h i r d e t é s

Zavarok az ORÖ körül: a Fideszből követelik Farkas Flórián távozását

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Zavarok az ORÖ körül: a Fideszből követelik Farkas Flórián távozását

2015. május 04. - 14:35
0 komment

Elnöki keret, postaköltség, reprezentáció, közfoglalkoztatottak útiköltsége: néhány ügy abból a kilencből, melyek miatt a közelmúltban született feljelentés az Országos Roma Önkormányzat működésével összefüggésben.

A színfalak mögött forrnak az indulatok: az ORÖ ellenkeresetet indít, miközben az önkormányzat „belső ellenzéke” ugyanúgy kormánypárti, mint a hatalmon lévő szárny. A Hetek cikke. - írja az atv.hu

„Ebbe belebuknak”, mondta a Heteknek az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) kapcsolatos feljelentések egyik aláírója, Vajda László roma önkormányzati képviselő, miután a lap rendelkezésére bocsátotta azt a listát, melyben összegezték, milyen ügyekben fordultak a hatóságokhoz. 

Vajda Lászlót nem lehet ellenzékiséggel vádolni, legalábbis az országos politikai mezőbe helyezve, hiszen a Fidesszel szövetséges roma szervezet, a Lungo Drom egyik alapítója és országos alelnöke, ráadásul a Zala megyei közgyűlés fideszes tagja. A feljelentők között van a szintén Lungo Drom-os Lakatos Oszkár, továbbá Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke és Dancs Mihály, az OCÖ (az ORÖ elődje) korábbi alelnöke is.

AZ ORÖ tevékenységét kifogásolók március 10-én fordultak Polt Péter legfőbb ügyészhez az önkormányzat által meghirdetett Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezetek ügyében. Az összességében – sajtóhírek alapján – 5 milliárd forintos állami támogatásból a főkedvezményezett ORÖ több mint 600 millió elköltéséről rendelkezik. A feljelentők szerint tavaly 270 milliót költöttek el a keretből közbeszerzési eljárások során, ám úgy látják: „az egyes közbeszerzések adatait megnézve kirívóan korrupciógyanús eljárásokat láthatunk”.

Autóbérlés és székházvásárlás

A feljelentésben két konkrét ügyet tárnak fel. Az egyik, hogy az ORÖ több mint 22 millió forintos bérleti szerződést kötött tíz darab alsó kategóriás Opel Corsára 2015 januárjától július végéig. Átlagosan tehát havi 320 ezret fizetnek az autókért, miközben szerintük 100 ezer forintért „percek alatt” található hasonló színvonalú bérautó, ráadásul használt Opel Corsákat 500 ezer forintért már vásárolni is lehet. A feljelentők szerint az ORÖ közgyűlése „nem bír tudomással arról, hogy a bérelt gépjárműveket kik és milyen célra használják”. Talán azért nem, mert az ORÖ vezetősége sem a bérleti szándékáról, sem annak megvalósulásáról nem tájékoztatta az önkormányzat képviselőit, így természetesen a képviselők nem is szavaztak a kérdésről.  

A legfőbb ügyésznél tett feljelentés második pontja az ORÖ székházvásárlását és felújítását sérelmezi. A Gellért-hegyi ingatlant az Index februári cikke szerint több mint 200 millió forintért vette meg az önkormányzat, majd további 19 milliót költött a felújítására. Mindez szintén kapcsolódik a Híd a munka világába programhoz, amelyről korábban Hadházy Ákos, az LMP politikusa azt állította, hogy a program során sok mindenre költöttek, csak éppen munkahelyteremtésre nem. A feljelentők szerint sem az adásvételről, sem a felújításról nem tájékoztatták az ORÖ közgyűlését, így aztán határozatot sem hozhattak, pedig ez előfeltétele lenne egy ilyen ügyletnek. Mindezek alapján a feljelentők hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, sikkasztás és költségvetési csalás miatt fordultak a legfőbb ügyészhez.

Mire futotta az elnöki keretből?

Április közepén Dancs és Makai feljelentéskiegészítéssel fordult a Fővárosi Főügyészséghez, ebben Farkas Flórián korábbi ORÖ-vezető elnöki keretének felhasználását sérelmezték. (Farkas Flórián 1995 és 2003 között, majd 2011-től 2014 decemberéig vezette az ORÖ-t. December óta miniszterelnöki megbízottként tevékenykedik.)

Az ORÖ 2011-ben döntött úgy, hogy a szervezet mindenkori működési támogatásának 10 százaléka az „elnöki keret” alapját képzi. Az ORÖ bevételei alapján 2011 és 2013 között az elnök kerete 108 millió forint volt. A kifizetések vonatkozásában a tavalyi év adatai is rendelkezésre állnak: ezek alapján négy év alatt 52 és fél millió forintot fizettek ki Farkas Flórián elnöki keretéből: „szervezetek” körülbelül 34 milliót, magánszemélyek 18 milliót kaptak. A feljelentők szerint nincsenek releváns információk a 108 millióból fennmaradt több mint 50 millió forint sorsáról, illetve az elnöki keret 2014-es összegéről, de ennél is érdekesebb, hogy – mint írják – a nemzetiségiek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX törvény alapján az ORÖ a működési támogatás terhére létre sem hozhatott volna elnöki keretet. 

Mint a Romnet.hu megírta, Bence Gáborné, az ORÖ gazdasági vezetője a fenti vádakra reagálva kijelentette: Farkas Flórián szóban számolt be az elnöki keret felhasználásáról „minden közgyűlésen”. A gazdasági vezető szerint Farkas írásban nem köteles beszámolni az elnöki keret sorsáról, a közgyűlésekről pedig nem készül szó szerinti jegyzőkönyv, így előfordulhat, hogy azokban nem szerepelnek az erre vonatkozó adatok.

360 = 0

A feljelentéskiegészítéssel azonos napon, április 13-án Vajda László és Lakatos Oszkár a Nemzeti Nyomozó Irodánál is feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen hivatali visszaélés, sikkasztás, hanyag kezelés és költségvetési csalás miatt. Ennek tárgya az ORÖ elődje, az OCÖ által alapított Kisebbségi Kulturális Foglalkoztatási Módszertani Intézményhálózat (KFMI) működése, pontosabban annak átláthatatlansága. A KFMI feladata alapvetően a romák munkába állásának segítése.

lakatos oszkár, a lungo drom heves megyei elnöke (b), vajda lászló, a lungo drom országos alelnöke (b2) és makai istván, a roma polgári tömörülés elnöke (b3)
Lakatos Oszkár, a Lungo Drom Heves megyei elnöke (b), Vajda László, a Lungo Drom országos alelnöke (b2) és Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke (b3)

Vajda és Lakatos szerint az elmúlt négy évből egyetlen negyedéves beszámoló sem lelhető fel. Ezt erősíti, hogy közérdekű adatigénylésükre a Magyar Államkincstár azt írta, hogy náluk nem található sem az ORÖ beszámolója, sem adatszolgáltatása – olvasható a feljelentésben. Vagyis nem tudható, pontosan mire költötték a 2012–2014 közötti 330 millió forintos költségvetési támogatást. További kérdés, hogy miként lehetséges, hogy a tavalyi 44 milliós költségvetésből 205 milliót fizettek ki 45 ORÖ-képviselő részére, akik mentorként vesznek részt a romák munkába állását segítő programban. A program egyik célja egyébként 360 fő közfoglalkoztatása, amint arról az ORÖ Európai Út című lapjában olvashatunk. Csakhogy – ez ismét a feljelentésben olvasható –, a KFMI 2013-as elemi költségvetési beszámolója nulla fő közfoglalkoztatottról ír.  

A tizedesvessző 

Ha mindez nem lenne elég, április 14-én az ORÖ vizsgálóbizottsága közfoglalkoztatottak útiköltség-térítése ügyében tett feljelentést: eszerint 2012–2013 során – papíron – 382 fő részesült összesen 98 millió forintnyi ilyen támogatásban. A feljelentők állítjka: eddig 30 személyt azonosítottak, akik egytől egyig úgy nyilatkoztak, egyetlen forintot sem kaptak. Az ORÖ egyik illetékese magyarázatként azt mondta: teljes félreértésről van szó, a feljelentők elnézték a táblázatban szereplő számokat, minek következtében a valódi összegek ezerszeresét sérelmezik: például a dokumentumban olvasható „500000” forint valójában 500 forintot jelent, és hasonlóan a többi összeg is a pontig jelenti a forintot, utána fillér értendő. 

A postaköltséggel még bőkezűbben bánt az ORÖ, legalábbis a szervezet Vizsgáló Bizottsága szerint: 640 magánszemély, illetve közfoglalkoztatott részére 109 millió forintot fizettek ki. A „kedvezményezettek” beazonosítása folyamatban van, miként a Nemzeti Nyomozó Irodánál tett feljelentés elbírálása is.

A Hetek birtokába került összegzés szerint feljelentés tárgya lett – többek között – az ORÖ-dolgozók, szervezetek és magánszemélyek számára elszámolt 27 millió forintnyi reprezentációs pénz, a közgyűlési határozat nélkül jutalomként kifizetett közel 140 millió forint, illetve a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia támogatására fordított 450 ezer forint is. Bence Gáborné a RomNet.hu szerint erről azt mondta: „a könyvelésben nem jártas vádaskodó” abszurd számokra hivatkozik, a „tizedesvesszőkkel vannak problémái”. Bencéné szerint az ORÖ nem 140 milliót fizetett ki jutalomként, hanem 14 milliót.

"Méltatlan támadások"

Farkas Flórián miniszterelnöki megbízott, a Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet elnöke és Hegedűs István, az Országos Roma Önkormányzat elnöke húsvéti közös üzenetükben az ORÖ képviselőinek azt írták, hogy „a méltatlan támadások” miatt elrendelt vizsgálatok lezárultak, és kiderült, „nemhogy bűncselekmény, de még törvénysértés sem történt, semmilyen módon és semmilyen szinten”. Az ORÖ  múlt héten „a méltatlan és igaztalan vádaskodásaik miatt” megbízást adott Futó Barnabás ügyvédi irodájának Vajda László, Lakatos Oszkár és Makai István ellen a büntetőjogi és polgári peres eljárások megindítására.

 

atv.hu (Címlap Fotó: Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke beszél)

Posted by SEJT on 2015. május 4.