h i r d e t é s

Agyonnyomják Magyarországot az akkumulátorgyárak

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Agyonnyomják Magyarországot az akkumulátorgyárak

2023. január 26. - 06:31

Magyarország rendelkezik az Európai Unió legnagyobb akkumulátorgyártó-kapacitásával, de világszinten is harmadikok vagyunk a 2021-es adatok szerint.

A Xinwangda nevű, autóipari akkumulátorokat gyártó kínai nankingi cég üzemében folyik a munka, 2021 márciusában. - Forrás: STR / AFP

Egyelőre sikersztorinak tűnik az akkumulátorgyárak idecsábítása: eddig 20 kisebb-nagyobb, többségben ázsiai beruházó cég jelent meg nálunk, ők 17 településen működnek. Összesen 2800 milliárd forintot fektettek be, 308 milliárdos kormányzati támogatás mellett. Ehhez jön még hozzá a kínai Contemporary Amperex Technology (CATL) debreceni üzemének építése, ami egymaga 3000 milliárd forintos befektetés, 88 milliárdos állami támogatás mellett. A második legnagyobb befektető ezer milliárddal a koreai SK Innovation (állami támogatás 95 milliárd), a harmadik pedig a szintén koreai Samsung 760 milliárddal (150 milliárdos támogatással). Az akkuiparhoz kapcsolódóan eddig több mint 10 ezer munkahely jött létre, a debreceni gyár pedig egymaga további kilencezer embernek fog munkát adni. Mire ez utóbbi 2025-ben megnyílik, Magyarország a harmadik legnagyobb akkumulátorgyártó országgá lép elő az EU-ban Németország és Lengyelország után.

Kaderják Péter a kormányzati, ipari és oktatási szereplőket tömörítő, nyáron megalakult Magyar Akkumulátor Szövetség (MASZ) ügyvezetője szerint ez a növekedés annak köszönhető, hogy az országban közel vannak az autógyárak, mint felhasználók, jól kiépített a logisztikai hálózat, illetve a keleti nyitás során sikerült felkelteni az ázsiai befektetők érdeklődését. Azt elismeri, hogy mivel az akkugyártás nehéz-vegyipari tevékenység, vannak környezetvédelmi kockázatai, ezekre pedig a MASZ igyekszik megoldásokat találni. 

Kevéssé zöld technológia

– A befektetők tudják, hogy a jövőjük a környezetvédelmi elkötelezettségüktől is függ – mondja Kaderják. Érvelése szerint mivel az akkumulátoripar a zöld gazdaságra történő átállás egyik pillére, ha ezek a cégek nem lesznek „zöldek", megakaszthatják a technológia terjedését, ami nyilván nekik sem jó. Az ügyvezető idéz is néhány gyártó tájékoztatójából, melyek "teljesen karbonmentes megoldásokat" ígérnek. Ugyanakkor Kaderják Péter „abszolút egyetért“ azzal a közbevetéssel, hogy a szép tervekkel szemben egyelőre a veszélyes anyagok kiszivárgása, a dolgozói mérgezések és brutális mennyiségű ivóvíz gyárakba csatornázása kíséri az iparág hazai hódítását. Ezen szerinte az állam dolga lenne változtatni.

Ennek azonban nem nagyon látja nyomait Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője. "Ez nagyon nehéz kérdés környezetvédőként" – mondja lapunknak, hiszen egyrészt támogatják az elektromos autók elterjedését, ugyanakkor a gyárak építésével és üzemelésével már komoly problémáik vannak idehaza. Simon szerint semmiképp nem kívánatos, hogy ezek az üzemek kiemelt beruházásként, hatástanulmányok és a lakosság érdemi bevonása nélkül, termőföldekre és ivóvízbázisokra épüljenek. Példaként említi a Göd környéki vizekben talált, akkumulátorgyártáshoz is használt NMP nevű oldószert, ami a Samsung gyár megnyitása után jelent meg. Ez a vegyület magzatkárosító lehet, illetve szem- és légúti irritációt okozhat.

De nemcsak az aggasztó, ami kijöhet, hanem az is, ami bemegy ezekbe az üzemekbe: több millió liter tiszta ivóvíz. A gyárak vízfelhasználásáról Kaderják azt mondja, szövetségük - amelynek a Samsung és az SK is tagja - arra törekszik, hogy ezeknek a gyárak a hűtését tisztított szennyvízből vagy ipari hulladékvízből oldják meg. Ennek a törekvésnek viszont ellentmond, hogy Palkovics László akkori innovációs (ma ipari és technológiai) miniszter tavaszi parlamenti meghallgatásán azt mondta, csak friss víz jó ezeknek a gyáraknak. 

A gyakorlat is ez: a Samsung gödi üzemhez napi 21 ezer köbmétert a váci Déli Forte vízbázisról, az SK új komáromi gyárhoz pedig napi 10 ezer köbméter vizet a tatai karsztvízből fognak szállítani - tízmilliárdokért épülő vezetékeken, amelyeket Mészáros Lőrinc érdekeltségei húzhatnak fel. A Debrecenben építkező BMW, illetve a Mercedes számára termelő kínai CATL hivatalosan várhatóan napi 20 ezer köbméter vizet, lényegében ivóvizet fog elhasználni, de ez a gyár méreteit tekintve jócskán alábecsültnek tűnik. Pontos számok azonban nem ismertek, és a beruházás ellenzői szerint nincs is elegendő víz a környéken. 

High-tech, olcsó munkaerővel

„Békén kell hagyni őket, mert idejöttek és mi támogatjuk őket“ – mondja a Népszavának az állami hivatalok hozzáállásáról Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke arra utalva, hogy az iparágban nem csak a környezetben és vízgazdálkodásban tett károkkal, hanem a dolgozók mérgezéses eseteivel "sem foglalkoznak kellő mélységben“ az állami szervek, szerinte nem függetlenül a százmilliárdos kormányzati támogatástól. Székely azt mondja, több esetben különböző veszélyes anyagok törvény által meghatározott határértékeit nem vették figyelembe. Volt, hogy rákkeltő anyagokat találtak a dolgozók szervezetében, és volt olyan eset is, amikor kényszerpihenőre küldtek dolgozókat, hogy kiürüljenek a mérgek a szervezetükből.

A Samsungot vagy tucatszor megbüntették a hatóságok, de a szankció minden esetben néhány millió forint volt, ami egy ekkora üzemnél aprópénz.

– A bődületes állami támogatás egyik indokaként felhozott munkahelyek jó részét török, fülöp-szigeteki, vietnámi, indiai munkásokkal töltik fel, nem utolsó sorban azért, hogy az alacsony bérszínvonalat - bruttó 1200-1700 forintos órabér - tartani tudják – mondja Székely Tamás. A Samsungnál foglalkoztatott nagyjából 3000 dolgozónak például a fele külföldi, de Székely szerint pontos adatokat nem lehet tudni, sokakat ugyanis munkaerő kölcsönzőkön keresztül foglalkoztatnak. A szakszervezeti elnök hozzátette: az utóbbi 10 évben olyan beruházások valósultak meg az autóiparban, amelyek nem a magas hozzáadott értéket biztosító, hanem olcsó munkahelyeket teremtettek, és ezt a tendenciát látja folytatódni az elektromos autók, és az ehhez kapcsolódó akkugyárak esetében is.

– A magasabb hozzáadott értékű munkát a befektetők (jelen esetben ázsiaiak) végzik, azt is „otthon“, mivel az elektromos közlekedés területén Európa elaludt – ezt pedig már Kaderják Péter tette hozzá. A fejlesztések Ázsiában és az USA-ban ugyanis már egy évtizede megindultak, és reményei szerint majd mi is megtanulunk akkumulátorokat gyártani, ahogy autókat is megtanultunk.

"Ha Magyarországon legyártottak egymillió Audi motort, abból következik, hogy a Tóth és társa Kft. átvesz öt mérnököt a németektől és elkezd autót gyártani? Hát, nem“ – jellemezte a helyzetet egy sarkított példával Bod Péter Ákos. Szerinte a multik szaktudásából szinte semmi nem szivárgott le a kis- és közepes vállalkozásokhoz, a magyar gazdaság nem lett sem innovatívabb, sem modernebb, sem dinamikusabb az elmúlt harminc évben, ezeken a területeken mind az utolsó harmadban vagyunk. Csak abban lehet reménykedni, hogy néhány magyar tulajdonú cég bekerül a szintén jóformán kizárólag külföldi nagyvállalatok által dominált beszállítói körbe.

Alig vannak tanulmányok

A magyar akkugyár-forradalomból egyelőre zömében az árnyoldalak látszódnak, arra vonatkozó számítások azonban nem elérhetők, hogy hosszú távon megéri-e a magyar embereknek az, hogy energia- és vízzabáló monstrumok telepednek meg az országban.

„Ilyen tanulmányok nagyon ritkán készülnek“, válaszolta Kaderják Péter arra a kérdésre, vannak-e hatásvizsgálatok arról, hogy a gazdasági mellett összességében milyen társadalmi, környezeti, egészségügyi és oktatási haszonnal jár az országnak, hogy teljesen beleálltunk az akkumulátor iparba. Az ugyanakkor látható, hogy egy, a jövőt meghatározó kulcsfontosságú iparágról van szó, ami nagy tempóban bővül, és ebből nem szabad kimaradni.

– Lehet, hogy készülnek kalkulációk, de ezeket soha nem kötik az orrunkra – fogalmazott Bod Péter Ákos. Pedig ezeknek a döntéseknek messze ható következményei vannak és minél nagyobbak ezek a cégek, annál jelentősebb változásokat okoznak, illetve annál nehezebben korrigálható a „stratégia“ a jövőben. (Népszava)

 

Gyárak, üzemek Magyarországon

Samsung SDI Magyarország Zrt.
SK INNOVATION
sk innovation 공장
BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft
INZI CONTROLS HUNGARY Kft
SEMCORP HUNGARY KFT
EcoPro BM / 에코프로비엠
W-Scope Hungary
Kedali Hungary Kft.
SungEel HiTech Hungary kft
Toray Indstries Hungary Kft.
TORAY CEB-1 Construction site
Dongwha építkezés
NIO Power Europe Kft
Bumchun Precision Hungary Kft
Lotte Aluminium Hungary Kft.
SOULBRAIN HU Kft.
Volta Energy Solutions Hungary Kft.
ShinHeung SEC. EU. Kft
Sangsin Hungary Kft
GS Yuasa Magyarország Kft.
Enmech Hungary
NICE LMS Vác
CATL
Toperini Ipari Park
Győri Nemzetközi Ipari Park Kft.
Mechatronikai Ipari Park
Gödöllői Üzleti Park Zrt.
BMW Group Gyár Debrecen


2022. november 29-i adatok