h i r d e t é s

Áll a bál a roma önkormányzatnál, Hegedüs nekiment Farkas Flóránnak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Áll a bál a roma önkormányzatnál, Hegedüs nekiment Farkas Flóránnak

2015. december 06. - 13:20
0 komment

Bár egykor hű szövetségesek és barátok voltak, Hegedüs István az Országos Roma Önkormányzat új elnökeként már Farkas Flórián legnagyobb kritikusai közé tartozik, akit módszeresen „Lázár János úr képviselőtársaként” említ. Hegedüs szerint az egykor Farkas Flórián vezete szervezet képviselői nem kaptak betekintést az ORÖ-nél zajló folyamatokba, ezért is hullanak a csontvázak a szekrényből tavaly ősz óta.

Fotó: ATV

Komoly alapokon nyugvó barátság volt Farkas Flórián és köztem – mondta az ATV Szabad szemmel című műsorában Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat elnöke - írja a hvg.hu. Emiatt szinte sokkolta Hegedüst elmondása szerint, amikor márciusban az Állami Számvevőszéktől megkapta az ORÖ gazdálkodásával foglalkozó jelentést, ami feltárta a felzárkóztatási program eltékozolt közpénzeit és számos pazarló gazdálkodási cselekmányt.

Az első kellemetlen ügy Hegedüs szerint az volt, mikor Hadházy Ákos volt fideszes, jelenleg LMP-s politikusnak a roma önkormányzat autó- és bútorbeszerzéseit kritizálta. Tavaly ősz óta folyamatosan kerülnek elő a Farkas-időszakból maradt „csontvázak” a szekrényből - tette hozzá Hegedüs, aki kettéválasztaná az új és a régi elnökség ügyeit, így tisztséget betöltő személyeket is, bár évtizedekig együtt dolgozott Farkassal. Hegedüs hangsúlyozta, hogy korábban hermetikusan elzárták az ORÖ képviselői elől a szervezet működésével, többek között a Híd a Munka Világába projekttel kapcsolatos információkat, csak az évi kötelező 4 ülésre gyűlt össze a szervezet, de előkerültek állítólag olyan tanulmányok, melynek oldalai 300 ezer forintba kerültek.

A Baranya megyében érintett Hegedüs elmondása szerint neki csak némileg volt rálátása a Híd a Munka Világába programra, annak országos ügyeit nem ismerte, a megyében élők csak a program néhány napos képzésén vettek részt, ezen túl egy régiós irodát vásároltak a megyében élő cigány emberek ügyeinek intézésére. Bár korábban maga a miniszter is kiosztotta, de Farkas Flóriánt módszeresen „Lázár János úr képviselőtársaként” említette, szerinte a régi elnök az ÖRO munkájának ellehetetlenítésén dolgozik, ezért volt botrány a legutóbbi ülésükön, de Hegedüs szerint megvan a többsége az irányításhoz, a szervezet fizetőképes a hírekkel szemben. Szerint a magyarországi roma emberek ügye sokkal magasztosabb és súlyosabb ügy annál, minthogy két ember politikai vitája ellehetetlenítse a képviseletét.

Hegedüs szerette volna megkeresni Lázár Jánost és Orbán Viktort is, hogy tájékoztassa az ORÖ körüli ügyekről, de a felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkárig se jutott el - jellemzte az akadályoztatott helyzetét.

Az elmúlt időszakban megfenyegették Hegedüst és családját, azonban megerősítette, hogy vannak olyan hangfelvételek a birtokában, amelyek „még nem nyilvánosak”, de nyilvánosságra fogja őket hozni, ha „aktuális lesz”. Elomdása szerint ezzel senkit sem szeretne zsarolni, de a felvételek tartalma elég súlyos.

 

hvg.hu