Semmi értelme annak, amit most Orbán akar

Hiába minősítené a tiltott határátlépést szabálysértés helyett bűncselekménnyé a magyar parlament, az ENSZ menekültügyi egyezménye szerint a menedékkérőt emiatt semmilyen szankcióval nem lehet sújtani.

Hiába minősítené a tiltott határátlépést szabálysértés helyett bűncselekménnyé a magyar parlament, az ENSZ menekültügyi egyezménye szerint a menedékkérőt emiatt semmilyen szankcióval nem lehet sújtani.

Kormányzati és fővárosi források szerint Lázár János miniszter és Tarlós István főpolgármester hónapokon át tartó villongások után befejezi egymás nyilvánosság előtti szapulását.

Csatornafedél nincs gépkocsit megrendítő rázkódás nélkül.

Ha szabad kezet kapna, hogy az iskolarendszert helyre tegye, akkor egy tanévig nem történne semmi – nyilatkozta lapunknak a nagy hírű budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium most nyugdíjba vonuló igazgatója.

Szombaton kezdődik az NB I-es labdarúgó-bajnokság.

Újraválasztották a küldöttek az LMP tisztújító kongresszusán a párt két eddigi társelnökét, Schiffer Andrást és Szél Bernadettet.

Még a "görögtűz" sem égette meg a magyar állampapírpiacot – állítja az ÁKK vezérigazgató-helyettese

A telet egyértelműen az influenza uralja, néhány egyéb, légúti fertőzés és megbetegedés mellett.

Több mint 86 ember meghalt és 116 megsérült a teherautóba rejtett bombától, amelyet Péntek este robbantottak fel egy piacon, Khan Bani Saad városában – jelentette az iraki rendőrség.

Hiába a rengeteg figyelmeztetés és bírság: továbbra is számos panasz érkezik a termékbemutatók miatt, pedig már számtalan jelzést tettek közzé a hatóságok, a Privátbankár.hu-n is több összeállítást és hírt olvashattak az elrettentő esetekről. 9 dolog, amit mindenképp végig kell gondolni, mielőtt százezreket dobunk ki az ablakon.

Szelényi Zsuzsanna balliberális (?) képviselő ráérő idejében magas sarkú cipőjében letipegett a Rózsadomb tetejéről, és reklámlátogatást tett a debreceni menekülttáborban, ahol fél óra leforgása alatt megállapította, hogy minden békés, a menekültekkel nincs gond, csak a kormány folytat hisztériakampányt.

Több mint ötödével csökkentek a személyiszámítógép-eladások a második negyedévben az EMEA térségben - közölte az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató.