A sorkatonaság visszaállítását szorgalmazó házelnök 25 éve gyökeresen ellentétes állásponton volt a katonaság ügyében.
Egy makói gyógypedagógus nyilatkozott a Délmagyarországnak, majd a cikk megjelenése után a főnökét felhívta a főnöke az iskolákat működtető Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (KLIK), hogy “kinyomozza”, ki merte aláírni a nyilatkozatot az oktatásban lévő tarthatatlan körülményekről.
Be nem jelentett taxis tüntetés zajlik Budapesten.
A tüntetést, sztrájkot sem tartja kizártnak a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, hogy jobb béreket, átlátható viszonyokat harcoljanak ki az egészségügyben.
Az MNO munkatársai ellátogattak Kölnbe, hogy megtuják, mit gondolnak a helyiek a migránsokkal való együttélésről.
Az nem nagyon meglepő, hogy ezek lopnak. Iparszerűen lopnak. Ezt tudjuk már legalább 2010 óta.
Az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tartanak be nem jelentett tüntetést hétfő hajnal óta a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében.
Hétfőn a sok napsütés mellett viszonylag hideg idő várható, ráadásul a szél miatt alacsonyabb lesz a hőérzet.
Arra sem kapjuk fel a fejünket, hogy a kormány szeretné ismét módosítani az alaptörvényt, mégpedig úgy, hogy lényegében teljhatalmat kapjanak.
Egy ember agyhalott, további három agysérülése szintén visszafordíthatatlan lehet azok közül az önkéntesek közül, akikek pénteken szállítottak kórházba egy félresikerült franciaországi gyógyszerkísérlet miatt. Az ötödik önkéntes is idegrendszeri problémákkal küzd, a hatodik egyelőre jól van, de még őt is vizsgálják. (Frissítés: az AFP hírügynökség szerint a kórház bejelentette, hogy az agyhalott férfi időközben meghalt.)
Tudták, hogy a kutyák jobban félnek a repüléstől, mint a macskák? És azt, hogy nem érdemes inni a fedélzeti kávéból?
Hóviharok akadályozták a közlekedést vasárnap Bulgária északi és középső részén, mintegy 1200 település maradt áram nélkül – közölték a hatóságok. A helyi meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint negyven-ötven centiméter vastag hóréteg alakult ki a fővárosban, Szófiában, akárcsak a közép-bulgáriai Lovecsben és Veliko Tarnovóban.