h i r d e t é s

Adventi Forgatag az esztergomi Balassában

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Adventi Forgatag az esztergomi Balassában

2016. december 21. - 13:11
0 komment

December 21-én került megrendezésre a Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában az egészhónapos adventi rendezvénysorozat lezárásaként az ünnepi Adventi Forgatag, melynek az iskola díszterme adott otthont.

A rendezvényt Szepesi Márta igazgató asszony szavai nyitották meg. Kiemelte, hogy a mai, tanításmentes napot a tanárok és diákok ünnepi, kulturális műsorának szánták. Egyben kellemes kikapcsolódást és feltöltődést kívánt kollégáinak és a tanulóknak a téli szünetre.

A rendezvényt a 11/C osztály tanulójának karácsonyi dala nyitotta, majd a 9/B mikulás-táncával folytatódott a program. A 10/C kórusa karácsonyi dalokat adott elő, ezután a 9/V1 az alkalomhoz illő versekkel és dalokkal folytatta az ünnepséget.

Német nyelvű ünnepi énekekkel következett a 12/D előadása, majd a 11/D és 9/B adott elő Alesis Kivi: A hét testvér című művéből egy jelenetet, valamint A karácsonyfa kultusza című T. S. Eliot verset angol illetve magyar nyelven.

Ezt követően a 9/C kórusának karácsonyi előadása volt hallható és a 12/A tanulóinak énekével zárult a diákok programja.

A rendezvény a tanári kórus műsorával ért véget, melybe bevonták a hallgatóságot – az iskola tanárait is diákjait is.