
Amerikai tudósok majmok agyait kapcsolták hálózatba, létrehozva az első élő számítógépet, amely a feladatokat több elme együttműködésével oldja meg.

Kultúrájuk és nemzeti identitásuk megőrzését kérik a Hargita és Kovászna megyében kisebbségben élő románok képviselői a kormánytól: az érintett szervezetek erre vonatkozóan egy memorandumot is elfogadtak szombaton Bodzafordulón, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és a helyi önkormányzat által szervezett találkozón.

Jó hangulatban, számos érdeklődővel zajlott a Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál.

A Csobotfalvi Közbirtokosság elsődleges feladatának tekinti az állattartó gazdák és a gazdálkodók támogatását.

A macska a szokásos napi aszpikfalatkáit fogyasztja éppen, élvezi a jól megérdemelt, csendes ebédjét, amikor a semmiből előbukkan egy uborka.

Bős lakosai tiltakoznak az ellen, hogy jelenleg Ausztriában tartózkodó menekülteket szállásoljanak el a településen, ahol már megkezdték az erre kiszemelt épület felújítását.

A görögök a legjobban tennék, ha önként kilépnének az eurózónából, rendbe tennék a gazdaságukat meg a pénzügyeiket, majd megerősödve próbálnának visszatérni az eurót használó országok „klubjába” – nyilatkozta a szlovák miniszterelnök, Robert Fico az eurózóna állam- és kormányfőinek találkozója előtt Brüsszelben.

Dunaszerdahely – Egy héttel ezelőtt, vasárnapról hétfőre virradóra, hajnali háromkor egy nagyobb és egy kisebb robbanást követően tűz ütött ki a Galántai úton álló Prestige bárban, és teljesen leégett, alig maradt belőle valami.

Bár az üzemanyagok ára még mindig elmarad a tavaly októberi szinttől, szépen lassan kúsznak felfelé, mialatt a Brent nem drágult ennyivel.

Minden emléket elpusztítottak vagy meghamisítottak, minden könyvet újraírtak, minden képet újrafestettek, minden szobrot, utcát és épületet újrakereszteltek, minden dátumot megváltoztattak.

A műsorvezető szerelmes tiniként csüngött új párja nyakában és még a kamerák előtt sem zavartatta magát.

Ha az igazság kereséséről van szó, Juhász Pétert még egy tárcaszörny sem tudja megállítani - derült ki az Együtt önkormányzati képviselőjének hétfő reggeli közleményéből.
(6).jpg)
A showman egy egyhetes görögországi nyaralásért ajánlotta fel szolgáltatásait, csak fizetnie ne kelljen.