h i r d e t é s

Amit az első engedélyezett koronavírus-gyógyszerről tudni kell

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Amit az első engedélyezett koronavírus-gyógyszerről tudni kell

2020. augusztus 11. - 15:30

Jakab Ferenc elmondta, hogyan működik az első engedélyezett koronavírus-gyógyszer

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Az Európai Bizottság és egy gyógyszergyártó megállapodása nyomán a következő hónapokban az Európai Unió és az Egyesült Királyság betegei számára hozzáférhetővé válik a remdesivir hatóanyagú, koronavírus elleni készítmény.

A hétfőn bejelentett megállapodásban szereplő gyógyszer nem új keletű, az ebola kezelésére fejlesztették ki és használták, és úgy tűnik, hatékony a koronavírussal szemben is. A hatóanyag a vírus szaporodását, sokszorozódását gátolja meg a sejten belül.

Ennek megfelelően lehet alkalmazni, nem a megelőzésben, hanem a terápiás kezelésben, vagyis csak akkor, amikor már fertőzött valaki – ismertette az InfoRádióban Jakab Ferenc virológus, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. A Pécsi Tudományegyetem tanára szerint a remdesivir a betegség bármely szakában használható lehet (a szer adatolásáról a gyártó árult el részleteket.)

A hatóanyagot Magyarországon a Pécsi Tudományegyetemen is tesztelték, de csak laboratóriumi vizsgálatokon. A szakember klinikai vizsgálatokról nem tud, de elképzelhetőnek tartja, hogy hamarosan ez is megkezdődik.

A PE biológiai laboratóriumában jelenleg is számos hatóanyagot tesztelnek. Úgy a hazai, mint a külföldi partnerek bevonásával végzett vizsgálatokban vannak olyan szerek, amelyek nagyon jól bizonyítottak a laborvizsgálatokban, és drasztikusan csökkenteni tudták a vírus fertőzőképességét, sejtbeli szaporodását.

Az előremutató eredmények után a következő lépés a klinikai vizsgálatok elkezdése lesz, ezt a hazai kollégák várhatóan Magyarországon végzik majd, a partnerországok közül pedig azt már tudni, hogy az osztrák partner Ausztriában már szervezi a klinikai vizsgálatokat.

Egy felmérés szerint a magyar lakosság 55 százaléka adatna be magának egy koronavírus-oltást, amit Jakab Ferenc örömteli hírnek tart, hiszen 60 százalékos átoltottságnál alakulhat ki az úgynevezett nyájimmunitás, aminek nyomán a járvány terjedése jelentősen csökkenhet vagy le is állhat.

A szakember rámutatott: nagyon sokféle módszerrel készülnek vakcinák, köztük a már kipróbált, használt virológiai eljárásoktól - mint például az inaktivált vagy gyengített vírus használata - egészen az innovatív, modern, még ki nem próbált molekuláris biológiai alapú, például RNS-vakcinákig.

A Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője biztos benne, hogy belátható időn belül több vakcina is a piacon lesz, és nem az lesz a kérdés, hogy hatékony-e a vakcina, hanem az, hogy mennyire hatékony, és természetesen a leghatékonyabbat kell majd használni. (infostart.hu)

 

Az első engedélyezett oltás Oroszországból

Kedden jelentette be Vlagyimir Putyin, hogy hivatalosan is bejegyezték a Covid-19 betegség elleni első orosz vakcinát.

Az oltóanyag, amelyet a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet fejlesztett ki, magas antitest titert alakított ki az önkéntesekben. (Az antitest titer egyszerűen fogalmazva azt mutatja meg, hogy mennyi ellenanyagot termel a szervezet – a szerk.) Az önkéntesek közül senkinél sem alakult ki "súlyos immunizálási komplikáció" az orosz szaktárca szerint, amely közölte: "a Covid-19-cel szembeni immunitás az oltást követően akár két évig is fennmaradhat."

Alekszandr Gincburg akadémikus, a Gamelaja Intézet vezetője korábban elmondta, hogy az első orosz oltóanyag egy vektorvakcina, amely egy olyan adenovírus-DNS-en alapul, amelybe beépítették a SARS-CoV-2 koronavírus egyik génjét. Az adenovírust (közepes méretű, lipidburok nélküli, többnyire légzőszervi megbetegedést okozó családhoz tartozó vírust) az eljárás során olyan "tartályként" használják fel, amely a koronavírus-gént a sejthez szállítja, ott beindítja az új koronavírus burkának fehérjeszintézisét, és ily módon "megismerteti" az immunrendszert a potenciális ellenséggel. Az ilyen típusú készítményeket nevezik vektorvakcinának.

Elsőként az egészségügyi dolgozókat és a tanárokat fogják beoltani. Forgalomba a készítmény 2021. január 1-től kerül. Az oltást egyébként már megkapta Vlagyimir Putyin egyik lánya.