Igen, Ficotól, némely lengyel vagy cseh politikusoktól nem lepne meg nagyon az akár nyílt cigányozás vagy az Orbánéhoz hasonló sunyi, xenofób uszítás, alig burkolt zsidózás (sorosozón ocsmány migráncsozás), esetenként homofób hangulatkeltés sem. Ránk nézve megszégyenítő azonban, hogy a V4-ek „társországaiban” egy-egy kirívó becstelenségre, például cigányozásra, lényegesen erősebb a politikai és akár a társadalmi (néhol az egyházi is!) reakció, mint hazánkban.

Lám, elhangzott ismét egy elviselhetetlen orbáni handabanda: tele súlyos kisebbrendűségi érzést kompenzáló bűzlő öndicsérettel, hazugságokkal, tudatosan ismételgetett aljas szándékú bambaságokkal. Röhejes-szánalmas harciaskodó hepciáskodással…

A Fővezér jelenése előtt persze volt sok-sok édes dolog. Nézegetem a képeket: keresek legalább egy olyan arcot, amelyről ne ordítana a szolgalelkű jellemtelenség. De Orbán hibátlanul válogatott… S köréje gyűlnek a kiválasztottak; nem szelíden, hanem tolongva, rohanvást – mint a malacok gazdasszonyaikhoz, ha kukoricát csörgetnek…

Forrás: gepnarancs.hu

Hát igen – a mai Fideszben összekapcsolják 1956-ot, 1989-et és 2006-ot: és ebben igazából csak 1989 a hazugság, ahhoz ugyanis a bűnszervezetnek semmi köze. 1956-ból szellemi-erkölcsi értelemben viszont kötődnek a lincselőkhöz, 2006-ból pedig más, konkrétabb értelemben is a Budapestet földúló hordákhoz.

(Erről eszembe jut, hogy Orbán médiakedvenceiben olykor összekapcsolják 1849-et, 1945-öt és 1956-ot, mondván: az oroszok háromszor is ránk támadtak…)

Igazából azonban engem a demokratikus ellenzék reakciói érdekeltek. Az első megnyilvánulások, sajnos, nem leptek meg:  amiről itt beszélni akarok, arról szót sem ejtettek. Talán később…

Orbán Viktor, mint az igazán nagyok, tulajdonképpen mást sem tesz, mint ismétli önmagát. Az alábbi dumát is elmondta már néhányszor, lényegében ugyanezekkel a szavakkal:

Azokat, akik a gyerekeikért élnek, Magyarország a lehetőségeihez képest bőkezűen támogatja, de nem szégyelltük nyíltan kimondani,

hogy nálunk nincs jövője annak az életformának, amely nem a gyerekekért, hanem a gyerekekből akar megélni.

A gyermekvállalás és a megélhetés között van, lehet összefüggés, mégpedig többféle. Talán vannak még olyanok, akik hallottak-olvastak valamit például az egykézésről. Nyilván sokan tudják, hogy szerte a világon, mondhatjuk, jellemzően a legszegényebbeknek van a legtöbb gyermekük. E jelenségnek összetett okai vannak.

Az orbáni dumának azonban nagyon egyszerű az „értelme”: nettó cigányozásról van szó. Semmilyen más racionális tartalma nincs mondatainak. A nettó cigányozással „indokolja” a szociális támogatások rendszerének leépítését, ahogy nettó cigányozással „indokolta” a föltétel nélkül alapjövedelem magyarországi bevezetésének „lehetetlenségét” is.

Orbán Viktor nagyjából két évtizede csak olyan közönség előtt jelenik meg, hajlandó beszélni – 139 nemzeti színű zászló előtt –, amelynek tagjai üdvözült arccal ünneplik a legnagyobb hazugságokat, aljasságokat is: a szimpla vagy migráncsozó-sorosozó-bérencező zsidózást, civil szervezetek gyalázatos megbélyegzését, a buzizást, a cigányozást – bármit…

Orbán Viktor nagyjából két évtizede csak olyan orgánumnak nyilatkozik, amely rendszeresen, mondhatni, orrba-szájba zsidózik, cigányozik stb. Hosszú ideje olyan hatalmas médiabirodalmat birtokol, használ – beleértve az elzabrált-meggyalázott „közmédiát” –, amely szorgalmasan űzi ezt az ipart, és gátlástalanul agitál a Fidesz mellett.

A jelenség egészen elképesztő – de igazából a politikai-társadalmi reakciók gyengesége teszi botrányossá.

A demokratikus ellenzék pártjai a mindennapos sorosozó zsidózásra, bérencezésre, buzizásra sem nagyon reagálnak, legföljebb „óvatosan”, „körültekintően” – féltik megmaradt „népszerűségüket”. Legalábbis azt remélem – ó, micsoda nyomorúság! – hogy erről van szó, s nem arról, hogy e „kényes ügyekben” belül egyetértenek az amorális önkénnyel…

A legnagyobb „óvatosság”, „visszafogottság” a cigányokat érintő kérdésekben tapasztalható. Ez önmagában is megmutatja, milyen súlyosan diszkriminált, védtelen a cigányság, és milyen súlyosan demoralizált a magyar társadalom jelentős része – alighanem nagy többsége.

Szerző: Gusztos István/gepnarancs.hu