Ellepik a rendőrök Budapestet

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros több kerületében szombaton – közölte a rendőrség.

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros több kerületében szombaton – közölte a rendőrség.

Gyurcsány Ferenc szerint már nincs realitása egy előrehozott választásnak, ennek ellenére a kérdést érdemes napirenden tartani.

A Liberálisok LMBTQ-munkacsoportjának meleg tinédzser vezetője öt gyereket akar.

Így minősítette a Golgota állami védetté nyilvánítását a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója.

Bő egy hete minden szolgáltatónak előre kellett vennie az összes közmédia-csatornát, így a kereskedelmi tévék hátrébb szorultak.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint a nemzetközi sajtót bejárta a hír, miszerint Budapest és a MOB hivatalosan is benyújtotta szándéknyilatkozatát a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére.
.jpg)
A délnyugat-indiai Kerala államban letartóztatták annak a kislánynak az anyját és nevelőapját, akik prostitúcióra kényszerítették lányukat.

A nyolcvanas években több millió metálos üvöltötte együtt azokat a dalszövegeket, amik arról szóltak, hogy metálosnak lenni szar, a társadalom kivetette őket magából, és amúgy is szar az élet.

Amerikai kutatók szerint előre megjósolható, hogy mikor fog kitörni a Yellowstone szupervulkán – ha ez megtörténik, egész Észak-Amerika vulkáni hamufelhőbe borul, és a bolygó klímája is megváltozik.

Kokalevél-teakeveréket iszogatott a pápa Bolíviába menet, hogy megelőzze a hegyi betegséget, amikor megérkezik a több mint 4000 méter magasan fekvő La Paz-i repülőtérre.

A félvezető csipek kutatásának szakértője, az IBM évtizedeken át dolgozott azon, hogy a mikrocsipeket joggal hívhassák így.

A boszniai gyökerű alvósejt feladata az lett volna, hogy hamis papírokat szerezzen a kontinensre érkező, Nyugatra tartó terroristáknak, illetve fegyverrel lássa el őket.

A Lidl egyetlen üzletét sem nyilváníttatja piaccá azért, hogy lehetővé tegye a vasárnapi nyitva tartást – közölte a Lidl Magyarország Bt. szerdán az MTI-vel.

A magyar futballválogatott 2012. novembere óta nem állt ilyen jól a FIFA világranglistáján.