h i r d e t é s

Amikor a tekintet beszél

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Amikor a tekintet beszél

2018. november 13. - 11:30

 

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói újabb érdekes eredményeket értek el a macska-ember kapcsolat vizsgálata során. 

Kimutatták, hogy az ember-állat interakció hatása egy olyan, alapvetően nem társas múlttal és őssel rendelkező faj esetében is, mint a macska, rendkívül erős. Publikációjuk „Cats (Felis silvestris catus) read human gaze for referential information” címmel az Intelligence című folyóiratban jelent meg.

Az emberi kommunikáció során számos olyan jelzéstípust ismerünk, amelyek az ismeretek megosztását szolgálják. A gyűjtőnéven „mutatásnak” nevezett gesztusokkal a jeladó fél viselkedésével irányítja a jel vevőjének figyelmét egy mindkettőjük számára fontos külső tárgyra, vagy irányra. Mutatni márpedig sokféleképpen tudunk, leggyakrabban kinyújtott karral és mutatóujjal, de igen sokszor csak fejfordítással és nézéssel, vagy akár csak a szemünk pillantásával. 

Az összehasonlító pszichológiai és etológiai kutatásokban sokat vizsgálták, vajon az embereknél már babakorban megjelenő mutatáskövető képesség jellemző-e az állatokra is. Az eddigi eredmények szerint a kézzel-karral való mutatás alapján számos állatfaj képes kiválasztani a jutalmat rejtő helyet, viszont a fejfordítás, illetve a szemmel pillantás helyes követése még a főemlősöknek is nehézséget okozhat. Eddig gyakorlatilag csak a kutyáról bizonyosodott be, hogy utóbbi jelzések láttán is helyesen képes dönteni.

A macska kognitív etológiai tanulmányozása eddig sokkal kisebb intenzitással folyt, mint a kutyáké – talán azért is, mert a társállatként tartott macskákat jóval nehezebb együttműködésre bírni az emberi interakciókkal járó kísérleti helyzetekben.

Ez a tendencia mostanában változni látszik, hiszen a macska-ember kapcsolat megismerése rendkívül érdekes a domesztikációs folyamatok feltárása szempontjából. Egyrészt, mivel a macska igen sikeresen tölti be a társállat funkciót, arra következtethetünk, hogy számos szocio-kognitív képességben hasonló teljesítményt nyújthat, mint a kutya. Másfelől, mivel a macska magányos életmódú őstől származik, kérdéses, vajon mekkora mértékben tehetett szert a domesztikáció során az emberrel való társas együttélést megkönnyítő képességekre. 

Az Etológia Tanszéken Pongrácz Péter vezetésével Szapu Julianna MSc-hallgató és Faragó Tamás posztdoktori kutató arra a kérdésre keresték a választ, vajon a kedvencként tartott macskák követik-e egy számukra ismeretlen személy fejfordítással küldött jelzéseit egy választós tesztben. Azt is vizsgálták, hogy a feladat megoldását segíti-e az esetükben az, ha az ember verbális figyelemfelhívó jelzéseket hallat a nézéssel történő mutatás előtt: vagyis jellegzetes hanghordozással a nevén szólítja a macskát, és kéri, hogy az figyeljen. 

A teszteket a macskatartók otthonában végezték, összesen 41 egyed esetében sikerült a macskát és gazdát próbáló 24 „feladványt” végigcsinálni. A feladat egyszerű volt: két edényke egyikébe jutalmat rejtett el a kísérletvezető, majd a földön maga elé helyezett edények közül arra nézett rá, amelyikben a jutalom volt. Ekkor a vele szemben ülő gazda elengedte a macskát, és az választhatott az edények közül. A 24 próba felében a jelzést figyelemfelhívó megszólítás, a másik felében pedig semleges csettegés előzte meg. Azt is vizsgáltuk, vajon a folyamatos bámulás, vagy a fej oda- majd visszafordításával történő tekintés lesz-e a hatékonyabb mutatás. 

Az eredmények szerint a macskák átlagban 70%-hoz közeli eredményességgel találták meg a jutalmat, ez pedig magasan a véletlen szint fölötti, kiváló teljesítmény – hasonló a korábban a kutyáknál mértekhez. Ugyanolyan jól teljesítettek a hosszas és a rövid ideig történő nézések, illetve a verbális és nem-verbális figyelemfelhívás esetén. A néven szólítás hatását abban tudtuk kimutatni, hogy ilyenkor gyorsabban lehetett szemkontaktust létesíteni a macskával.

A tanulmány lényeges abból a szempontból, hogy az ember-állat interakciók terén rávilágít az ember mellett élésre történő szelekció hatására egy olyan domesztikált faj esetében, amely bár a kutyához hasonló társállat funkciót tölt be sok esetben, viszont alapvetően nem társas múlttal (illetve őssel) rendelkezik. Ezek az eredmények tehát a domesztikáció és az azt követő tanulási folyamatok általánosítható következményeinek megismerése szempontjából is érdekesek.

A tanulmány teljes terjedelmében ezen a linken érhető el. 

 


 

h i r d e t é s