h i r d e t é s

Nem hajlandó nyomozni a rendőrség a Habonyhoz köthető letelepedési kötvényes cég után

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem hajlandó nyomozni a rendőrség a Habonyhoz köthető letelepedési kötvényes cég után

2016. március 23. - 09:09
0 komment

Pedig hivatalos papírokat dátumoztak vissza és a tulajdonosi háttér sem éppen makulátlan - írja az Index.

Habony Árpád és Rogán Antal - Forrás: VS.hu

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a letelepedési kötvények engedélyezési folyamatában, vagyis teljesen rendben van az, hogy négy nappal visszadátumozott egy dokumentumot az Országgyűlés gazdasági bizottsága, írja a Magyar Nemzet. A lap azután tett bejelentést az Alapvető Jogok Biztosánál, majd a BRFK-nál, hogy tudomásukra jutott: két Lichtensteinben bejegyzett letelepdési kötvényes cég kötvényforgalmazási kérelmét még azelőtt hagyta jóvá az akkor még Rogán Antal vezette országgyűlési gazdasági bizottság, hogy azt a lichtensteini igazságügyi hivatal kiada volna. 

A két szóban forgó vállalkozás egyike a VolDan Investments Ltd., amelyről a múlt héten derült ki: tulajdonosi hátterét tekintve valószínűleg közel áll Habony Árpádhoz, Rogán Antalhoz és köreikhez, másik két ugyanilyen céggel együtt. Amikor a Magyar Nemzet feljelentést tett az ügyben, ez még nem volt világos, csak annyi, hogy a kötvényforgalmazási engedély kiadásával valami biztosan nem stimmel, illetve hogy a VolDan és a másik kifogásolt cég (S&Z Program Ltd.) tisztségviselői között összefonódások vannak. 

A feljelentés nyomán elindult a rendőrségi vizsgálódás, ám eredménytelenül zárult: kedden a laphoz megérkezett a feljelentést elutasító BRFK-határozatot, amelyben az áll: a közokirat-hamisítás sem valósult meg, mert a testület 2013. június 10-én adta meg a forgalmazási engedélyt, a május 23-i és május 27-i időpont pedig a rendőrség szerint "a határozatok keletkezését megelőzően volt, így nem releváns körülmény, a határozatban foglalt döntés jogszerűségét nem érinti”. Vagyis az, hogy május 23-án pecsételnek le egy papírt, ami hivatalosan csak 27-én keletkezett, teljesen rendben van. 

A 300 ezer euróért és 40-60 ezer eurós ügyintézési díjért megvásárolható, európai tartózkodást nyújtó letelepedési kötvény 2013-as bevezetése óta hihetetlenül jó üzlet azon keveseknek, akik forgalmazói jogosítványhoz jutottak. A pályáztatás nélkül helyzetbe hozott, többnyire offshore hátterű és néhány esetben átláthatatlan tulajdonosi körű cégek ügyletenként 80-90 ezer eurót kaszálnak, ami jóval több, mint az állam haszna.

 

index.hu