Minden, amit tudni kell a kínai tőzsdeösszeomlásról

A kínai tőzsdeösszeomlás már a harmadik hetében jár, és a részvény árak Sanghaiban a kétharmadukra csökkentek június közepe óta.

A kínai tőzsdeösszeomlás már a harmadik hetében jár, és a részvény árak Sanghaiban a kétharmadukra csökkentek június közepe óta.

Esztergom Város Önkormányzata pályázatot hirdet Strigonium Számviteli és Gazdasági Tanácsadó ZRT. vezérigazgatói pozíciójának betöltésére.

Régóta vannak tervek a távolsági buszközlekedést végző vállalatok összevonásra, most az egyik koncepció szerint akár meg is szűnhet a 23 önálló cég, és a MÁV veheti át a buszokat.

A honvédség és rendőrkutyák bevetését kérte a menekültek feltartóztatására Szegeden az ásotthalmi alpolgármester.
Facebookos és Google-hirdetésekben próbálja népszerűsíteni a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését a kormány.

Negyedik klipjét New Yorkban forgatta az idén tízéves Irie Maffia.

Oroszország jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot az Egyesült Államokra, Amerikának növelnie kell a katonai jelenlétét egész Európában, még akkor is, ha NATO-szövetségeseik csökkentik is a katonai kiadásaikat — mondta az amerikai kormányban légvédelemért felelős Deborah James.

Hozd ki a legtöbbet a pszichológiai tanácsadásból/terápiából!
.jpg)
A műsorvezető megmutatta hatalmas dekoltázsát - miközben épp a szégyenlősségéről értekezett.

Az elmúlt napok egyik váratlanul kinyílt közéleti vitája arról szól, hogy vajon a CBA-nak vagy a KDNP-nek köszönjük-e meg a vasárnapi zárvatartásos törvényt.

A PM aktivistája a Facebookon írt hosszan arról, hogy meleg, Lakner Zoltán, aki egy éve ilyenkor coming outolt, gratulált neki a bátor lépéséért.

A Facebooknak már van atomerőmű árát érő üzenetküldő szolgáltatása, világsikernek számítófotómegosztója, saját játékai – miért pont a zenéről mondanának le?

Ha csütörtök, akkor Kormányinfó! A szerdai vihar értékelése után gyorsan forróbb témákra kanyarodtak Lázárék.

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint egy olyan keleti rezsim épült ki Magyarországon, amelyik kiszámíthatatlanságot és bizonytalanságot hozott - erről az ellenzéki párt politikusa, Szelényi Zsuzsanna beszélt az elmúlt félévet értékelő csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.