem a politikában van a hiba? Miért kell azok ellen hadjáratot indítani, akik a mérsékelt oldalon, maguk is a radikalizmus célkeresztjében vannak? Miért nem jön létre párbeszéd EU-s hatóságok és iszlám joghatóságok között? Miért azok a személyek a kormányok, felső vezetők iszlámmal kapcsolatos tanácsadói, szakértői, akik maguk is ellenségesen tekintenek a tanokra? Mi ez a keverés?

Nyugat Európában 20 millió körül van a muszlimok száma, akiket saját muszlim szélsőségeseik és a befogadó országok is egyre idegenebbül kezelnek. Sokszor kaptam kérdést, hogy miért nem állítjuk meg mi magunk saját radikálisainkat? Hogyan? Mivel? Ugyan ki támogatna minket ebben? Véletlenül nem egy olyan csapdába futnánk be, ahol azok ellen kellene szerveződnünk, akiket nyugat tart fenn? 20 millió emberen van bélyeg, pedig igenis dolgozni, integrálódni szeretnének. Nekik sem kell Saint Denis és Bosznia szelefita falvai.

Az emberáradat ellen lehet kerítéseket építeni, de érzések megítélések ellen nem.

dr. Abdul Rahman Mihálffy