Ezekben a városokban nyitottak leginkább a gyermekvállalásra a magyarok
Kecskemét a harmadik, Székesfehérvár és Budapest az élen - Esztergom a fasorban sincs.
Kecskemét a harmadik, Székesfehérvár és Budapest az élen - Esztergom a fasorban sincs.
Az MTA állásfoglalása szerint nem viselheti közterület Nyirő József nevét. Kecskeméten is változtatni kell, a közgyűlés két lehetséges névadó közül készül dönteni. Nem fogják elhinni, ki az egyik jelölt: Wass Albert.
Hiába próbálkozik a kormány például a Klik megszüntetéséről szóló hamis ígéretekkel csillapítani a kedélyeket, a tanárok átlátnak a szitán, március végére polgári engedetlenségi akciót hirdettek.
A 444 olvasója fényképet küldött a portálnak egy magára hagyott bőröndről a budapesti Batthyány téren.
Valamennyi korábbi kormánynak is kötelessége volt a nemzetgazdasági erőforrások kezelése, így a civil gépjármű-adatbázis létrehozása.
Orbán Viktor arra utasította Pintér Sándort, hogy a mai kormányülésre minden olyan, a terrorizmussal kapcsolatos tervezetet készítsen elő, amely korábban politikai viták miatt megrekedt, ilyen az alkotmánymódosítás is - írja az MTI.
Gratulálunk a Penny Market biztonsági őrének, akinek így sikerült egy vásárolni betérő öreg nénit kitessékelnie a boltból.
Pedig hivatalos papírokat dátumoztak vissza és a tulajdonosi háttér sem éppen makulátlan - írja az Index.
Ön mit csinált reggel 7 -kor? Kávé? Cigi? Munkába tartott éppen? Esetleg még aludt?
Egész Európában, így Budapesten is feszült a helyzet a keddi brüsszeli terrortámadások miatt.
A Berlinálén kitüntetett és Arany Glóbuszra is jelölt színésznő 88 éves volt - írja a 24.hu.
Naponta megtörténik az a bosszantó eset, amikor elkallódik egy parkolójegy, érkezik a pótdíj és az ember nem tudja igazolni, hogy fizetett a parkolásért.
Itt látszik először, hogy Romney mennyire kikelt Trump ellen - írja a 24.hu.