h i r d e t é s

Oroszország az elsőszámú fenyegetés Amerikára

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Oroszország az elsőszámú fenyegetés Amerikára

2015. július 09. - 15:31
0 komment

Oroszország jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot az Egyesült Államokra, Amerikának növelnie kell a katonai jelenlétét egész Európában, még akkor is, ha NATO-szövetségeseik csökkentik is a katonai kiadásaikat — mondta az amerikai kormányban légvédelemért felelős Deborah James.

A szokatlanul egyértelműen fogalmazó nyilatkozatot James azután adta, hogy hazatért a többek között Lengyelországot magában foglaló európai körútjáról. James elégedetlenségének adott hangot, amiért a NATO 28 tagállama közül csak négy teljesíti a katonai szerződésben vállalt hadikiadásokat, mely elvileg az egyes országok GDP-jének legalább két százaléka lenne.

Júniusban jelentették be, hogy az Egyesült Államok tovább növeli a katonai erejét a térségben. Komolyabb szárazföldi erők helyett a logisztikát és a fegyverzetét fejleszti, többek között újabb bombázókat és tengerről indítható rakétákat telepít a térségbe, de különleges alakulatokat is ígértek, melyekkel többek között az orosz fenyegetéseket akarják ellensúlyozni. 

 

index.hu (Címlap: Forrás: valasz.hu)

Posted by SEJT on 2015. július 9.