Amikor a Fidesz-KDNP zsarolta a kormányt, Hoffman Rózsa pedig az utcán tüntetett
Volt egy hideg, decemberi nap. Ebben az országban, ebben a fővárosban, ezeken az utcákon vonultak tanárok és diákok azért, hogy a hatalom arcába ordítsák: nem jó, amit csináltok!
Volt egy nő azon a decemberi napon, aki felállt a pódiumra és a sokezres tömeg előtt sorolta a vádakat.
“Tisztelt Kollégák, Szülők, Nagyszülők, az oktatás sorsáért felelősséget érző Polgárok, kedves Diákok, Kedves Barátaim!
Nehezen kezdem meg a beszédet, két ok miatt is. Egyrészt – bár a katedrához hozzászoktunk – idegen tőlünk az utcai szónoki szerep. Hogy rákényszerültünk mégis, nem a mi hibánk. Megpróbáljuk hát állni a sarat, mert rendületlenül hiszünk a sokaság szavának erejében. (Itt jegyzem meg, hogy az elmúlt órákban szárnyra kelt az a hír, hogy a Parlament mai pozitív döntései értelmében úgymond okafogyottá vált a demonstrációnk. Semmi bizonyosat nem tudunk. Ám akár igaz a hír, akár nem, azt jelzi, hogy a sokaság szavának igenis óriási ereje van még egy elbizakodott hatalommal szemben is.) Másrészt torokszorító érzés és rendkívül nagy örömöm, hogy ilyen rengeteg ember eljött erre a békés demonstrációra. Itt vannak a négy történelmi egyház iskolaügyének hívei, az állami, önkormányzati, sőt, alapítványi iskolák küldöttei és szimpatizánsai is az ország úgyszólván minden végéből. Köszönjük!
A kívülállók a mai napig azt hihették, hogy ha tanárok mennek ki az utcára, akkor ott csakis pedagógus béremelésért tüntethetnek.
……………………………………….
Követeljük végül, hogy látszat-egyeztetések helyett kezdődjék valódi párbeszéd az Oktatási Minisztérium és a pedagógus szakma sokszínűségét híven reprezentáló szervezetek között a legszélesebb nyilvánosság bevonásával a közoktatás fejlesztésének és további alakulásának törvényben rögzített stratégiai kérdéseiről. ”
Ez a decemberi tüntetés 2004-ben volt, a szónokot Hoffmann Rózsának hívták.
Azon a decemberi napon összefogtak pedagógusok, szülők, gyerekek. Utcára vonultak, mert így érezték helyesnek. Szót emeltek a megkülönböztetés ellen, az esélyegyenlőségért. Felelősségre vonták a kormányt, amiért nem hallgat a szakma véleményére, nem érdekli az érintettek tiltakozása, mert hazudik a társadalomnak, mert kárt okoz az oktatásban. Demonstráltak, mert természetes volt, hogy ez egy módja a figyelemfelhívásnak. Az egyházi iskolák mellé odaálltak az állami, önkormányzati iskolák is.
Most 2016-ot írunk. A magunkkal hurcolt problémák nem fogytak, hanem sokasodtak. Most csordult ki a már régen megtelt pohár. Utcára vonultak a pedagógusok, a szülők, a gyerekek. Az állami iskolák mellé odaálltak az egyházi iskolák.
Ami 2004-ben természetes volt, az ma aljasság. Ami elemi jog volt, az ma uszítás. Ami akkor a demokrácia fokmérője volt, az ma politikai manipuláció. Ami akkor a gyermekekért történt, az ma a politika behurcolása az iskolába. Akkor rendben volt, hogy a gyerekek a pedagógusok mellé álltak, ma a pedagógusok a gyerekekkel zsarolják a kormányt.
2004-ben azt mondta Hoffmann Rózsa: „Ez a csendes és méltóságteljes demonstráció nem irányult senki ellen. Ez a demonstráció valamiért történt. Ez a valami az emberi méltóság, az azonos emberi jogok, az esélyegyenlőség, a szabadság, egy szóval az Európai Unió egy tagállamához méltó polgári demokrácia.”
2004-ben az egyházi iskolák küzdöttek az egyenlő elbánásért.
2016-ra az egyház beépült a hatalomba, politikai tényezővé vált, az egyházi iskolák egyenlőbbek lettek az egyenlőnél.
Talán ugyanazok a pedagógusok voltak utcán 2004-ben, akik most, 2016-ban is. Talán van a tüntetők között olyan szülő, aki tizenegy évvel ezelőt diákként demonstrált. Másvalaki talán akkor a gyerekéért, ma az unokájáért emelte fel a szavát.
Most azt mondta Hoffmann Rózsa: “Korántsem volt akkora baj, hogy akkora jajgatásoknak legyünk szemtanúi, mint amit a sajtó eddig közvetített.”
Semmi nem változott.
Csak Hoffmann Rózsa.
Fotó: Lázár Gergő