Aki nem ment el, az is nemmel szavazott volna - nagyot ment az elemző köztévén
A Nézőpont Intézet elemzője szerint úgy is nagy hatalmazást ad a kormánynak a népszavazás, hogy nem lett érvényes, hiszen a távolmaradók közül is biztos sokan hasonlóan gondolkodnak - írja a HVG.hu.
Az elemző természetesen a köztévén villantott fergeteges szakértői eszmefuttatást.
A Nézőpont Intézet elemzője, Deák Dániel szerint nemzeti üggyé vált a népszavazás. Ez még rendben is volna, hiszen ezt szajkózza a kormánypárt is, miután az érvényességi küszöböt nem sikerült megugrani. Az elemző azonban tovább megy és a nehéztüzérségét is beveti, hogy a kormányretorika alá érvelhessen.
"A kényszerbetelepítés elleni kérdés nemzeti üggyé vált, hiszen a felmérések szerint a népszavazástól távolmaradók között is sokan elutasítják a kvótát, így a kormánynak nagy társadalmi felhatalmazása van" - mondta Deák Dániel az M1 hétfő reggeli műsorában. Tehát igazából teljesen mindegy minden, hiszen akik nem mentek el szavazni, valószínűleg azok nagy része is hasonlóan gondolkodik, állítja egy ember, akinek állítólag az a munkája, hogy politikai folyamatokat magyarázzon meg szakmai szemmel. Egy szakértő szakértőben felmerülhet ugyan, hogy akkor viszont mi szükség volt több mint 10 milliárd forintért népszavazást tartani, ha tulajdonképpen a végeredmény senkit nem érdekel, de ilyen nem jutott be a stúdióba.
Deák azonban nem jön zavarba. Szerinte nem csak pártpolitikai szavazásról beszélhetünk (visszhangozza a miniszterelnök szavait az elemző), hiszen ha csak a kormánypártok támogatói szavaztak volna, akkor nagyjából kétmillióan mentek volna el a referendumra - véli az elemző, aki ezek szerint elképzelhetetlennek tartja, hogy a Fidesz szavazói bázisa nőtt volna. "A kormánypártoknak sikerült a saját szavazótáboruknál jóval nagyobb csoportot megszólítani, hiszen nagyjából egymillióval növelték meg azt a támogatói kört, amely a kormány álláspontja mögött áll" - mondta Deák Dániel. Hozzátette, a baloldali pártok bojkottfelhívása csak egy szűk csoportot, a szavazók tíz százalékát érte el. Ezt viszont annyira nehéz alátámasztani, hogy inkább neki sem fut. Hiszen a kicsit nehéz lenne megmagyarázni, hogy ha több mint 50 százalék a távolmaradók aránya, akkor miért éppen 10 százalék maradt otthon az ellenzék sugallatára. (hvg.hu)