h i r d e t é s

„Ahhoz, hogy fel lehessen szabadítani, a gettót fel is kellett állítani”

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

„Ahhoz, hogy fel lehessen szabadítani, a gettót fel is kellett állítani”

2020. január 20. - 12:07

 

A budapesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából  rendeztek megemlékezést vasárnap délelőtt a Dohány utcai zsinagógában. - írja a mazsihisz.hu.

Forrás: mazsihisz.hu

Beszédet mondott Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, Jákov Hadas-Handelsman,  Izrael állam magyarországi nagykövete, Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, valamint Frölich Róbert főrabbi, a Dohány utcai közösség vallási vezetője. 

Megemlékezést tartottak a budapesti gettó 1945. január 18-án történt fölszabadításának 75. évfordulója alkalmából ma délelőtt a budapesti Dohány utcai zsinagógában, ahol az ünnepi alkalomra megjelentek a Magyarországra akkreditált külképviseletek, a magyar kormány és a politikai pártok képviselői, a társadalmi és civil szervezetek tisztségviselői, valamint a magyarországi zsidóság vezetői, rabbijai, a társegyházak képviselői. 

Elsőként Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke mondott beszédet, amelyben rövid történeti áttekintést adott a gettó fölállításáról, a zsidók jogfosztásáról és legyilkolásáról, a gettókba és csillagos házakba zárt emberek mérhetetlen szenvedéséről. Mint fogalmazott, 1944 nyarán a vidéki zsidók tömegeit már marhavagonokból álló szerelvények szállították a koncentrációs táborokba, naponta 10-12 ezer zsidót deportáltak Auschwitzba, majd a nyilaskeresztes párt hatalomra kerülése után a zsidóság került tömeges mészárlásokba torkolló üldözése  újult erővel folytatódott. A szerencsésebbek a semleges államok külképviseleteitől, illetve a Nemzetközi Vöröskereszttől mentesítést, védlevelet tudtak szerezni. 

Forrás: mazsihisz.hu

Az elnök fölidézte: a budapesti gettót magas deszkapalánkkal vették körül, és 1944. december 10-én lezárták. Négy központi kapuját fegyveresek őrizték, a zsidó tanács saját gettórendészetet is szervezett, ami azonban a nyilas csoportok és a német katonák gyakori betörései ellen nem nyújtott védelmet, fosztogattak és gyilkolták az embereket. Több ezer embert hurcoltak el a Duna partra, ahol hidegvérrel kivégezték őket. A gettóban az emberek tömegesen haltak éhen az utolsó időszakban. 

A BZSH elnöke hangsúlyozta: a budapesti gettó 75 évvel ezelőtt szabadult fel,  amikor a szovjet hadsereg megjelenése a borzalmak végét jelentette, és az élet reménységét hozta el. A pesti gettó kapuit szovjet katonák nyitották ki, és a budapesti zsidóság örök hálával tartozik nekik az élete megmentéséért

– mondta. Mester Tamás egy családi emléket is megosztott a közönséggel: elmondása szerint 1945. január 18-án egy 9 éves kisfiú jött fel a Wesselényi utca 13-as számú ház pincéjéből, és a felszabadító szovjet katonákkal összetalálkozva elmagyarázta nekik, hogy a szemközti ház tetején ellenséges géppuskafészek van. A szovjetek katonák az ő instrukciói alapján még a kapualjból likvidálták a géppuskást, és cserébe adtak neki két szelet száraz rozskenyeret. Mester Tamás hozzátette: „az akkor kilenc éves kisfiúnak élete legfenségesebb lakomája volt ez a két szelet kenyér – a kisfiú aztán felnőtt és ő lett az édesapám”. 

A BZSH elnöke a beszédét azzal zárta: ahogy halad előre az idő, erősödik a kötelességünk, hogy őrizzük az áldozatok emlékét és ellenálljunk a felejtés növekvő nyomásának, ezzel párhuzamosan kiemelt feladatunk gondoskodni és segíteni a túlélőket. Mint fogalmazott: a zsidóság ma Magyarországon – hála a Teremtőnek – nyugodtan élhet és gyakorolhatja vallását, szabadon sétálhatunk azokon az utcákon, ahol valaha a gettó állt, de amikor végigmegyünk az utcákon, egy pillanatra emlékezzünk az áldozatokra, a túlélőkre és megmentőikre.

Jákov Hadas-Handelsman,  Izrael állam magyarországi nagykövete a megemlékezését azzal kezdte, hogy 1997-ben Londonban vehetett részt egy, a svéd embermentő diplomata, Raoul Wallenberg tiszteletére szervezett rendezvényen, ahol méltatta Wallenberg érdemeit II. Erzsébet királynő és az akkori ENSZ-főtitkár, Kofi Annan is. Mint a nagykövet mondta, hálával kell emlékeznünk azokra, akik az embermentő által járt utat választották. Jákov Hadas-Handelsman hozzátette: azok az emberek, akik a szovjet felszabadítók által hetvenöt éve megmenekültek a gettóból, új reményt kaptak, és lehetőségük nyílt az újrakezdésre. 

Megjegyzésre méltónak nevezte, hogy a budapesti gettó magába foglalta azt a házat is, ahol a modern Izraelt megálmodó  Herzl Tivadar született. Jákov Hadas-Handelsman kitért azokra a zsidókra is, akik a holokauszt után nem alijáztak, hanem Magyarországon maradtak és a nácizmus után a kommunizmus megpróbáltatásaival néztek szembe. Mint fogalmazott, ezek az emberek nagy érdemeket szereztek azzal, hogy hozzájárultak a kultúra gyarapításához és áthagyományozásához. 

Forrás: mazsihisz.hu

Beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, aki azt hangsúlyozta, hogy ma Magyarországon békében és biztonságban élnek egymás mellett a különböző vallások, egyházak képviselői. Szerinte ezt az is szimbolizálja, hogy Budapest belvárosában pár száz méterre áll egymástól a zsidóság Dohány utcai zsinagógája és a kereszténység Szent István Bazilikája. A helyettes államtitkár megjegyezte: fontos megemlíteni, hogy ma a világban több zsidó él, mint a holokauszt előtt. 

Frölich Róbert főrabbi, a Dohány utcai közösség vallási vezetője azzal vezette be megemlékezését, hogy ambivalens érzések dúlnak bennünk a mostani évfordulón, hiszen a gettó felszabadításának történelmi mozzanata egyszerre fájdalmas a megtörtént tragédia miatt, ugyanakkor örömteli is a megmenekülés révén. Mint fogalmazott: ahhoz, hogy a gettót fel lehessen szabadítani, fel is kellett állítani, de ahhoz, hogy a gettót felállítsák, olyan rendszernek kellett uralkodnia, amelynek ez az egyik természetes velejárója, sőt, egyik célja volt. 

A magyarországi zsidóság tragédiája nem akkor kezdődött

– figyelmeztetett Frölich főrabbi –,

amikor elindult az első vonat Auschwitzba, hanem sokkal korábban, és nem is csak jogszabályokban, a numerus clausus 1920-as kihirdetésével, hanem szavakban, mondatokbanb, írásokkban, azaz közbeszédben. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon 1882-83-ban zajlott le az utolsó európai vérvádper, s nem sokkal később meg is alakult a Magyar Antiszemita Párt – talán nem túlzás azt mondani szerinte, hogy ekkor kezdődött a magyarországi zsidóság tragédiája. Ekkor vette kezdetét az az ideológia, amely kijelölte az utat a gettó fölállításához, és tévedés volna azt hinni, hogy a legmagasabb helyen, a budai várban a gettó kijelölésének tervéről és fölállításáról nem tudtak. Horthy Miklósra utalva a főrabbi közölte: ezt a folyamatot  ismerték és helyeselték a legmagasabb helyen, s ennek történelmi felelősségét nem lehet lemosni a budai vár akkori lakójáról. 

Frölich Róbert azt mondta:

Magyarországon minden zsidó a vészkorszak túlélője a szülei, a nagyszülei vagy önmaga által, nem lennénk itt, ha nincs a Vörös Hadsereg, ha nincsenek a szövetségesek, és nincsen győzelem. A főrabbi emlékeztetett rá, hogy ma az országban sokan föl szokták tenni a kérdést, hogy a zsidók miért emlegetik folyton a vészkorszakot, s nem viszik-e túlzásba vinni a megemlékezést. De föltette a kérdést: lehet-e túlzásba vinni azt, hogy felmenőinket ki akarták irtani, hogy sokan anya és apa nélkül nőttek föl, hogy el akarták tőlünk venni a megszületésünk jogát és kiradíroztak 600 ezer zsidót egy ország társadalmából?

Nem tehetjük meg, hogy nem emlékezünk a halottainkra olyankor, amikor a mártír költő mellé felállítják a nyilas író szobrát, és amikor az antiszemita ikonográfia megjelenik a plakátokon, hiszen nekünk emlékeznünk és emlékeztetnünk kell arra, hogy mindez már megtörtént egyszer, és mi tudjuk, hogy ez az út hová vezet

– mondotta. 

A főrabbi a beszédét azzal zárta, hogy három orosz szó juthat eszünkbe a gettó hetvenöt évvel ezelőtti felszabadításáról: az egyik a „hleb” (kenyér), a másik kettő pedig így hangzik: „Hitler kaput”, azaz Hitlernek vége. De ha arra gondolunk, hogy mi is történt Európa közepén hetvenöt éve, akkor magunkban csöndben tegyük kérdőjelbe a mondatot: a fenevadnak vége? Tényleg meghalt a fenevad?

A beszédek után a megemlékezés a mártírok falánál, a Wesselényi utcában található emléktáblánál folytatódott, ahol gyertyát gyújtottak és emlékköveket helyeztek el a holokauszt 600 ezer magyar áldozata, valamint a gettót felszabadító szovjet hadsereg emlékére és tiszteletére. 

Az ünnepségen közreműködött Ferenczi Eszter orgonaművész, Fekete László főkántor,  Rudas Dániel főkántor, a Dohány utcai zsinagóga kórusa Lázár Zsigmond vezetésével, valamint a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Debreceni Helyőrségi Zenekara Pál István vezényletével. 

mazsihisz.hu


 

h i r d e t é s