h i r d e t é s

Aprók és játékosak a világ első lombikkutyái

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Aprók és játékosak a világ első lombikkutyái

2015. december 10. - 12:57
0 komment

30 éve próbálják kifejleszteni kutyáknál is az emberéhez hasonló lombikbébi-programot, most pedig végre sikerrel jártak a kutatók – olvasható a PLoS One tudományos folyóiratban.

A beagle és cocker spániel keverék kutyusok teljesen egészségesek - Forrás: Mike Caroll, Cornell Egyetem

Az 1970-es évek óta működik sikeresen az emberi lombikbébi-program, amelynek a lényege az, hogy laboratóriumi körülmények között, az emberi testen kívül termékenyítenek meg egy petesejtet, majd visszahelyezik az anyába, hogy a magzat a továbbiakban természetes módon fejlődjön - írja az Origo.

Néhány állat esetében is sikerült már egészséges utódot kinevelni ilyen módszerrel, de a kutyákkal egészen eddig hadilábon álltak a kutatók, elsősorban azért, mert más a szaporodási ciklusuk, mint a többi emlősnek. A szukáknál évente csupán egyszer-kétszer van peteérés, és a peték általában kevésbé fejlettek, ígynehezebb dolguk van a mesterséges megtermékenyítést alkalmazó tudósoknak.

A magnézium létfontosságú

A kutyák spermája, bár hasonlít az emberire, teljesen másképp viselkedik – bejutás után ugyanis nem termékenyíti meg rögtön a petesejtet, mivel az örökítőanyagot tároló fejrészét vastag koleszterinréteg védi. Ezt a réteget a szuka testében található kémiai anyagok, köztük a magnézium, lebontja. Ha ez nem történik meg, az örökítőanyag nem jut át a petesejthez, és nem termékenyíti meg azt.

Hiányos ismeretek alapján dolgoztak

A 30 éves tanácstalanság egy 1978-as tudományos tanulmánynak köszönhető, amely a Gamete Research tudományos folyóiratban jelent meg – ez arról szólt, hogy a magnézium lelassítja a spermákat, így a mesterséges megtermékenyítés folyamatából ezt a kutatók teljesen kihagyták.

Csak most jöttek rá a hibára – magnézium nélkül ugyanis a sperma fejrészének koleszterinrétege nem bomlott le, és a petesejtet nem termékenyítette meg. Az emberi spermától eltérően a magnézium a kutyákét még fel is gyorsítja, és lényegesen megkönnyíti, hogy a megtermékenyítés létrejöjjön.

Hét egészséges kutyus született

30 év után most először sikerült egészséges kiskutyákat létrehozni ilyen módszerrel – a félig beagle, félig cocker spániel kutyusok heten vannak,és még július 10-én születtek, de létezésüket csak most tárta nyilvánosság elé a Smithsonian Intézet és a Cornell Egyetem. A kutatók szerint az áttöréssegíthet megmenteni a veszélyeztetett vadon élő kutyaféléket, és a túltenyésztett fajtákat is egészségesebbé teheti.A kutatás következő lépése annak a módszernek megtalálása lesz, amellyel komoly műtéti beavatkozás nélkül férhetnek hozzá a kutatók a szukák petesejtjeihez.

 

origo.hu