h i r d e t é s

Aggódik a Volán újabb átszervezése miatt a szakszervezet

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Aggódik a Volán újabb átszervezése miatt a szakszervezet

2019. március 04. - 08:09

A KMSZ szerint a mostani integráció nyílt beismerése a 2015-től működő regionális modell kudarcának.

 

Forrás: nepszava.hu

Aggályosnak tartja a Volán-társaságcsoport újabb átszervezését a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), úgy vélve, hogy az események hátterében a Volánok szerepe csökkentésének szándéka húzódik meg.

A szakszervezet vasárnapi közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtöki bejelentésére reagált, amely szerint egy Volán-társaságba vonják össze a hét régiós közlekedési társaságot.

A KMSZ szerint a mostani integráció nyílt beismerése a 2015-től működő regionális modell kudarcának. Úgy vélik, a szakma ilyen mértékű átszervezéseket nem tud markáns színvonalcsökkenés nélkül átvészelni. Egyben jelezte, hogy létszámleépítés esetén a „lélektani határt”, az 1-1,5 százalékot meghaladó mértéket már nem fogja támogatni, és kész bármilyen törvényes eszközt igénybe venni a megakadályozására.

Az érdekképviselet sérelmezi, hogy csak sajtóhírekből értesülhetett az átszervezésről, és mielőbbi érdemi egyeztetést sürget az átszervezésről. (MTI) / nepszava.hu