A végsőkig titkolják, kicsoda az volt a helyettes államtitkár, aki milliárdos hűtlen kezelés miatt mehet börtönbe
Csak az előkészítő tárgyaláson fog kiderülni, hogy ki az illető, aki hat éb börtönre számíthat.
Nem árulja el sem Polt Péter legfőbb ügyész, sem a büntetőpert rövidesen tárgyalni kezdő Székesfehérvári Törvényszék, sem a tavaly decemberben vádat emelő Fejér Vármegyei Főügyészség, ki az a korábbi helyettes államtitkár, akit nyolc társával együtt 2,2 milliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítanak - írja a hvg.hu.
A rejtélyes illető kilétéről a DK-s Vadai Ágnes érdeklődött, de Polt Péter se nevet, se monogramot nem árult el, ahogy azt sem, hogy melyik minisztérium érintett az ügyben. Ez a jelzett hűtlen kezelés jelentős összege mellett már csak azért is érdekes, mert a Schadl-Völner ügy vádemeléséről készült közleményben például Völner Pált is nevesítették.
Polt Péter annyit közölt, hogy az ügyben hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat-felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat a volt helyettes államtitkár és nyolc társa ellen. A politikusra beismerés esetére hat év börtönbüntetést és hat év közügyektől eltiltást, köztisztviselői feladatok ellátásával kapcsolatos foglalkozástól eltiltást, valamint vagyonelkobzást kértek.
A vádirat értelmében 2019 első felében a volt helyettes államtitkár utasítására a tárca háttérintézménye megbízási szerződést kötött ügyvédi irodákkal és egy másik céggel, ennek keretében pedig kifizettek több mint 2,2 milliárd forintot, miközben a szerződésben rögzített feladatok elvégzésére nem volt szükség, így nem is végezték azt el. Mindemellett a vádirat azt is tartalmazza, hogy a volt helyettes államtitkár oly módon befolyásolt egy közbeszerzési eljárást, hogy az általa választott, több tízmillió forinttal drágább ajánlatot tevő cég nyerje meg, továbbá társaival egy budapesti kerületi önkormányzatnak is 24 millió forintos kárt okoztak, miután egy amúgy is ellátott, adatvédelmi jellegű feladatra kötöttek szerződést.
Polt Péter válasza után a hvg.hu kereste a vádat emelő Fejér Vármegyei Főügyészséget és a Székesfehérvári Törvényszéket is, de csak annyit tudtak meg, hogy március 21-én lesz a tárgyalást előkészítő első ülés, akkor fog kiderülni a vádlottak személye. (Népszava)