Anthony Doerr regénye, A fény, amelyet nem látunk (All The Light That We Cannot See) hazájában hónapok óta szerepel a legjobb könyvek listáján és az amerikai író nemrég megkapta érte a Pulitzer-díjat.

A regény a második világháború idején játszódik és főszereplője Werner Pfennig német árva, aki a Ruhr-vidéken nevelkedett és kész mindent megtenni, hogy megmenekülhessen a bányától, amely megölte az édesapját - írja a gepnarancs.hu. A másik fontos szereplő a Maginot vonal túloldalán Marie-Laure Leblanc vak francia kislány. A harmadik, nem kevésbé fontos figura a rádió, amely vonzza Wernert már kiskora óta, mert kaput jelent számára az árvaházból való kijutásra. Megtanul megjavítani mindenfajta készüléket a faluban és tehetségét a nácik is felfedezik. – Nem lehetett volna megragadni a hatalmat és felhasználni, ahogy mi tettük, a rádió nélkül – mondta állítólag annak idején Joseph Goebbels propaganda-miniszter. A rádió ugyanakkor fontos a francia ellenállás számára és Marie-Laure Saint Malóban bujkáló nagybátyja számára is és itt találkoznak Werner és a lány útjai.

„A kormány által támogatott Volksempfanger csodás eszköz. Gyűjtőként elmentem megnézni. A könyvemhez anyagot gyűjtve sokat utaztam Európában, Saint-Malóban háromszor is voltam. Sok mindent olvastam, régi fotókat vizsgáltam” – mondta Doerr a Corriere della Serának, amely interjút készített vele.

– Miért érdekli ennyire a rádió?

– Mert, mint minden technológia, önmagában semleges, de fegyverré válhat. Hitler arra használta, hogy megakadályozza az embereket abban, hogy önállóan gondolkodjanak. A nácik nagyon ügyesek voltak, nemcsak beszédeket közvetítettek, hanem zenét, színdarabot, gyerekprogramokat és mindnek volt propaganda háttere. Gyakran eszembe jut ez, amikor az interneten látok valamit az Iszlám Államtól. A dzsihadisták is felhasználják a YouTube-ot, hogy terjesszék a félelmetes erőszakot és radikalizálják a fiatalokat. Ugyanakkor hála a YouTube-nak bárki, a világ legelhagyatottabb részén is tanulhat idegen nyelvet vagy autószerelést. Visszatérve a regényemhez, a rádió alapvetően fontos a nácik számára, de az ellenállás számára is, amely arra használja,hogy koordinálja a partizánok megmozdulásait.

– Werner felnőtté válva rettenetes tetteket követ el.

– Werner a regény nagy részében olyan, mintha vak lenne, sokkal inkább, mint Marie-Laure, aki valóban vak. Werner társa a nácik iskolájában, Frederick, aki bár a náci ideológia hatása alatt áll, tud nemet mondani, ellenáll, és megfizeti a következményeket. Nem ítélem el Wernert, aki ezt nem teszi meg, mert lehet, hogy én is úgy viselkedtem volna, mint ő és csaknem mindenki. Nem tudhatjuk.

– Vannak a regényben részek, amelyekben szinte azonosul Wernerrel.

– Elvinni az olvasót odáig, hogy empátiát érezzen Werner iránt is, ez az emberiesség. Azt gondolom, hogy a történelmet túlságosan leegyszerűsítve tanítják az én 11 eves gyermekeimnek, akik a History Channelt nézik és azt a banális következtetést vonják le belőle, hogy minden német rossz volt. Így gondolkodni veszélyes, azt lenne fontos megérteni, hogy a normális emberek hogyan jutottak idáig, hogy elkerülhessük, hogy ez újra megtörténhessen.

– Miért éppen Saint-Malot választotta?

– Az egész várost lerombolták a bombák és felépítették újra olyannak, amilyen volt. Gondoltam, ez a megfelelő hely, egy megsebzett hely, amely képes volt magát meggyógyítani, kockáztatva, hogy a dráma megismétlődik.

– Mikor gondolta úgy, hogy az írásból meg lehet élni?

– Ez egy hosszú folyamat. Amikor az első regényemet publikáltam, nagyszerű kritikákat kaptam, de kevesen olvasták. Én mégis örömujjongtam, a kiadóm Scribner volt, ugyanaz, mint Hemingway-é és Fitzgeraldé. Azt hittem, megcsináltam. Naiv voltam. Elmentem bemutatni New Yorkba a hatalmas Barnes and Nobel könyvesboltba, amelyben több ezernyi könyv volt. Nyolcan jöttek el meghallgatni és azok is mind a barátaim voltak. Itt értettem meg, hogy szép dolog publikálni egy könyvet, a lényeg azonban, hogy valaki olvassa is.

– A Pulitzer megváltoztatta az életét?

– Rengeteg e-mailre kell válaszolnom és sok nagyszerű fesztiválra meghívnak. Elfoglalt lehetnék sokáig anélkül, hogy egy sort is írnék, de nem ezt akarom, Akkor érzem jól magam, ha minden nap olvasok olyasmit, ami tetszik és írnom is kell. Hosszú távon a Pulitzer nagyobb szabadságot ad, írhatok egy ezer vagy nyolcvan oldalas regényt, biztos lehetek abban, hogy kiadják.

gepnarancs.hu