Kirúgták a konyhást, aki enni adott a gyerekeknek

Az eset Coloradóban történt, a szépséghibája, hogy olyan gyerekeknek adott ebédet, akik nem voltak befizetve.

Az eset Coloradóban történt, a szépséghibája, hogy olyan gyerekeknek adott ebédet, akik nem voltak befizetve.

Szerda kora délután bemutatta a Real Madrid a bő egy hete kirúgott Carlo Ancelotti vezetőedző utódját, Rafa Benítezt.

Az Airbus csoport egyik igazgatója megerősítette, hogy az Airbus A400M-es katonai szállító szoftverhiba miatt zuhant le Spanyolországban még május kilencedikén.

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 60 százaléka támogatja azt, hogy Magyarország megpályázza a 2024-es nyári olimpiai megrendezésének jogát - hangzott el a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért miskolci szakmai konferenciáján szerdán.

"Breaking: Erzsébet királynőt a londoni VII. Edward király kórházban kezelik!"

Hét és fél év börtönre ítélte a Fonyódi Járásbíróság szerdán azt a 39 éves budapesti férfit, akit az ELTE fonyódligeti gólyatáborában múlt év augusztusában elkövetett szexuális erőszakkal vádoltak.

A bukaresti kormány tavaly ősszel terjesztette a parlament elé a személy- és áruszállításról szóló 2003-as törvény módosítását célzó tervezetét, amellyel a feketefuvarozásnak akar gátat szabni.

Újraindították szerdán a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC).

Leszbikus kalandba keveredett Hillary Clinton. Az amerikai elnökségért induló politikusnak Yoko Onóval volt viszonya a 70-es években.

Leginkább Európában és Közép-Ázsiában csökkent az éhezők száma a világon az elmúlt két évtizedben.

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és a testület alelnöke, Deutsch Tamás sem vett részt a Parlament kulturális bizottságának ülésén, amelyen a sportszervezet vitás ügyeiről kérdezték volna őket.

Megkongatták a vészharangot egy debreceni vízügyi konferencián: Kelet-Magyarországon a vízállás és a talajvízszint tartósan a sok éves átlag alatt van, a víztározók üresen állnak, egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok.

Több mint háromszázezren már vissza is küldték válaszaikat a bevándorlásról rendezett nemzeti konzultáció során, miközben a polgárok egyharmada még meg sem kapta a kérdőívet - mondta szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Kovács Zoltán kormányszóvivő, jelezve, a visszaküldési határidő lejárta után kezdik meg a kiértékelést.