Ezek a kérdések hetekre foglalták le a magyar közbeszédet anélkül, hogy bármilyen relevanciájuk is lenne a magyar társadalom sorsára nézve. A média – egészen önsorsrontó módon – képes ráröpülni olyan témákra, amelyek mágnesként vonzzák a változásra kiéhezett tekintetet, kitöltve ezzel a saját munkaóráikat, és lényegtelen, személyekre fókuszáló bulvártémákra terelve az ellenzéki energiákat.

Most épp Áder János kapcsán röppent fel egy hasonló műbotrány, miután a HírTV kamerái elkapták Rubovszky György KDNP-s képviselői elsuttogott szavait. Rubovszky szerint esély nincs rá, hogy Ádert 2017-ben újra köztársasági elnökké válasszák, hiszen „Viktor nem engedi”. Napok óta erről cikkezik az egész sajtó, a Népszabadság még azt is „kiderítette”, hogy a kormányfő bizony a jegybank alapítványainak titkosítását célzó törvény akadályozása miatt orrolt meg Áderra. Az különösebben nem ragadta meg a kurta emlékezetű újságírók figyelmét, hogy Áder újra-nem-választásáról már tavaly is röppentek fel hírek, pedig akkor még sehol sem voltak a Pallas Athéné alapítványok.

Arra már nem jutott a figyelemből, és Lázár Jánost sem erről kérdezték a kormányinfón, hogy Rubovszky elsuttogta, szerinte Áder igenis szuper államfő volt, elvégre semmiben nem akadályozta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Nem gátja volt, hanem motorja, hogy egy klasszikust idézzünk.

A dolog pedig itt van elföldelve.

Ugyanis teljesen mindegy, hogy ki is ül egy-egy pozícióban, a Fidesz rendszerének természetén ez semmit sem változtat. Függetlenül attól, hogy Schmitt Pál, Áder János, Balog Zoltán vagy épp Kövér László ül a Sándor-palotában, a törvényhozás úgyis egy vicc marad, amivel parlamenti plecsnit lehet ütni a lopásra, az iskolák rezsije kifizetetlen, a kórházak fertőtlenítő nélkül, a négymillió magyar létminimum alatt marad, illetve hát mégsem, mert a KSH szépen megbuherálja a számokat. A munkásoknak úgyis lehetetlen lesz sztrájkolniuk, a hajléktalan embereknek úgysem kerül tető a fejük felé, az állami földeket pedig úgyis Mészáros Lőrinc kapja meg.

Teljesen értelmetlen azon pörögni, hogy Áder János vagy mondjuk Navracsics Tibor a hazai tűzvonalban, vagy valamelyik puha EU-s/ENSZ-es bársonyszékben érzi-e magát kényelmesebben, a rendszer lényege nem változik: a perverz, alulról fölfelé történő újraelosztás és a legalizált korrupció szétválaszthatatlan párosa velünk marad.

A politika ilyen személyelvű zanzásítása azért szörnyű, mert egyszerre teremti meg a demokrácia látszatát (igaz, ebben a demokráciában a Fidesz lehet saját maga ellenzéke), biztosít szelepet a kormány számára, hogy elvezettesse az ellene felgyűlt érzelmeket, és bénítja az érdemi politikai cselekvést.

Amíg elhisszük, hogy Áder, Lázár és társaik nem csak csereszabatos figurák, hanem valódi tényezők, addig azt is elhisszük, hogy a magyar társadalom nyakába épített rendszer bármikor megváltoztatható – vagyis, hogy demokráciában élünk. Amíg elhisszük, hogy lényeges kérdés az, hogy Áder vagy egy másik fideszes az államfő, addig azt is elhisszük, hogy ezen a személyes szinten kell politizálni, ha jobbra akarjuk fordítani Magyarország sorsát. Ebben a világban nem az a politika, hogy kitaláljuk egy igazságosabb ország körvonalait és felépítünk egy mozgalmat vagy pártot, amely képes ezt az elképzelést kiharcolni, hanem csupán kulisszák mögötti machináció, személyek és törpe érdekcsoportok küzdelme.

Ráadásul ebben a bulvárvilágban nem az a politika, amely a társadalom problémáira próbál megoldásokat találni, a politika nem a társadalomról szól, hanem valami önmagában létező világ, amely nem rólunk és értünk van, és nem is szólhatunk bele.

És mindezzel a Fidesznek ágyazunk meg. Hiszen ahelyett, hogy érdemes politikai alternatíva alakulhatna ki, a legtöbb energia és reménytartalék arra megy el, hogy majd ezek a személycserék, narancseliten belüli vélt vagy valós konfliktusok megoldanak valamit. De nem fognak.

kettosmerce.blog.hu