Két közös dolog volt bennük: egyrészt mindhárman krízisbe kerültek, másrészt mindhárman a választással, pontosabban annak végeredményével összefüggésben vártak segítséget.

Mindig mondogatták nekem, hogy egy pszichológus ne politizáljon. Én pedig mindig azt feleltem, hogy de igen, mert, hogy ez jogom és – igen, éppen, hogy pszichológusként – kötelességem. Hiszem és vallom (vessenek akár a mókusok elé ezért), hogy azoktól, akik emberekkel foglalkoznak, dolgoznak, igenis elvárható, hogy figyelemmel kísérjék a közélet történéseit, a politikát.

Hogyan adhatnék tanácsot, hogyan segíthetnék egy kipárnázott, rózsaszín buborékokkal teli inkubátorból olyanoknak, akik „kívül vannak”, így vagy úgy, de kiszolgáltatva a tágabb környezetüknek, azaz magának a politikának?!

Persze, nem szakmai követelmény, hogy aktívan politizáljon minden pszichológus, de ez óhatatlan következmény. Ha ugyanis valamit folyamatosan figyelek, megismerem, előbb-utóbb véleményem lesz róla. Ha tehát követem a híradásokat, idővel markáns véleményem lesz a közéletről, vagy ahogy azt pestiesen mondják, a „dolgok folyásáról”, és ha már véleményem van, az nem más, mint „politizálás”.

És hogy miért pont most éreztem fontosnak, hogy megosszam mindezt? Néhány órával a választások után sajátos jelenséggel szembesültem. Többen is jelezték, hogy „krízistanácsadásra” van szükségük. Noha teljesen eltérő helyzetek, kérdések, problémák kerültek a felszínre, közös bennük, hogy valamennyi közvetlen összefüggésbe hozható a szavazás végeredményével.

Az országgyűlési választás lényegét tekintve önmagában is krízishelyzet. Ha egy ország lakosságát egy személyként képzeljük, azt mondhatnánk, négyévente úgynevezett normatív krízist élünk át. Ezek afféle általános, természetes helyzetek, amikor valami véget ér, egyúttal valami új kezdődik. Az egyén életében mindez hasonlítható a munkahelyváltáshoz, avagy egy költözéshez. Ezek önmagukban nem jók és nem rosszak, mégis a legtöbben stresszként élik meg.

A választások eredményei sokak számára egyéni krízishelyzetet is teremtenek. Felszínre kerülnek régóta húzódó munkahelyi konfliktusok, családi viszályok, és jó néhányan vannak, akik döntésre kényszerülnek.

Mint mindig, most sincsenek általános, mindenkire érvényes tanácsaim. Ha csak az nem, hogy ne aggódjon az, aki nem érti, miért érzi magát most furcsán a bőrében, miért érez megmagyarázhatatlan feszültséget. Teljesen normális, és természetes ez az állapot.

A választók hoztak egy döntést, amely mindannyiunk életére hatással lesz. Van, akit egyenesen egy nagy döntésre kényszeríti. És nem a gyengeség jele az sem, ha valakinek nem, vagy csak nehezen megy ez a döntés.

Szerző: Szigeti Ildikó krízistanácsadó szakpszichológus / pszichologuskereso.hu