h i r d e t é s

A Városliget Zrt. vezérigazgatójából környezetvédő lett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Városliget Zrt. vezérigazgatójából környezetvédő lett

2016. július 14. - 07:57
0 komment

Egyetlen egészséges fát sem vágnak ki a jövőben a Liget Budapest projekt építkezései miatt a Városliget területén, az érintett fákat át fogják ültetni - nyilatkozta a Városliget Zrt. műszaki igazgatója.

Városliget - Forrás: nol.hu

Sághi Attila azt mondta: a Liget projekt a Városliget több mint 7000 fája közül 150-200-at érint. Úgy fogalmazott: mivel ezek javarészt sem nem öreg, sem nem értékes fák, úgy tervezték, hogy kivágják őket. A tiltakozások hatására viszont az a döntés született, hogy mostantól egyetlen egészséges fát sem vágnak ki az építkezés miatt, hanem a problémás helyen álló fák mindegyikét átültetik a Ligeten belül. A kapcsolódó közbeszerzést a napokban kiírják - tette hozzá a Lokál napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban. 

Közölte: ha a tüntetések mögött valóban a fakivágások elleni tiltakozás állt, akkor azt tudja mondani, hogy "a tiltakozók győztek: úgy lett, ahogy akarták". Jelezte: emögött "nincs szakmai érv, sokkal többe kerül, és sokkal több idő is", de ha erre van igény, hajlandóak ennek megfelelni.

A műszaki igazgató a zöldfelület és a zöldterület fogalmával kapcsolatos kérdésre válaszolva ismertette: a zöldterület telekkönyvi kategória, nagyjából magát a közparkot jelenti. A zöldfelületet ketté kell választani - fűzte hozzá -: létezik ugyanis zöldfelület és teljes értékű zöldfelület. Utóbbinál a talaj és a kőzetréteg között nem lehet mesterséges építmény, a sima zöldfelületnél pedig közbeiktattak valamilyen műtárgyat. 

A vita szerinte "parttalan, mert a Városliget mindenképpen jól jár: a Liget Projekttel a teljes értékű zöldfelület 57,1 százalékról 61-re nő, míg a zöldfelület 60-ról 65 százalékra".

A Városligetben a múlt héten történt eseményekről azt mondta: látja, hogy a Liget projektnek vannak ellenzői, de "mintha nem tudnák pontosan, hogy mi ellen is tiltakoznak". Hozzátette: ez részben az ő hibájuk, mert a tájékozatlanság a tájékoztatás hiányosságaira is visszavezethető.

Sághi Attila beszélt a biztonsági emberek szerepéről is: úgy fogalmazott, "a projekttől idegennek és szükségtelennek" tartják ezt a fokú őrzést, de "a tiltakozás minősége ezt kívánta meg". Szavai szerint voltak hibák, de az őrző-védők "alapvetően nem jártak el jogszerűtlenül". Közölte azt is: a biztonsági őrök tömeges jelenléte a napokban megszűnik.

magyarhirlap.hu