h i r d e t é s

Amilyenek a nemzeti konzultációk, olyan Magyarország

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Amilyenek a nemzeti konzultációk, olyan Magyarország

2020. november 24. - 14:26

 

A nemzeti konzultáció és az egyetértési pontok kijelölése a kormány számára nem formális vagy kommunikációs kérdés: ez határozza meg azokat a politikai döntéseket, amelyeket a kormány meghoz még a járvány és az alkalmazandó válságkezelés idején is - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán kedden.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2020. november 24-én. - Fotó: MTI/Kovács

Közölte: az elmúlt napokban az időseknek fenntartott védett idősáv bevezetése történt meg, amelyet a nemzeti konzultáció során az emberek 62 százaléka kért és támogatott.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője elmondta: a koronavírus-járványról szóló konzultációban az emberek egyértelműen jelezték, hogy amíg lehet, meg kell tartani az ország működőképességét, emellett kijelölték azt is, milyen eszközöket támogatnak. Legnagyobb arányban a maszkviselést támogatták, ezt követte az országhatárok lezárása és a rendezvények korlátozása , majd a távolságtartás, a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása, az időseknek fenntartott vásárlási sáv, az ingyenes parkolás és a kijárási korlátozás. Közölte: az elmúlt napokban az időseknek fenntartott védett idősáv bevezetése történt meg, amelyet a nemzeti konzultáció során az emberek 62 százaléka kért és támogatott. Hozzátette: az Idősügyi Tanács is ennek bevezetését kérte, így elérkezett az ideje annak, hogy a védekezés eszközrendszerét ezzel is kiegészítsék.

Hangsúlyozta: a kabinet az emberekkel közösen dönti el a kormányzás legfontosabb irányelveit, ezért alakították ki a nemzeti konzultáció intézményrendszerét. Az így kijelölt egyetértési pontok köré rendezik a kormányzás legfontosabb céljait, eszközeit, döntéseit.

Rogán Antal szerint az elmúlt 10 év legfontosabb egyetértési pontjai - amelyek több nemzeti konzultációban is visszaköszöntek - a munkaalapú gazdaság, a családvédelem, a határvédelem és a nemzeti szuverenitás ügye.
A legutóbbi, a koronavírus-járványról lefolytatott nemzeti konzultációról elmondta: a kormány a járvány első hulláma után éppen azért hirdetett konzultációt, hogy a nyár folyamán az emberek elmondhassák, mely eszközök váltak be és melyeket kell alkalmazni, ha visszatér a járvány, így a kormány a magyar emberek egyetértésével alakította ki a második hullámra vonatkozó politikát.

A miniszter közölte azt is: az idei év kommunikációs költései szinte kivétel nélkül a járványhoz kapcsolódnak. Emellett a hazai gazdaság támogatását is célul tűzték ki, és a kormány kommunikációs keretéből költöttek a "Válaszd a hazait" kampányra. Teljes egészében felfüggesztették a külföldi turistáknak szóló kampányt, ehelyett arra biztatják magyar embereket, hogy töltsék Magyarországon a pihenésüket, ezzel segítve a magyar munkahelyek megtartását - tette hozzá.

A munkalapú gazdaságról szólva elmondta: a kormány az elmúlt 10 év gazdaságpolitikáját a segély helyett munka alapelvének megfelelően rendezte be, ami sikeres volt. Úgy értékelt: a koronavírus-járvány az európai gazdaságok közül a foglalkoztatásnak a legkisebb kárt talán éppen Magyarországnak okozta, nálunk nőtt legkevésbé a munkanélküliség. Ugyanakkor hangsúlyozta: segíteni kell a munkájukat elvesztő embereket, de ezt a kormány továbbra is elsősorban munkahelyteremtéssel, beruházások támogatásával és a vállalkozások adóinak csökkentésével képzeli el.

Elmondta: a családvédelem kérdése szintén fontos egyetértési pont volt és óriási siker, hogy a baloldali kormányok időszakához képest lassan 2,5-szeresére nő a családtámogatásokra fordított összegek aránya a költségvetésben. Hangsúlyozta azt is: a baloldali kormányokkal ellentétben a mostani kabinet politikája a válság idején sem megszorításokról szól, sőt, új otthonteremtési programmal bővítik a családtámogatások körét.
A határvédelem és a nemzeti szuverenitás ügyéről Rogán Antal azt emelte ki: a magyar emberek népszavazáson és nemzeti konzultáción is egyértelműen véleményt nyilvánítottak arról, hogy meg kell védeni a határokat és nem szabad beengedni a gazdasági migránsokat. Szerinte ez a járvány időszakában is aktuális kérdés, ugyanis az Európai Bizottság éppen napokban vesz napirendre olyan jelentéseket, amelyek a bevándorlók integrációjáról, és folyamatos, nagy számú beengedésükről szólnak. Emellett - folytatta - a vírushelyzet idején egy olyan dokumentumról is tárgyal a bizottság, hogy hogyan kell a közös európai külpolitika alapjává tenni a genderkérdést.

"Számukra a konzultáció és az egyetértési pontok kijelölése, az nem egész egyszerűen csupán egy formális vagy kommunikációs kérdés: ez határozza meg azt a politikai magatartást és azokat a politikai döntéseket, amelyeket a kormány meghoz még a járvány idején és az alkalmazandó válságkezelés idején is" - összegzett.
Az ellenzéki képviselők közül többen is - Gyüre Csaba (Jobbik), Sebián-Petrovszki László (DK), Keresztes László (LMP), Varga László (MSZP)- sokallták a kormányzati kommunikációs költéseket, kifogásolták, hogy a járvánnyal kapcsolatos nemzeti konzultációban banális kérdések voltak, például a járványügyi készültség fenntartásáról, és az erre szánt több mint 11 milliárd forintot más célokra kellett volna költeni, például munkahelyek megmentésére.

Rogán Antal erre reagálva azt mondta: az ellenzék soha nem értett egyet a nemzeti konzultációval. "Önöknek fáj, hogy a magyar kormány megkérdezi a magyar emberek véleményét, mert amikor önök voltak kormányon, akkor soha nem tették meg" - fogalmazott a miniszter, aki szerint a baloldali kormányok rendszerint az IMF-re hallgattak, a mostani kormány pedig az emberekre.

Hangsúlyozta: bár a járványügyi készültség fenntartását az ellenzék most banális kérdésnek nevezi, mégsem szavazta meg az erről szóló törvényt a parlamentben. (MTI)


 

Kommentek

h i r d e t é s