h i r d e t é s

A világ ötödik leggazdagabb embere szerint 10 ezer forintot sem ér a világ összes Bitcoin-ja

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A világ ötödik leggazdagabb embere szerint 10 ezer forintot sem ér a világ összes Bitcoin-ja

2022. május 06. - 08:24

A Bitcoin jó úton van ismét afelé, hogy a hónap végére új egy éves mélypontra zuhanjon - árfolyamának pedig nem tesz jót az sem, amit a világ jelenleg ötödik leggazdagabb embere mondott róla. 

Warren Buffett ugyanis a napokban közölte, hogy szerinte akkora hülyeség az ismert kriptovaluta, hogy ha világ összes (!) Bitcoinját felajánlanák neki 25 dollárért (kb. 9000 forintért) cserébe, ő akkor sem csapna bele az illető kezébe - mert szerinte ennyit sem érne meg a dolog.

A világ egyik legnagyobb befektetőcége, a Berkshire Hathaway elnöke már korábban is negatívan nyilatkozott a Bitcoinról, amit akkor "patkányméreg a négyzeten"-nek nevezett, és közölte, hogy az szerinte semmit sem ér. Ugyanakkor a jelenleg mintegy 118 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Buffett ezúttal kicsit részletesebben is elmagyarázta, hogy miért nem adna pár ezer forintot sem a világ összes BTC-jéért sem.

"Ha valaki azt mondaná, hogy az Egyesült Államok összes termőföldjének 1%-ért adjak neki 25 milliárd dollárt, ma délután megírnám a csekket róla. [..] [Ha] valaki felajánlaná nekem az ország összes lakóházának 1%-át, és újabb 25 milliárd dollárt kérne érte, arról is írnék neki egy csekket. [..] De ha valaki azt mondaná nekem, hogy a világ összes Bitcoinja az övé, és 25 dollárért nekem adja, nem mennék bele. Mert mihez kezdenék aztán vele?", mondta Buffett.

"Így vagy úgy,de valahogyan ismét el kellene adnom neked [a Bitcoinokat]. De közben nem fog semmit csinálni. A lakások bérleti díjat fognak termelni, a termőföldek pedig élelmiszert", magyarázta a Bitcoinba fektetés értelmetlenségét a hagyományos befektetésekhez képest a csúcsmilliárdos. Buffett véleményéhez egyébként csatlakozott egy másik milliárdos, Charlie Munger is, aki szintén szemléletesen indokolta meg, hogy miért is tartja hülyeségnek a Bitcoin-ba fektetést.

"Próbálok úgy élni, hogy elkerüljem a hülye dolgokat, a gonosz dolgokat, és azokat a dolgokat is, amik miatt rosszul néznék ki másokhoz képest. A Bitcoin viszont mindhárom feltételt teljesíti”, közölte Munger. "Először is hülyeség, mert még mindig valószínű, hogy végül nullára esik vissza az árfolyama. Gonosz, mert aláássa a szövetségi bankrendszert... és harmadszor pedig, hülyének nézünk ki miatta a kínai kommunista vezetőhöz képest. Ők ugyanis elég okosak voltak ahhoz, hogy már korábban betiltsák a Bitcoin Kínában", zárta érvelését Munger. (pcforum.hu)